Előző cikkemben arról írtam, hogy hogyan tisztázhatjuk egy konfliktus helyzetben a saját érzéseinket, hogy mire vágyunk, és mit vagyunk hajlandóak megtenni a kívánt cél érdekében. Így a hatalom a saját kezünkbe kerül, figyelmünk nem a másik viselkedésére irányul többé, hanem önmagunkra, ami megszünteti a kiszolgáltatottságunkat.Mit tegyünk azonban akkor, ha a probléma mást (is) érint? Hiszen lehetünk amiatt is stresszben, hogy párunknál, szüleinknél vagy gyermekeinknél újra és újra megtapasztalunk egy-egy romboló, netán önromboló viselkedési formát?
Ilyenkor az előzőekben leírt módon járunk el: meghatározzuk az érzést, a vágyott állapotot és a hajlandóságot.Ezután homlok/tarkó tartásban magunk elé képzeljük párunkat, gyermekünket, stb. és képzeletben elmondjuk mindazt, amit a magunk számára meghatároztunk. Gyakran ez önmagában elegendő a változáshoz.
Ha mégis úgy látjuk, hogy szükség van a direkt kommunikációra is, akkor nagyon fontos, hogy NE zúdítsuk váratlanul társunk nyakába mindazt, amivel mi már napok óta foglalkozunk, hiszen a cél az, hogy befogadja amit mondunk, és elgondolkodjon rajta. Ezért első lépésként kérjünk 5 perc teljes figyelmet tőle.Mindegy, hogy ez holnap vagy két hét múlva van, az a fontos, hogy társunk felkészülve hallgathasson meg minket. A megbeszélt időpontot mindketten rögzítsük a naptárunkba. Tudom, ez túl formalistának tűnik pl. egy családon belül, ám nagy szükség van rá amiatt, hogy a mondandónk személyes élét csökkentsük. Amikor eljön a nagy nap, akkor mondjuk el amit érzünk, amire vágyunk, és amire hajlandóak vagyunk. Kérjük meg társunkat, hogy jelezze vissza, hogy mit értett meg abból, amit elmondtunk, majd köszönjük meg a figyelmét.
Nagyon fontos, hogy NE VITASSUK MEG, hogy igaz-e, amire jutottunk. Esetleg, megbeszélhetünk még egy időpontot, amikor folytatjuk.
A cikk harmadik részében arról lesz szó, hogy hogyan hallgassunk meg valakit, ha Neki van problémája, és ennek szerinte mi is részesei vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése