Verni vagy nem verni - ez itt a kérdés

Történet egy régi gyerekverésről

Hosszú évekkel ezelőtt egy idősebb hölgy keresett fel azzal, hogy súlyos nyelési problémái vannak, és ezzel szeretne oldásra jönni. Az oldás során 2 éves korába vezetett a tesztelés. A stresztkiváltó érzelmek a harag/hisztéria, félelem a veszteségtől/nem szívesen látottság érzése valamint az elkülönültség/elhagyottság volt. Streszokozóként az édesapa jött fel. A hölgy azonnal heves, mondhatnám hisztérikus tiltakozásba kezdett, hogy ő SOHA nem haragudott az apukájára, aki egy falusi tanító volt, és akitől csupa szépet és jót tanult, SOHA SEMMI negatívum a papa részéről nem érte. Én rákérdeztem, hogy a papa vajon hogy kezelte a dacot? (2 éves kor a dackorszak, a hisztik kezdete lehet), a hölgy először nem emlékezett semmire, majd homlok/tarkó tartásban feljött egy kép, amelyben a papa egy mogyoró pálcával csap a kicsi tenyerére, ami ettől fölhasad és vérezni kezd... "Biztosan megérdemeltem." kommentálta a hölgy a látottakat. Feloldva a verés traumáját, elmúlt a nyelési gond - szerencsére.

És nem ez az egyetlen történet, ahol a gyerekkori "megérdemelt" pofon, verés traumatikus élményként akár fizikai tüneteket, rendkívűl alacsony önértékelést vagy súlyos agressziót okozva köszön vissza felnőtt korban. Szinte közhelyszerű történetek a szakmában. Azt hinnénk,  ma a 21. században, már nem kérdés, hogy az agresszió félelmet, haragot és újabb agressziót szül - ahogy ezt Ranschburg tanár úr évekkel ezelőtt gyönyörűen kifejtette a könyvében.


Ám ma reggel a facebookon szörfölve szembejött a wmn cikke, amiből kiderült, hogy biblia ide vagy oda, Magyarországon tilos a gyerekverés immár 2005 óta. Majd délután egy kedves tanítványom elküldött nekem egy cikket, ami idézte a "keresztény" szerző művét, amiben a szerző részletesen leírja, hogyan kell "szakszerűen" megverni 2-6 éves korú gyermekünket.

Általában türelmes, megértő és elfogadó vagyok... De most, bevallom, elszakadt a cérna! Ma Magyarországon megjelenik egy olyan könyv, ami nyiltan a hatályos törvények, nemzetközi egyezmények áthágására bíztat. Az "agyam eldobom" - pestiesen szólva.

Ám kineziológusként mégsem a jogi, henem inkább a lelki, stresszkezelési szempontokra, hosszútávú következményekre hívnám fel a figyelmet.

Mit mond tehát a kineziológus?

Nézzük meg pontokba szedve, szigorúan szakmai szemmel, hogy milyen következményei lehetnek a verésnek kisgyermekünkben.

1. A verés valóban mély nyomot hagy a kisgyerekben. Hosszú évekig, évtizedekig hordozhatja magában a fájdalmát testi, lelki vagy mentális szinten. Rombolva önbecsülését, önértékelését.
2. Megtanítja a gyermeket, hogy az erősebb bánthatja a gyengébbet, sőt a bántással "jót akar" neki.
3. Megtanítja a gyermeket, hogy nincs választása a viselkedését illetően, mert a szülő rákényszerítheti az akaratát.
4. Az agresszió a gyermekben félelmet és haragot szül, ami újabb aggresszióba torkollik a nálánál gyengébbek (kisebb gyerekek, állatok) irányába, vagy az elfojtott harag akár testi tüneteket okoz.
5. A verés rombolja a bizalmat a szülő és a gyerek között. A gyerek megtanulja, hogy a hozzá legközelebb állótól fájdalmat szenvedhet el megértés helyett. A verés a legdurvább visszautasítással egyenlő.

Mit tehetünk a verés helyett?

Vizsgáljuk meg alaposan azokat a helyzeteket, amikor a gyerek szerintünk verést érdemelne! Ehhez szeretnék néhány szempontot adni:

1. Mi zavar pontosan a gyerek viselkedésében? Gondoljuk át, írjuk le tényszerűen, amit helytelenítünk.
2. Mit akarhat üzenni a gyermek ezzel a zavaró viselkedéssel? (Figyelj rám jobban? Tölts velem több időt? Mutasd ki a szeretetedet irántam? Játssz velem?)
3. Hogyan érzem magam, amikor ezt a viselkedést tapasztalom? (Dühös leszek? Szomorú? Tehetetlennek érzem magam?)
4. Hogyan szeretném érezni ehelyett magam a gyermekem társaságában? (Békésnek? Megértőnek? Nyugodtnak? Biztonságban levőnek?)
5. Mit tehetnék, hogy elérjem a vágyott állapotot, amikor a gyermekem számomra zavaróan viselkedik? Hogyan tudnám megértetni vele az igényeimet?

Lássuk be, hogy a gyerek részéről a rosszalkodás, az engedetlenség egy kommunikációs forma. A gyerek üzen nekünk valamit. Talán fáradt, talán éhes, talán túl van pörögve vagy egyszerűen csak a figyelmünkre vágyik. A "helytelen" viselkedésében az érzelmei mozgatják a gyermeket.

Ám a verés a szülő részéről is egy kommunikáció, amivel azt üzeni a gyereknek: "Nem érdekel, hogy mi van veled! Hagyd abba azonnal, ne zavarj az érzéseid kommunikálásával. Tehetetlen vagyok veled szemben." A kérdés csak az: biztosan ezt szeretnénk üzenni a gyermeknek? Biztosan olyan felnőttet akarunk nevelni belőle, aki hozzászokik, hogy az ő érzéseire, szükségleteire senki nem kíváncsi? Még a hozzá legközelebb álló, érte felelős felnőtt sem? Én nem ilyen világot szeretnék. Nem ilyen gyerekeket és nem ilyen szülőket. Ezért dolgozom immár több, mint 16 éve.

Kommunikálni a gyerekkel verés helyett? IGEN!

Ha valaki szeretne a gyerekekkel való kommunikációban elmélyedni, akkor szeretettel ajánlom Thomas Gordon: PET - a gyereknevelés nagy könyve című könyvét.