A következő címkéjű bejegyzések mutatása: energiaszint helyreállítása. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: energiaszint helyreállítása. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 19., csütörtök

Az elmúlt hét legsikeresebb facebook posztja ez az élő videó volt, amelyben várakozó kilóinkról, súlyproblémáink kezeléséről meséltem 15 percben.

Szeretettel ajánlom!

 

2014. február 21., péntek

Az élet tánca a rezgés


Életünk folyamán tapasztalataink révén – jó esetben – folyamatosan fejlődünk, emelkedik az energiaszintünk. Amikor a saját energiaszintünknek megfelelően élünk, akkor kiegyensúlyozottnak érezzük magunkat, energikusak vagyunk, a napi fáradtságot ki tudjuk pihenni. Szerveink is harmóniában működnek. A táplálék felszívódása és a kiválasztási folyamatok egyensúlyban és zavartalanul folynak a saját egyéni ritmusunknak megfelelően. A sejtjeink is tudják a dolgukat. A rezgés náluk a receptoroknak nevezett fehérjeláncok mozgásában nyilvánul meg. Olyan formát vesznek fel ilyenkor ezek a receptorok, hogy éppen az adott sejt funkciójának megfelelő tápanyag molekula tudjon bejutni, és a sejt által termelt anyagok pedig könnyedén távozhassanak. A receptor és a hozzátartozó tápanyag úgy passzolnak egymáshoz, mint kulcs a zárba.

Ha valamilyen trauma ér bennünket, akkor az energiaszintünk lecsökken. „Magunk alatt vagyunk.” „Sötéten látunk”. És ez nemcsak amolyan szómágia, hanem neurológiai valóság!!! Hiszen a tobozmirigy, ami a napi ritmusunkat koordinálja, és az agyalapi mirigy, ami testi működéseink karmestere, egyaránt érzékenyek a fényre, függetlenül attól, hogy ez a külső fény hiánya a téli időszakban (téli depresszió!) vagy a belső fény hiánya az évkör bármelyik szakaszában. Természetesen, ilyen „sötét helyzetben” testünk is nehezen, lassan működik, amit a „nyomott vagyok”, „levert vagyok”, „fáradt vagyok” kifejezésekkel írunk le. A sejtek szintjén ez azt jelenti, hogy a receptorok mozgása, tánca megváltozik, aminek az lesz az eredménye, hogy megváltozik az alakjuk is. Így már a tápanyag molekula nem illeszkedik a „zárba”, a sejt akkor is éhezni fog, ha a környezetében bőségesen vannak tápanyag molekulák. Illetve a kiválasztási folyamatok sem mennek végbe megfelelően, egy mérgezési folyamat áll be. Ez a valódi oka az öregedésnek! A testünk jóval hosszabb időre van tervezve, mint amennyi idő alatt mi elhasználjuk.

Előfordulhat természetesen az is, hogy túl magas rezgésekhez jutunk hozzá egy beavatás, kémiai anyagok, (élénkítő szerek, koffein, speed, stb.), csoportmunka, spirituális ugrás révén. Ilyenkor hirtelen túl sok lesz a fény, és túlpörögve érezzük magunkat, amit azután szintén egy kimerültségi fázis követhet, és akár betegség, akár szélsőséges esetben a halál lehet a következménye. (A Frigyláda példája) Ilyenkor a receptorok megint csak elhangolódnak, és meg kell találnunk azokat a tápanyagokat, amelyek elég magas rezgésűek ahhoz, hogy biztosítsák a megváltozott táplálkozási igényeink kielégítését. Nincs recept! Az önmegfigyelés segíthet. Lehet, hogy nem bírjuk az élénkítő szereket, az alkoholt vagy a zsíros ételeket. A testünk jelezni fog, hallgassunk rá!!!

Mi következik ebből? Mindannyiunk számára megvan az a rezgésszint, energia szint, ahol testünk, sejtjeink optimálisan működnek. Ettől a rezgésszinttől való eltérés tartósan nem lehetséges anélkül, hogy a testünk kárt ne szenvedne ettől.
Ha a rezgésszintünk alacsonyabb, akkor a következő lehetőségek álnak rendelkezésünkre:

  • Színek használata: hordjunk olyan színeket, amelyekben jól érezzük magunkat.
  • Szimbólumok használata az oldalsó képen levő szimbólumok közül azt, ami tetszik rajzoljuk le egy lapra, és tegyük ki a falra, monitorra.
  • Hangok: hallgassunk számunkra kellemes zenét.
  • Esszenciák használata: például Bachvirágesszenciák
  • Kopogtatásos módszerek (AFT, EFT)
  • Homeopátiás szerek.

Ha rezgésszintünk hirtelen magasabbra ugrott, akkor fontos, hogy segítsük a testünket egyensúlyba kerülni ezzel a magas rezgéssel. Itt nagyon jó lehet a táplálkozásra és a mozgásra odafigyelni. Használjuk a beavatással megszerzett spirituális tudást társaink és önmagunk segítésére. Földeljük magunkat azzal, hogy visszatérünk a hétköznapok világába, és ott éljük meg azokat a felismeréseket, amelyekre szert tettünk. Érdemes oldást kérni, és energetikailag kiegyensúlyozni magunkat, esetleg kertészkedéssel földelni magunkat.


2014. február 16., vasárnap

Hallgass a belső hangodra! - Na jó, de melyikre?!

A minap egy oldás során derült ki egy kliensemről, hogy gyakran féltékeny, akár ok nélkül is, mert már több párkapcsolatában is megtapasztalta a megcsalatás keserűségét. Emiatt a legkisebb pletykának is hitelt ad, a felháborodásának pedig sajnos elég erőteljesen ad hangot, amivel sérti a párját, és rombolja a most még éppen csak bimbózó kapcsolatát. Kliensem elmondta azt is, hogy egyébként jók a megérzései, de ebben az esetben nem tudja, hogy a pletykákra hallgasson-e vagy a párjának higgyen, valahogy ebben az esetben "nem működnek a megérzései".

Jó tudnunk, hogy mindannyiunknak vannak megérzései, a hatodik érzék, vagy az érzékszerveken túli észlelés általános idegrendszeri képességünk. Természetesen, mint minden képességnél, van, akiknél ez fejlettebb, van akik kevésbé bíznak benne, és néhányan egyenesen tagadják megérzéseik létezését.
Azt a tényt is fontos ismernünk, hogy stressz helyzetben megérzéseink nem működnek, félelmeink viszont annál inkább. Hiszen stresszhelyzetben agyunk túlélésért felelős központja veszi át az uralmat, ami azonnal a múlt mintáiba repít minket, így a megérzéseink, amelyek alapvetően a jelenre vonatkoznak egyszerűen nem jutna szóhoz.

Tehát, ha több féle "belső hangot" is hallasz, akkor vizsgáld meg, hogy stresszben vagy-e? Van-e rossz érzés a testedben? Ha igen, akkor ne foglalkozz semmiféle belső hanggal, mert amit hallanál, az a múlt tapasztalatainak a hangja, és alapvetően a félelmeidet tükrözi vissza. Többnyire a negativitásáról ismerheted fel. "Nem tudom megtenni." Fogalmam sincs mit kellene tennem, vagy mondanom." Nem szeretném, hogy megint az történjen!" Amikor ilyeneket hallasz magadtól, azonnal kezdj stresszcsökkentő gyakorlatokba. Itt találsz néhány nagyon hatékony gyakorlatot.
Ha úgy érzed, egyedül nem boldogulsz a félelmeddel, az arra utal, hogy egy régi minta tolakszik elő tudatodból, amit megkereshetünk és oldhatunk a kineziológia módszereivel.

A megérzéseink hangja egészen másképp cseng. Az első ismérv: ez a hang mindig pozitív! Vagyis arról beszél, hogy mit tegyél az adott helyzetben, és nem arról, hogy mit ne tegyél. Sokszor csak utólag derül ki, hogy az akkor logikátlannak tűnő utasítás, figyelmeztetés milyen gondoktól óvott meg bennünket. Előfordulhat, hogy egy reggel úgy érzed, hogy másik úton kellene munkába menned a megszokott útvonal helyett. Mivel spirituálisan fejlett ember vagy, hallgatsz megérzésedre, és gond nélkül beérsz dolgozni. Aztán lehet, hogy a munkahelyeden, vagy az esti Híradóból értesülsz, hogy a szokott útvonaladon súlyos baleset történt, és ha arra mész, akkor részesévé válsz a szörnyűségnek.

2012. május 18., péntek

Várakozó kilók - avagy (sz)ép testben (sz)ép lélek...


A női energia az a legcsodálatosabb kreatív teremtő erő, ami létrehozza, támogatja és felneveli a Földön az ÉLET-et. Mégis hányan és hányan vagyunk, akik nap mint nap aggódva nézünk a tükörbe, hogy elég csinosak vagyunk-e, elég vonzó-e (még) a testünk vagy milyen vonalakat hagyott arcunkon az idő sodrása. Kezdésképpen csak annyit akarok mindnyájatoknak mondani: mosolyogjatok a tükörképetekre és higgyétek el már MOST Csodanők vagytok mindannyian!
És persze én is egy közületek.:)

Mi is akkor az igazi kérdés? Ez bizony nem más, minthogy jól érezzük-e magunkat a bőrünkben? Van-e olyan rugalmas, erős és hajlékony testünk, ami segít, hogy a napi stresszeket könnyen viseljük? Könnyedén szaladunk-e gyermekeink, netán unokáink után, vagy csak lihegünk nyomukban, és a napi teendőink után már csupán arra vágyunk, hogy bedőljünk az ágyba, vagy magunkba tömjünk néhány tábla csokoládét.

Sok évig éltem ebben a mókuskerékben és tagadtam meg  a testemtől a mozgás örömét. Persze, „tudtam”, hogy kellene, de… Tudjátok, hogy van ez, ugye? Három gyerek, sőt három éve egy unoka is, a cica, a háztartás, a munka, kinek van így kedve a mozgáshoz? Kész időpocsékolásnak tűnik!

Aztán tavaly előtt ősszel beütött a krach! A jobb könyököm hihetetlen erősen el kezdett fájni. Rengeteg mindent kipróbáltam a masszázstól a homeopátiás szereken át a Schüssler sókig, de nem történt átütő javulás. Egy érdekessége volt ennek a fájdalomnak: mozgásra javult. Ráadásul a barátnőm 2011. Újév reggelén, mikor az előző napi fergeteges táncmulatság után reggeliztünk, rátapintott a lényegre: „Teniszkönyököd van.” Csak így! Hát a megrökönyödés egy enyhe kifejezés arra, amit éreztem! Teniszkönyököm?! Nekem??? Hiszen még teniszütőt sem fogtam soha életemben!

Mégis ez az állandó fájdalom, ami azért egyáltalán nem elviselhetetlen, csak nagyon idegesítő, végül valahogy ráirányította a figyelmemet a testemre. És egyszer csak jött a felismerés: mozognom kell. És ezzel együtt a kifogások is: mikor? Hová?  A tervem: heti háromszori mozgással megerősítem az erőnlétem, fellazítom a letapadt, bemerevedett hátizmaimat és lefogyok vagy öt kilót, mert, ha így folytatódik, „kinövöm” a negyvenes méretet, pedig néhány éve még harminchatost hordtam. Ennyire azért nem akarok visszafogyni, ám megelégeltem a lassan, de biztosan felkúszó harminc-negyven dekák rémuralmát.
És akkor belefogtam. Először a Csodanő  oldalon található videókra tornáztam, majd futottam. Aztán jött a Pilates DVD, míg a tavasszal rátaláltam az új "szerelemre", a gerinctornára.
Mára közel 6 kg-mal könnyebben és minden fájdalom nélkül élem az életem, miközben rászoktam a barna kenyérre, a sok zöldségre és gyümölcsre. Szóval, élvezetesen, energikusan és rugalmasabban telnek a hétköznapok, és a kilók nem várakoznak arra, hogy végül előbújjon az igazi énem, mert már meg merem mutatni magam bárkinek...
Idősebbek is elkezdhetik;)


2012. április 15., vasárnap

Ki gyógyítja a gyógyítót?


Manapság egyre többen vannak, akik különböző képességeik, tehetségeik révén mások segítésével keresik a kenyerüket. Ide tartoznak az ápoló(nő)k, orvosok, tanító(nő)k, óvónők, szociális munkások valamint a természetgyógyászat és ezotéria területén dolgozó segítők egyaránt. A veszélyeztetettek között találhatjuk a gyermeküket egyedül nevelő édesanyákat és a háztartásbelieket is. 

Aki életében csak egyszer is – akár szülőként – megtapasztalta azt a fajta feladatot, amit egy másik emberre való teljes figyelem jelent, az pontosan tudja, hogy mekkora igénybevétellel jár.
Óriási a veszélye annak, hogy aki rendszeresen mások problémáinak megoldásával foglalkozik, saját magát elhanyagolja, sőt előbb-utóbb akár meg is betegítheti. Emellett az is előfordulhat, hogy segítés helyett a kimerült segítő adni már nem tudván, a segítendőktől vesz el energiát.

 Könnyen felismerhetjük a kimerült segítőt arról az ellentmondást nem tűrő hangról, amelyen világosan érezhető, hogy csak és kizárólag az ő tanácsai szerint lehet a helyes irányban haladni. Szintén fontos tünetnek számít a sértődöttség és a pesszimizmus.
Ha kliensként kerülünk ilyen segítőhöz, mihamarabb szakítsuk meg vele a kapcsolatot, mert javulás helyett energiaveszteségre, sőt állapotunk romlására számíthatunk.
Ha segítőként dolgozunk, az átlagosnál is nagyobb a felelősségünk abban, hogy jó testi-lelki állapotban tartsuk magunkat. Tisztában kell lennünk azzal, hogy munkánk során energiáink fokozottabban használódnak el, mint más foglalkozásoknál.

Ha felkészülünk ezekre a helyzetekre, akkor sokáig tudunk majd magunk és klienseink megelégedésére dolgozni.

Hogyan készülhetünk fel?? 


Vannak napi, heti és éves ritmusban végzendő gyakorlatok.


Napi szintűek: megfelelő táplálkozás, ha lehet sok magas víztartalmú gyümölcs, zöldség és teljes értékű gabona fogyasztásával. Fontos, hogy lehetőleg valamilyen meditációs, vagy spirituális gyakorlattal tartsuk karban lelkünket. Figyeljünk rá, hogy eleget aludjunk. Fordítsunk naponta időt arra, hogy törődjünk családtagjainkkal, hozzátartozóinkkal, barátainkkal.

Heti szintűek: tartsunk meg a magunk és családunk számára egy vagy két pihenőnapot. Ilyenkor kiránduljunk, menjünk társaságba. Szakítsunk időt arra, hogy átgondoljuk az előző hetet, és felkészüljünk a következő hétre.

Éves szintűek: Merjünk szabadságra menni. Évente egyszer hosszabb időre (2-3 hét), és még egyszer, vagy kétszer 1-1 hétre. Végezzünk el továbbképzéseket, amelyekből új impulzusokat meríthetünk munkánkhoz. Olvassuk, lapozgassuk rendszeresen újra azokat a könyveket, jegyzeteket, amelyekből szakmánkat tanultuk.

Ha segítőként úgy érezzük, hogy kimerültünk, merjünk segítséget kérni, és különféle terápiás módszerekkel állítsuk helyre megbomlott testi-lelki harmóniánkat. Így oly módon tudunk segítséget nyújtani, hogy magunk is átélhetjük a folyamatos testi-lelki fejlődés örömeit és klienseink is profitálnak kitűnő energetikai állapotunkból.

Ehhez kívánok mindannyiunknak sok erőt, jó egészséget és bátorságot!