2012. április 3., kedd

Miért érdemes kineziológiát tanulni?

 Először is ha már elhatároztuk magunkat, akkor azt kell eldöntenünk, hogy a kineziológiának mely ágában kívánunk elmélyedni. Ugyanis a kineziológián belül számos különféle ág létezik, mindegyik más-más célra jött létre, más előnyökkel rendelkezik. Közös minden kineziológiai módszerben, hogy izomteszteléssel határozza meg a problémát, és ellenőrzi vissza az elvégzett korrekciók eredményességét.
Az én kedvencem a 3 in 1 Concepts vagy One Brain módszer, melynek 2010 óta Nemzetközi Haladó Instruktora vagyok.
 
Ez a módszer a test-lélek-elme egységesítését tűzi ki célul. Alapfeltevése szerint életünk során az erős negatív érzelmekkel terhelt traumatikus élményeink elraktározódnak testünkben és elménkben, mintegy diszlexiás vakfoltot hozva létre bennünk. Emiatt nem érzékeljük világosan a jelen kihívásait, hanem a vakfolt miatt letagadjuk a problémás helyzeteket, vagy megpróbáljuk elkerülni, hogy szembesüljünk velük. Ettől persze minden csak sokkal rosszabbá válik, hiszen egyre halogatjuk a fontos döntéseinket, nem változtatunk az életvitelünkön, ami állandó feszültségben tart minket, és azt a tévhitet erősíti, hogy tehetetlen bábként vagyunk kiszolgáltatva a körülmények kényének-kedvének. 
Az oldás során meghatározzuk a "rögzült" érzelmet, és azt is, hogy milyen tudatállapot segítene bennünket a problémás helyzet, személy, egészségi állapot, munkahelyi probléma kezelésében. Aztán megkeressük azt a kort, ahol rögzítettük a negatív érzelmi mintázatot, és különféle stressz kezelő technikákkal feloldjuk azokat a gátakat, amelyek vakfoltunkat okozzák.

Hogy miért is jó mindezt megtanulni? Erről hiteles forrásként az egyik, már a 7. szintet elvégzett hallgatóm, Kovács Andi szavait idézném:

"Hogy miért érdemes elvégezni a tanfolyamot? Mert a stresszoldó technikák elsajátításával nem csak magunk, de családunk életét is jobbá, harmonikusabbá tehetjük. Mert felismerésinkkel egyre tudatosabbá válhatunk, ezzel pozitívabbá varázsolva szemléletünket, életünket. Mert oldásaink, oldódásaink lévén tisztábban láthatunk rá életünk fő stresszokozóira, s a barométer vágyott oldaláról szemlélve a problémákat, a megoldások tárháza is szemünk elé tárul. Mert olyan összefüggéseket fedezhetünk fel testi jelzéseink valamint érzelmeink között, amelyek segítséget és gyógyulást nyújthatnak nem csak önmagunknak, de családunk, ismerőseink számára is.
Mert rohanó világunkban végre önmagunkra fókuszálhatunk. Mert tanulni jó. Mert a Chiron Stúdióban a legjobb oktatóktól tanulhattok. Mert a tanfolyamok élvezetesek, vidám hangulatúak. Mert kineziológiát és stresszoldó technikákat elsajátítani a LEGJOBB BEFEKTETÉS. (Vallom ezt pénzügyesként és kineziológus hallgatóként egyaránt )"

Akkor hát: Kalandra fel:)))
A tanfolyamok indulásáról a www.chironstudio.hu oldalon tájékozódhatsz.


4 megjegyzés:

  1. Miért érdemes kineziológiát tanulni? - kérdésre a saját tapasztalatommal tudok válaszolni.
    Körülbelül fél éve járok oldásra Dr. Simon Katához, s érzem, egyre közelebb kerülök ahhoz, ami én vagyok. A stresszoldás és a gyakorlatok, vizualizációk nagyon sokat segítenek és jó érzéssel töltenek el. Hihetetlen milyen csodás eredményeket érhetek el egyszerű gyakorlatokkal, például légzéstechnikával, vagy mondatok felolvasásával. A kineziológia egyik legkiemelkedőbb tulajdonsága, hogy szavak nélkül is képesek vagyunk önmagunkon vagy másokon segíteni, s az izomteszteléssel hamar és nagyon pontosan rátalálhatunk a probléma gyökerére. A stresszt azonnal oldjuk, ezért mindig minden oldás "jól" végződik. Ez azt jelenti, hogy stressz oldása után képesek vagyunk az adott problémát megoldani, vagy túllépni azon, vagy akár elfogadni az adott helyzetet. Úgy változtathatunk gondolkodásunkon, hogy ezt nem egy másik ember, tanár, vagy orvos tanácsára tesszük, hanem önmagunkban érezzük mi a helyes, mi a jó számunkra. A legfontosabb, hogy megtanuljuk, mindig van választási lehetőségünk és önmagunk hozzuk létre önmagunk pozitív világát, s gondolatait.
    A Szakmai eszközei tanfolyam elvégzése óta sokkal jobban értem önmagamat, ahogyan működök és gondolkodok. Megtanultam olyan technikákat, melyeket a mindennapokban - például ha rossz kedvem van, stresszelek egy problémán - hatékonyan tudok alkalmazni. Megértettem mi történik a stressz oldásakor és láttam egy másik ember arcát stresszoldás közben. Csodálatos, milyen pontosan jelez a testünk - a karunk - a kérdésekre, s amikor kiderítjük a problémát, akkor a másik ember homlokára és tarkójára tesszük a kezünket és oldódik a stressz. A tanfolyamon olyan dolgokat tanulhattam, mely számomra felüdülés, miközben nem volt bennem megfelelési kényszer. Kata felkészültsége és tudása figyelemreméltó. Türelmes és segítőkész, bármikor kérdezhettem tőle, akár tanfolyamon kívül is. Erre biztat is mindenkit, valamint arra is, hogy gyakoroljunk. Tetszett, hogy nem azt éreztem a tanárnak, vagyis Katának kell megfelelnem, s jó volt érezni a türelmet amit kaptam és amit önmagamban is éreztem. Kata elfogadja az emberek különböző a tanulási tempóját, s ha például én kétszer annyi idő alatt fogom fel az ott hallottakat, akkor hagyja, nem siettet. Segít, hogy elfogadjam önmagamat, s legyek türelmesebb magammal.
    Üdv: Kriszta

    VálaszTörlés
  2. Egy újabb hallgatói vélemény:
    Ha úgy találod, hogy nem vagy Önmagadban és a megérzéseidben biztos, ha egy kicsit elbizonytalanodtál az emberi kapcsolataidban, és szeretnél kicsit összeszedettebb lenni, új ismeretségeket kötni, azonos gondolkodású emberekkel találkozni, vagy csak tanulni szeretnél valami izgalmas és érdekes életszemléletet, akkor ajánlom a kineziológia tanfolyamot. Simon Katát pedig személy szerint csak javasolni tudom bárkinek, aki tanulni szeretné a kineziológiát vagy aki segítség gyanánt fordul a kineziológia felé. Kata végtelen türelemmel, és nagyon jó humorral közelít minden tanulni vágyó felé. Nekem a tanfolyam egy megerősítést adott abban, hogy néha furcsa gondolataimmal nem vagyok egyedül, a gondolataim nem is olyan furcsák, és tanulható egy új életszemlélet, és javítható az ember életminősége,csak akarni kell.

    Pozsgai Kata

    VálaszTörlés
  3. Sari Icus kineziológus-hallgató véleménye:

    Véleményem a tanfolyamról:
    Fantasztikusan éreztem magam, bár az első két napon mérhetetlen fáradságot tapasztaltam. A harmadik naptól kezdve, minden fáradságom elillant, és hihetetlen energiát, és ezzel együtt jó kedvet és pozitivitást tapasztaltam magamon.
    Maga ez a tudomány sokkal többrétű és mélyebb, mint ahogyan én azt gondoltam.

    Miért érdemes kineziológiát tanulni?
    Én azt gondolom –eddigi tanulmányaimat figyelembe véve, (alternatív tudományok, parapszichológia, kínai medicina, talpreflexológia, hagyományos pszichológia) – számomra ez egy olyan nagyszerű és fantasztikus módszer, mellyel bármilyen problémát (testi-lelki) azonnal nagyon hathatósan lehet kezelni. Ráadásul ez megtehető életkortól függetlenül. Egy oldás után is már érezhető javulás mutatkozik közérzetünkben.


    Véleményem Katáról, mint Tanárról:
    Sok mindent tanultam már, különféle helyeken. Vannak jó és kevésbé jó tapasztalataim, így hát van összehasonlítási alapom.
    A legfontosabb, amit feltétlenül kiemelnék az, hogy tökéletesen törekszel arra, hogy a tudásodat átadd a hallgatóságodnak (ami szerintem tökéletesen sikerült is), és nem féled átadni a szakmai tapasztalataidat sem, nekünk, mint abszolút kezdőknek. Hihetetlen türelemmel, odafigyeléssel voltál irántunk, és mindehhez mindig mosolyogtál. Segítőkész voltál, amikor nem igen is tudtuk, hogy most mi is lenne a következő lépés. Mindenkire ugyanolyan gondosan figyeltél, nem tettél különbséget. Azt tartottad előtérben, hogy igyekezz nekünk a lehető legjobban segíteni abban, hogy ezt a csodálatos tudományt megértsük, megszeressük, és ne féljünk használni.
    Ha mások is tanulni szeretnék ezt a tudományt, csakis arra biztatnám őket, hogy ezt a Te tolmácsolásodban tegyék meg, hiszen nekem is ezt tanácsolták, és bejött!! (de mennyire)

    Nagyon örülök, hogy megismerhettem egy ilyen csodálatos embert, amilyen Te vagy Kata!
    (és azt hiszem a kineziológia az új „szerelmem” lett) 

    Sari Ica

    VálaszTörlés
  4. És egy újabb hallgatói vélemény.
    Köszönöm Péter!

    Huszáros Péter vagyok a Kompelmenter Hipnózis Egyesület és a National Guild of Hypnotist certifikált hipnotizőre. Több mint tíz éve képzem magamat a spirituális és természet gyógyászati vonalon és őszintén megmondhatom, hogy Dr Simon Katalin Kineziológia (One Brain 3.szint)tanfolyamán volt lehetőségem megtapasztalni, a tanítás olyan formáját melyben egyszerre érezhető a magas szintű szakmai tudás, az emelkedett spiritualitás és az őszinte szeretet. Kiváltságos tudás az amely ennek a három dolognak az együtt állása során szerezhető meg.
    Tiszta szívvel ajánlom mindenkinek, hogy ezt megtapasztalja.

    VálaszTörlés