Rendkívüli kiadás! "A hetedik napon" - Csengeri Zsuzsa uj könyvének bemutatóján

Tegnap ünnepeltük kedves kolléganőm, Csengeri Zsuzsa új könyvének megjelenését. És ha már ott voltam, akkor mondtam is pár szót:)

Kedves Barátaim,

Azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy már nem egy első könyves író könyvbemutatóján ülünk. Ez már a második könyv lesz, amit Zsuzsitól olvashatunk. Egyszer régen Dr. János Péter, akitől a kineziológiát tanultam azt mondta: „Egyszer bármi megtörténhet, akár véletlenül is. Na, de kétszer? Az már szokássá válik...” És lám, úgy tűnik, Zsuzsinál a könyvírás már szokássá váltJ. Mit is mondhatnék erre? Zsuzsi, Isten tartsa meg ezt a jó szokásodat!

Ilyenkor óhatatlanul hasonlítgatni kezdünk: mi a közös a két könyvben? Mik a különbségek? Lehetne ezt ragozni, de én most nem szeretném. Hiszen ez egy önálló mű, és megérdemli, hogy egy kis figyelmet szenteljünk neki, függetlenül a testvérétől.

Talán fontos elmondanom, hogy olvasó ember vagyok. 4 éves koromban az a szerencsés véletlen történt velem, hogy a bátyám iskolás lett. És amikor gyakorolt, engem annyira lenyűgöztek a betűk, és hogy ezeknek a furcsa formáknak jelentése van, hogy el sem mozdultam mellőle. Észrevétlenül szivárogtak be a tudatomban a kultúra e különös szimbólumai, csodálatos szimbiózist hozva létre bátyámmal... És ez a szimbiózis egészen addig tartott, míg anyukánk észre nem vette, hogy a nehéz szavaknál súgok...

Ekkor szétültetett minket, s onnantól kezdve önállóan olvastam mindent, ami érdekelt. Például meséket. Rengeteg mesét. Imádtam a mesék kalandjait, a fordulatos történeteket, a gyönyörű hecegkisasszonyokat, stramm legyényeket, és persze a garantált happy endet. És sok éve keresztül a mesék jelentették a mindennapi lelki táplálékomat. Talán nem szégyen bevallanom, hogy bizony még 11-12 évesen is rendszeres meseolvasó voltam. Aztán szerencsére megszülettek a gyerekeim, és ők is szerették a meséket, így túl sokáig nem maradt ki az életemből ez az élmény. Sőt a Jóisten azzal is megáldott, hogy ma már az unokámnak mesélhetem a Hamupipőkét.

Miért is hoztam ezt elő?

Zsuzsi könyvének a címe: A hetedik napon. Talán biblikus is lehetne az utalás, sőt tán az is, de engem a mesék egyik kedvenc számára emlékeztet. A hetedik gyermek, hetedhét országon keresztül, hét nap hét éjjel... És még sorolhatnám.

Súlya van ennek a számnak. Olyannyira, hogy Zsuzsival közös szakmánk, a One Brain kineziológiai módszer is ismeri ezt a számot. Nem csak ismeri, de jelentést is tulajdonít neki: Ideje, hogy realista légy. A realista jelentése: működő. Vagyis, ideje megnézni, hogy működik-e az amit csinálunk? Ha igen, az remek. Ha nem, akkor bizony meg kell néznünk, hogy működővé tehető-e? Ha igen, akkor javítsuk meg, ha nem el kell dobni!

Péter, a főszereplő esetében, az a valami, amivel kapcsolatban realistának kellene lennie az maga az élete. És ő realistán el is dönti, hogy nem működik, nem javítható és ezért el akarja dobni magától. Pedig fiatal még. Mindössze  33 éves. Egy olyan „betegséggel” küzd, amin így vagy úgy mindannyian átmentünk, vagy átmegyünk: életválságnak hívják. Előbb vagy utóbb utolér bennünket. Szembesülünk azzal, hogy van-e értelme a földi létezésünknek még akkor is, ha már sok mindent elrontottunk, ha már nem veszik hasznunkat, ha már sokkal kevesebbet bírunk.

Napról napra kísérjük végig Péter útját, ami egy különös út, mert a halálból az életbe vezet. Péter mindennap átél egy-egy kalandot visszafelé lépdelve az élet irányába: eleinte még a fizikai jobban léttel sem könnyű megbirkóznia. Még az olyan egyszrű dolgok is gondot jelentenek, mint a fürdés és az evés. Aztán gyógyító beszélgetésekkel folytatódik az út, amelyek a lélek egyensúlyozását szolgálják, és persze kineziológiai oldással is, amelyekkel a múlt traumái szelidülnek rémisztő árnyakból kezelhető feladatokká, és végezve... No, de ezt már nem árulom el, hogy legyen miért elolvasniuk a könyvet. Számomra a legfontosabb tanulság, a legfontosabb üzenet ez volt: ha el mersz indulni az Élet felé, az Élet is elindul feléd, ráadásul sokkal nagyobb léptekkel.

Visszatérve kicsit a mesékhez: Bevallom, hogy hetes szám ide vagy oda, én nem vagyok egy kifejezetten realista alkat. Szeretem a pozitív hősöket, szeretem, ha minden jóra fordul. Szeretem a happy endet. És ez a könyv ezen a területen is örömet szerzett. Mint a legjobb meséknél, itt is végig sejteni lehetett, hogy jó lesz a vége, ám addig minden, a könyvvel töltött pillanat izgalmas, örömteli, néha meghökkentő és mindig újabb és újabb kérdéseket felvető volt. Olyan kérdéseket, melyekre a válaszok ott vannak bennünk, csak meg kell találnunk őket. És a jó kérdések jó válaszokat szülnek.

Végül egy fontos figyelmeztetéssel szeretném zárni. Veszélyes könyvet vesznek a kezükbe. Ha nem érnek rá, inkább rejtsék el, kérjék meg szeretteiket, hogy tépjék ki a kezükből, mert garantáltan nem tudják letenni. Nagy szerencsénk, hogy ma péntek van, így talán még az sem olyan nagy baj, ha Péter történetével bújunk ma az ágyunkba, s akár még a hajnal is vele találhat.

Jó szórakozást kívánok hozzá!

Köszönöm szépen a figyelmet!