Tegnap ünnepeltük kedves kolléganőm, Csengeri Zsuzsa új könyvének megjelenését. És ha már ott voltam, akkor mondtam is pár szót:)
Kedves Barátaim,
Azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy már nem egy első
könyves író könyvbemutatóján ülünk. Ez már a második könyv lesz, amit Zsuzsitól
olvashatunk. Egyszer régen Dr. János Péter, akitől a kineziológiát tanultam azt
mondta: „Egyszer bármi megtörténhet, akár véletlenül is. Na, de kétszer? Az már
szokássá válik...” És lám, úgy tűnik, Zsuzsinál a könyvírás már szokássá váltJ. Mit is mondhatnék
erre? Zsuzsi, Isten tartsa meg ezt a jó szokásodat!
Ilyenkor óhatatlanul hasonlítgatni kezdünk: mi a közös a két
könyvben? Mik a különbségek? Lehetne ezt ragozni, de én most nem szeretném.
Hiszen ez egy önálló mű, és megérdemli, hogy egy kis figyelmet szenteljünk
neki, függetlenül a testvérétől.
Talán fontos elmondanom, hogy olvasó ember vagyok. 4 éves koromban
az a szerencsés véletlen történt velem, hogy a bátyám iskolás lett. És amikor
gyakorolt, engem annyira lenyűgöztek a betűk, és hogy ezeknek a furcsa
formáknak jelentése van, hogy el sem mozdultam mellőle. Észrevétlenül
szivárogtak be a tudatomban a kultúra e különös szimbólumai, csodálatos
szimbiózist hozva létre bátyámmal... És ez a szimbiózis egészen addig tartott,
míg anyukánk észre nem vette, hogy a nehéz szavaknál súgok...
Ekkor szétültetett minket, s onnantól kezdve önállóan
olvastam mindent, ami érdekelt. Például meséket. Rengeteg mesét. Imádtam a mesék
kalandjait, a fordulatos történeteket, a gyönyörű hecegkisasszonyokat, stramm
legyényeket, és persze a garantált happy endet. És sok éve keresztül a mesék
jelentették a mindennapi lelki táplálékomat. Talán nem szégyen bevallanom, hogy
bizony még 11-12 évesen is rendszeres meseolvasó voltam. Aztán szerencsére
megszülettek a gyerekeim, és ők is szerették a meséket, így túl sokáig nem
maradt ki az életemből ez az élmény. Sőt a Jóisten azzal is megáldott, hogy ma
már az unokámnak mesélhetem a Hamupipőkét.
Miért is hoztam ezt elő?
Zsuzsi könyvének a címe: A hetedik napon. Talán biblikus is
lehetne az utalás, sőt tán az is, de engem a mesék egyik kedvenc számára
emlékeztet. A hetedik gyermek, hetedhét országon keresztül, hét nap hét
éjjel... És még sorolhatnám.
Súlya van ennek a számnak. Olyannyira, hogy Zsuzsival közös
szakmánk, a One Brain kineziológiai módszer is ismeri ezt a számot. Nem csak
ismeri, de jelentést is tulajdonít neki: Ideje, hogy realista légy. A realista
jelentése: működő. Vagyis, ideje megnézni, hogy működik-e az amit csinálunk? Ha
igen, az remek. Ha nem, akkor bizony meg kell néznünk, hogy működővé tehető-e?
Ha igen, akkor javítsuk meg, ha nem el kell dobni!
Péter, a főszereplő esetében, az a valami, amivel
kapcsolatban realistának kellene lennie az maga az élete. És ő realistán el is
dönti, hogy nem működik, nem javítható és ezért el akarja dobni magától. Pedig
fiatal még. Mindössze 33 éves. Egy olyan
„betegséggel” küzd, amin így vagy úgy mindannyian átmentünk, vagy átmegyünk:
életválságnak hívják. Előbb vagy utóbb utolér bennünket. Szembesülünk azzal,
hogy van-e értelme a földi létezésünknek még akkor is, ha már sok mindent
elrontottunk, ha már nem veszik hasznunkat, ha már sokkal kevesebbet bírunk.
Napról napra kísérjük végig Péter útját, ami egy különös út,
mert a halálból az életbe vezet. Péter mindennap átél egy-egy kalandot visszafelé
lépdelve az élet irányába: eleinte még a fizikai jobban léttel sem könnyű
megbirkóznia. Még az olyan egyszrű dolgok is gondot jelentenek, mint a fürdés
és az evés. Aztán gyógyító beszélgetésekkel folytatódik az út, amelyek a lélek
egyensúlyozását szolgálják, és persze kineziológiai oldással is, amelyekkel a
múlt traumái szelidülnek rémisztő árnyakból kezelhető feladatokká, és
végezve... No, de ezt már nem árulom el, hogy legyen miért elolvasniuk a
könyvet. Számomra a legfontosabb tanulság, a legfontosabb üzenet ez volt: ha el
mersz indulni az Élet felé, az Élet is elindul feléd, ráadásul sokkal nagyobb léptekkel.
Visszatérve kicsit a mesékhez: Bevallom, hogy hetes szám ide
vagy oda, én nem vagyok egy kifejezetten realista alkat. Szeretem a pozitív
hősöket, szeretem, ha minden jóra fordul. Szeretem a happy endet. És ez a könyv
ezen a területen is örömet szerzett. Mint a legjobb meséknél, itt is végig
sejteni lehetett, hogy jó lesz a vége, ám addig minden, a könyvvel töltött
pillanat izgalmas, örömteli, néha meghökkentő és mindig újabb és újabb
kérdéseket felvető volt. Olyan kérdéseket, melyekre a válaszok ott vannak
bennünk, csak meg kell találnunk őket. És a jó kérdések jó válaszokat szülnek.
Végül egy fontos figyelmeztetéssel szeretném zárni.
Veszélyes könyvet vesznek a kezükbe. Ha nem érnek rá, inkább rejtsék el, kérjék
meg szeretteiket, hogy tépjék ki a kezükből, mert garantáltan nem tudják
letenni. Nagy szerencsénk, hogy ma péntek van, így talán még az sem olyan nagy
baj, ha Péter történetével bújunk ma az ágyunkba, s akár még a hajnal is vele
találhat.
Jó szórakozást kívánok hozzá!
Köszönöm szépen a figyelmet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése