Számomra a legszívbemarkolóbb témák egyike a gyermekek és halál kapcsolata. Emlékszem, amikor a haladó konzultánsi tanfolyamot végeztem, jó néhány "nehéz" téma (öngyikosság, súlyos betegség, halál, gyermek betegsége, halála) közül a gyermek halál témáját kellett nálam oldani. Igazából meg sem lepődtem... A családunkban ugyanis "hagyománya van" a gyermekhalálnak. Mind anyai, mind apai oldalról voltak kiskorban meghalt gyermekek, én is elvesztettem a legidősebb bátyámat. És volt egy vetélésem is, amit szintén gyermek halálként éltem át a maga teljes gyászával együtt.
És most, ismét csak az "Érdekel a kineziológia csoportban", kaptam két kérdést is a témában.
Az egyik egy édesanyáé:
"Tehetünk e ellene, ha gyermekünk menni akar a földi életből. Ha a szeretet, törődés, pozitív gondviselés már nem elég. Hogyan segíthetek rendbe tenni a buksiban a gondolatokat? Hogyan tehetem könnyebbé az életét, ha ő nem engedi? Ha ő feladta és nem akar betegen élni?"A másik egy kollégáé:
"Hogyan tudunk a leghatékonyabban segíteni kisgyereknek ha elveszti valamelyik szülőjét? Milyen oldás ill milyen tematika a legjobb ilyenkor?"
Először az Édesanya kérdéseit vegyük sorba.
Gyakran nem csak a saját ügyeink miatt lehetünk stresszben, hanem szeretteink miatt is. Az ő problémájukat a sajátunkként éljük át, csak sajnos nem tudjuk helyettük megoldani az ügyüket. Pedig anyaként gyakran vágyunk rá, hogy mi vihessük gyermekünk terheit ezáltal is könnyítve sorsukat.
"Tehetünk e ellene, ha gyermekünk menni akar a földi életből?"
"Ha a szeretet, törődés, pozitív gondviselés már nem elég, hogyan segíthetek rendbe tenni a buksiban a gondolatokat? "
Közvetlenül általában nagyon nehéz, hiszen a gyermek már ellenállásssal fogadhatja gondolatainkat. Csak olaj a tűzre bármit is mondanánk. Lehet viszont indirekt módon kommunikálni. Az agykontrollban szubjektív kommunikációnak hívják ezt a technikát. A lényege, hogy esténként ellazult áálapotban képzeljük el a gyermeket, ahogy már túljutott ezen a nehéz ponton, és újra életkedvvel éli az életét. Elmondhatjuk neki magunk elé képzelve őt, hogy mennyire szeretjük, mennyire hálásak vagyunk érte, és milyen örömök várhatnak még rá az életben. Tudnunk kell azonban, hogy a választás az övé. Szintén jó, ha elképzejük gyermekünk jövőjét pozitív képekben.
Hogyan tehetem könnyebbé az életét, ha ő nem engedi? Ha ő feladta és nem akar betegen élni?"
A legfontosabb a szülő részéről a bizalom. Minden erőnkkel bízzunk abban, hogy gyermekünk a tőle telhető legjobbat teszi.
Könnyíthetem a sorsát azzal is, ha ugyan tisztelem a döntését, de a mindennapjait, az együtt töltött időt megpróbálom a lehető legörömtelibbé tenni a számára: szeretetteli szavak, simogatás, masszázs, játék, amit csak enged és el tud fogadni a gyermek.
Nem könnyű anyaként csak adni, adni és szembesülni a hiábavalóság érzésével. Mintha feneketlen kútba próbálnánk vizet önteni... Ha nehéz már adnom, fontos, hogy anyaként tegyek magamért. hogy nekem akkor is legyen erőm, ha a gyermekemnek már nincs. Legyen erőm támogatni, amikor az kell, és elengedni, ha arra kerül a sor.
Természetesen, ez csak néhány papírra vetett meglátás. A konkrét stresszokozókat csak egy oldás tudná felderíteni.
Ebben az esetben mindenképpen javasolnám külső segítő igénybe vételét, mert a gyermek elvesztésének a lehetősége is több tízezer éves kollektí fájdalmakat mozgat meg tudatalattinkban, komoly érzelmi stresszhatást keltve, és nehezítve saját válaszaink meghallását az adott ügyben.
A szülő elvesztéséről kérdezett egy kollégám:
"Hogyan tudunk a leghatékonyabban segíteni kisgyereknek ha elveszti valamelyik szülőjét? Milyen oldás ill milyen tematika a legjobb ilyenkor?"Az első kérdés megint csak az, hogy kinek a problémájáról van szó?
A gyász ugyanis önmagában nem probléma. Megvan az ideje, át kell élnünk, mert segít egy újfajta kapcsolatba lépni azzal, akit elveszítettünk. A gyerekeknek még megvan a mágikus látásmódjuk, és kérdéseiken, játékaikon, könnyeiken, a nevetésükön keresztül kifejezhetik érzéseiket és megtalálhatják a megoldást önmaguk számára. Egy kedves ismerősöm, aki korán elvesztette az édesapját, azt mondta:
"Nem a halál volt a legrosszabb, hanem amikor azt éreztem, hogy engem mindenki sajnál. Amikor ezt nem tapasztaltam, jól tudtam érezni magam a világban."
A szülő halálánál a legrosszabb, hogy a gyerek nem meri szóba hozni a témát, mert azt látja, hogy a felnőttek nem akarnak erről beszélgetni. Nem veszik komolyan a kérdéseit. Így magára marad a haláleset feldolgozásában, és inkább elnyomja magában az érzéseket. Ez okozhat később komoly problémákat.
Tehát, ha a gyereknek van problémája, ő érzi is ezt, és akar változtatni, akkor teljes egészében úgy dolgozunk, ahogy bármikor máskor. A beszélgetés során meghatározzuk, hogy mi okozza számára a stresszt, majd a korrekciók és a képalkotó tecnikák segítségével oldjuk a jelenben és a múltban. Képalkotó technikák közül gyakran jól működhet a kötődés oldása. Így az oldás során képes lehet megtalálni az adott helyzetben a számára legmegfelelőbb megoldást.
Ha az "aggódó környezetnek" (hátramaradó szülő, nagyszülő) van nehézsége, akkor őket kell oldani, hogy minél hatékonyabban, szeretetteljesebben és nyitottabban és őszintébben tudják a gyermeket támogatni a szülő elvesztésének feldolgozásában.
A képek forrása: pixabay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése