Az örökbefogadás stresszei

Nemrég azt kérdezte egy kedves ismerősöm, hogy vajon egy örökbefogadásnál nem lehet-e nagyobb a szokásosnál is a stressz mind a baba, mind a szülők részéről? Hogyan lehet ezt a stresszt kezelni?

Vizsgáljuk meg a helyzetet közelebbről a gyermek és a szülő oldaláról is.

A gyermek oldala

A gyermek, akit otthagynak a kórházban vagy az örökbeadás már magzatkorban felmerül nagy valószínűséggel egy nem kívánt, nem várt baba. Mivel az anya arra készül, hogy "odaadja"kevésbé kötődik hozzá. A vérszerinti édesanya sokszor maga is komoly egzisztenciális és morális gondokkal küzd. Kétségek gyötörhetik, félelmek kínozhatják. Legtöbbször nincs mellette senki, aki bátorítaná, vígasztalná. Ráadásul, az örökbeadás miatt komoly bűntudat is kínozhatja a szülőanyát. 

Ezeket az érzéseket a magzat átéli, és így kicsit nehezebb a fejlődése, kiteljesedése, mint azoké a gyermekeké, akiket vártak. 

Ám ne feledjük, hogy az anyai test testi szinten még így is megadja a baba számára azt az egységet, amiben növekedni tud.

A születés után ezek a gyerekek nem csupán a születés fájdalmát kell kisírják magukból, hanem az anya elvesztésének gyászát és a magzatkori sérüléseket is. Mindez hozhat magával egy apatikusabb viselkedést vagy egy jóval túlpörgetettebb, figyelem igényesebb, sírósabb reakciót is.

A felnövekedés során akár többször is szükség lehet arra, hogy a gyermeknél a kötődés képességét oldjuk.

Az örökbefogadó szülő oldala

Az örökbefogadó szülő sok esetben szintén számos stresszen túl lehet már, mire odajut, hogy  elindítja az örökbefogadást. Sok esetben éveken keresztül "próbálkoztak", hogy gyermekük szülessen, és az ebbéli kudarc vezette őket az örökbefogadás gondolatához. (Akik még ebben a fázisban vannak, azoknak ajánlom a témáról szóló fb videómat)

Márpedig, ha úgy érzem, hogy az élet büntet engem azzal, hogy nem lehet gyerekem, akkor nehezen hihetem el magamról, hogy jó szülője lennék valaki más gyermekének.

Tehát szülői szemmel a legfontosabb a motivációm tisztázása: Vajon az örökbefogadással csak "bizonyítani" akarom, hogy mégis lehet gyerekem? Csak meg akarok felelni egy társadalmi elvárásnak? Vagy tényleg hajlandó vagyok az életemet megosztani egy másik emberi lénnyel úgy, hogy én életem végéig az ő segítője leszek?

Ez egy óriási vállalás! És sokkal nehezebb, mint a saját gyermek nevelése, (bár az sem fenékig tejfel, mint tudjuk), mert itt nincs meg köztünk a genetikai kapocs, az "ismerősség" érzése. És ez a genetikai, reakció és viselkedésbeli különbözőség bizony nem könnyen áthidalható, néha egyenesen az "idegenség" érzéséhez vezethet bennünket.

Ha a motivációnk nem  tiszta, nagy nehézséget okozhat az örökbefogadásnál, hogy a gyermek rekcióit (apátia, sírósság, hiperaktivitás) túlságosan személyesen fogjuk fel, és megsértődünk a "hálátlanságán". Úgy érezhetjük, hogy mi mindent megteszünk, mégsem szeret minket a baba.

Mi a megoldás?

Itt csak néhány ötletet szeretnék adni, mert a megoldás csak személyre szabott lehet mindenkinél. 

Tehát, ha ilyen terveink vannak, akkor mindenképpen keressünk már a felkészülés időszakában segítséget. Menjünk oldásra, terápiára, amire csak szükségünk lehet, hogy minél tudatosabban felkészülve, a nehézségekkel őszintén szembenézve, a párunkkal is mélységében tisztázva a terheket dönthessünk abban, hogy akarjuk-e az örökbefogadást szívünk mélyéből.

Ha már megvan a döntés, akkor pedig a kövezótkezőket tehetjük:

1. Tekintsük magunkat várandósnak már a döntés pillanatától kezdve. Hiszen nem tudjuk, mikor "kapunk" babát, így készen kell állnunk, amikor megérkezik.
2. A "várandósság" időszakában beszélgessünk jövendő gyermekünkkel éppúgy, mintha a pocakunkban lenne. 
3. Beszéljünk gondolatban az édesanyához. Küldjünk neki pozitív, megnyugtató gondolatokat. Köszönjük meg gondolatban, hogy ránk bízza a gyermekét. Nyugtassuk meg, hogy jól fogunk bánni a gyermekkel, szeretni fogjuk őt, ahogyan csak tőlünk telik
4. Ne akarj a szülő helyébe lépni, mert az képtelenség! Fogadd el, hogy te a gyermek életre szóló felnőtt segítője vagy.
5. Tanuld a ráhangolódást. Magadra és a gyermekre is. Nem kell genetikai kötelék, hogy megértsd a gyermek jelzéseit. Olvass könyveket a témában.
6. Hozz létre magad körül támogató csoportot. Kineziológus, pszichológus, más örökbefogadó szülők támogathatnak abban, hogy túljussatok a nehéz időszakokon.
7. Ne titkoljuk az örökbefogadás tényét! Az nem szégyen, sőt!!! Legyünk büszkék magunkra, hogy egy ilyen feladatot fel mertünk vállalni. Legyen önbizalmunk, hogy végig tudjuk vinni az elhatározásunkat.

Szeretnél értesülni mindig a legfrisseb hírekről, blogbejegyzésekről, tanfolyamokról?
Akkor iratkozz fel hírlevelemre!