A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kineziológia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kineziológia. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. május 31., szerda

Mit tegyél, ha nem jön el a kliens?


Segítőként gyakran bosszankodunk, amikor egy kliensünk az utolsó pillanatban mondja le az oldást vagy éppen minden bejelentés nélkül, egyszerűen csak nem jön el. Pedig ez mindannyiunkkal előfordul, sem szégyen, sem bűntudat nem kell, hogy kapcsolódjon hozzá. Ám jó, ha megvizsgáljuk, mit tehetünk ilyenkor.

Amikor nem jön el a kliensünk, könnyen dühösek leszünk rá, fortyogunk magunkban, vagy panaszkodunk kollégáinknak, hogy milyen méltatlanság esett meg velünk. Érthető is a haragunk, a felháborodásunk, hiszen abból a kivetített félelemből fakad, hogy ha ez így megy tovább nem lesz miből megélnünk... 

Miért fontos másképp szemlélnünk ezt a kérdést?

Amikor dühösek vagyunk és félünk, akkor áldozatnak érezzük magunkat. Ám amint megjelenik a stressz generálta üss vagy fuss reakció, kiadjuk a kezünkből az irányítást, és a saját viselkedésünk helyett a másikéra tesszük a hangsúlyt. 

Megjelennek a stresszel terhelt mások felé felállított mércék. "Legalább szólt volna!" "Miért nem jelezte hamarabb, hogy nem tud jönni?" "Hogy lehetnek ilyen felelőtlenek az emberek?"

Rosszabb esetben akár önmagunkat is ostorozhatjuk. "Biztos nem vagyok elég jó segítő." 

Pedig egyáltalán nem biztos, hogy erről van szó! Sokkal inkább az energia áramlásáról. Ha a "véletelen" (már aki hisz még az ilyesmiben...) úgy hozza, hogy valaki nem él azzal az értékes lehetőséggel, amit te adni tudsz, akkor az energiát nem mások, hanem önmagad, a saját életed megsegítésére kell fordítanod. Minél hamarabb túljutsz a mérgelődésen, annál gyorsabban és örömtelibb módon pótolhatod az energiáidat.

Hogyan szemlélhetjük másképpen ezt a kérdést?

Az első kérdés, amit feltehetünk magunknak ilyenkor, hogy "Mire kapom az időt?" Az idő ugyanis egy fontos és hasznos dolog. Ha kimarad egy oldásunk, akkor lehetséges, hogy van más, annál fontosabb vagy értékesebb dolog, amit meg kell tennünk. Érdemes áthangolni magunkat erre, ahelyett, hogy elvesztegetett időként tekintenénk a naptárunkban keletkezett "lyukra". 

Nézzünk néhány példát, hogy mire fordíthatjuk a felszabadult időnket?

Néha egy kis belső nyomozást igényel, hogy kiderítsük, mi számunkra az értékes idő. Hangolódjunk magunkra, mert az első mérgünk elpárolgásával élvezetes dolgok várhatnak ránk. Ehhez adok néhány ötletet alább, de a lista természetesen tetszés szerint bővíthető.

1. Aludj egyet. Segítőként lehetsz olyan kimerült, hogy a legjobb amit a felszabadult idővel tehetsz, az a pihenés. Ne gondolkodj tovább, mars aludni!

2. Mozogj egy kicsit! Menj, sétálj egy nagyot egy közeli parkban! Vegyél egy fagyit vagy egy kapuccsínót magadnak! Élvezd a nyugalmat!

3. Írj! Könyv, blog, cikk, fb poszt, napló? Bármelyik jó szórakozást jelenthet!

4. Nézz vicces videókat a youtube-on! Feldobhatod a napod vele.

5. Meditálj! Az elme lecsendesítésének legjobb módja. Segíthet, hogy nyugodtan és békésen érezd magad a legnehezebb körülmények között is.

Hogyan tisztelheted az idődet?

Természetesen felelős vagy a bevételeidért, a család és a vállalkozásod eltartásáért. Ezért törekedj arra, hogy jó klienseket vonzz magadhoz, azokat pedig, akik nem tisztelik az idődet, szeretettel engedd tovább az útjukon. Tehát amellett, hogy igyekszel feltöltődni, fontos lehet az is, hogy kiderítsd mi történt a klienseddel, illetve meghúzd a megfelelő határokat szükség esetén.

1. Írj kedvesen egy érdeklődő sms-t a késő kliensnek. Sajnos mindenkivel történhet vis major. Az is lehet, hogy dugóban áll vagy éppen kórházba került vagy elhagyta a telefonszámodat.

2. Legyen várólistád! Ha már abban a helyzetben vagy, hogy nem tudsz pár napon belül időpontot adni, akkor érdemes várólistát vezetni, és ha valaki 1-2 nappal korábban visszamond egy időpontot, hívhatsz helyette olyan klienst, aki már alig várja, hogy jöhessen. 

3. Bevezethetsz lemondási díjat. Én használom ezt. Pl. 24 órán belüli lemondásnál a vizitdíjad 50%-a, ha valaki el sem jön, akkor 100%-a. Sokan szokták kérdezni, hogy hogy pan hajtom be a lemondási díjat? A rövid válaszom: sehogy😊. Nem ez a lényeg! Vis majornál eleve nem is kérem el. Egyébként meg úgy kap legközelebbre időpontot a "felejtős" kliens, ha az összeg a számlámon megjelenik.

4. "Bünti időpont". Egy kollégám nem lemondási díjat használ, hanem csak 3-4 hét múlvára ad következő időpontot. "Addig még had' érjen a helyzet." - indokolta nekem egy beszélgetésünkben.

Tehát ha nem jön a kliens, akkor feltétlenül keresd meg, hogy mire kapod az időt, és gondolkodj el, nem kellene-e valamit tenned a határaid védelmében?

Sikeres oldásokat, és változni vágyó jó klienseket kívánok!





2017. május 10., szerda

Változtass az életeden!



Az élet néha olyankor is változik, amikor mi nem szeretnénk, máskor pedig nagyon is akarunk egy változást, ám azt sem tudjuk, hogy hogyan fogjunk bele. Ebben a bejegyzésben kapsz néhány tippet ahhoz, hogy hogyan kezdj bele céljaid megvalósításába!

A változás ellensége, avagy ragaszkodás a megszokott rosszhoz


A változás a legnagyobb ellensége hitrendszerünknek. Sokszor már a változás gondolata is fenyegetőnek tűnik számára. Ezért van az, hogy sokan inkább ragaszkodnak a megszokott rosszhoz, mintsem megkockáztatnának egy olyan változást, ami a vágyott jó irányába vinne.

A változás akadálya gyakran az, hogy a múltbeli kudarcok miatt korlátozottan látjuk a lehetőségeinket, sőt olyan, mintha tudatalatt szinte azt várnánk, hogy a kudarc ismét megtörténjen.

A feladat ilyenkor, hogy merjünk tenni a céljainkért. Ne várjuk meg, amíg a körülmények tökéletesek lesznek. Vállaljunk egy kis kockázatot, nyújtózkodjunk kicsit, merjük elhagyni a komfortzónánkat.

Mondhatod erre, hogy az én múltammal hogyan tehetném ezt meg?

Vedd számba a sikereidet és a hozzájuk vezető jó tulajdonságaidat!


Összpontosíts tehát az erősségeidre! Vedd számba a sikereidet. Írj össze most 10 olyan dolgot, amiben sikeres voltál. Sikernek számít, amikor jól érezted magad egy helyzetben. Amikor megdícsértek azért, amit tettél. Amikor elértél egy bizonyos eredményt, amire régóta vágytál.

Csukd be most a könyvet, vegyél elő egy darab papírt vagy nyiss meg egy word dokumentumot, és írd össze 10 sikeredet. Több lehet, ha úgy szeretnéd, de kevesebb nem!

Visszatértél? Megcsináltad?

Jó, akkor folytassuk tovább, még mindig a gyakorlatoknál maradva!

Minden sikered mellé írd le 3 olyan tulajdonságodat, ami hozzásegített ahhoz a sikerhez. Így számba veszed azokat a képességeket, amelyekkel valóban rendelkezel. Még a hitrendszered sem állíthatja, hogy ezekkel nem rendelkezel.

Persze megpróbálkozhat olyasmivel, hogy ez csak „akkor” működött, mert még fiatalabb voltál, vagy egyébként is jobban mentek a dolgaid, de ne higgyj neki! Minden pozitív képességed a birtokodban van most is. Legfeljebb beporosodott kissé, mert nem használtad, vagy megbizhatatlanul működik, mert ritkán nyúlsz hozzá, így tudatosan nehezebb előhívni.

Szóval elő a tollat, legyen itt egy újabb szünet, és most írd le a sikereid mellé azt a három jó tulajdonságodat, ami segített a siker elérésében.

Ha megvan, akkor figyeld meg, hogy milyen érzések vannak most benned? Hogyan változtak a test érzeteid? A légzésed ritmusa? Az izmaid feszültsége? A hangulatod? Jobb lett? Vagy esetleg rosszabb? Vedd észre a változásokat!

Ha jobban érzed magad, akkor folytasd a következő gyakorlattal, ha nem, akkor ideje egy szakembert, akár kineziológust is felkeresni, hogy megvizsgáljátok a kudarcvárásnak, vagy a siker elkerülésének mélyebb okait.

Nyisd meg az ötletgyárat!


Folytasd most a tervezéssel! Nyiss egy külön füzetet a nagy célodnak. Az első oldalra írd fel a célodat, a következőre azokat a jó tulajdonságaidat, amelyek támogatnak a sikerhez vezető úton. 

Aztán írj össze 10 ötletet a célodhoz! Ne törődj vele, hogy van-e rá pénzed, időd, tudod-e részleteiben, hogyan kell végrehajtani. Még az sem fontos, hogy ezek a lépések most azonnal megvalósíthatóak-e vagy csak egy későbbi időpontban lesz rájuk szükség. A fontos, hogy legyen 10 ötleted, így beindítod az energia áramlást a célod irányába. És innentől kezdve minden nap írj fe 5 db ötletet. Ez öt munkanappal számolva 25 ötlet hetente. Hétvégén pihenünk!😀

Ám a hétvégén szánj rá 10 percet, és szelektálj! Húzd ki az „agyament” ötleteket, a megvalósíthatókat pedig rendezd sorba: mi az amit még ma negtehetsz a célodért? Mi az amit a következő héten véghez vihetsz? Mi az, amit egy hónapon vagy féléven belül tudsz megvalósítani ahhoz, hogy közelebb kerülj a célodhoz. Aztán a következhet az újabb hét. Tervezd be a megvalósításra szánt időt is a hetedbe! És folytasd az ötletelést meg az értékelést. Nem baj, ha a heti 25 ötletből csak kettő tűnik jónak!

Tervezz időt a megvalósításra!


Semmit nem ér az az ötlet, amit nem valósítanak meg!

1-2 hónap után már jó pár megvalósítható ötleted lesz. Ekkor szánj rá 1 órácskát a tervezésre! 
3 kategóriába sorold az ötleteidet:

  1. Még ma! Ide egyetlen ici-pici dolog kerüljön, ami a  céloddal összefügg, és vállalj kötelezettséget arra, hogy még ma megteszed! Bármilyen apróság is ez látszólag, mégis hatalmas lökést ad a célodnak.
  2. Egy héten belül! Ide rövidebb lélegzetű dolgok kerüljenek. 1-2 kisebb horderejű lépés, amit be is teszel az időbeosztásodba, hogy el ne felejtsd.
  3. Egy hónapon belül! Ide már nagyobb lélegzetű dolgok is kerülhetnek, szintén beillesztve havi terveid, később heti, napi terveid közé!
Sok sikert kívánok a megvalósításhoz!


2016. május 20., péntek

Milyen szinten vagy tudatos? - avagy a kineziológiai oldás szintjei


Nemrégiben egy olyan kliens keresett fel, aki láthatóan nagyon kevéssé volt tudatában a saját problémájának a tudatos szinten. Eredetileg azért jött, hogy kiskamasz fiát hogyan tudná támogatni abban, hogy könnnyebben boldoguljon a kapcsolatokban, főleg, hogy jobban megértsék egymást a kishúgával.

Ám bármennyire igyekeztem kérdésekkel feltárni, hogy számára mi okozza a gondot a helyzetben, csak körtönfalazást, mellébeszélést, az elkerülés és a tagadás legkülönbözőbb válfajait tapasztaltam meg. Tehát a kliens tudatos szintű tudatosságát nem nagyon sikerült első körben növelnem:)

Így aztán a testhez fordultunk segítségért. A gyengéd oldásnál nagyon hamar felmerült a közel tíz éve lazajlott válás, és ahogy erről beszélni kezdtünk, a kliensem szinte azonnal zokogásban tört ki. Így aztán tudatosodott is benne, hogy az az ügy (a válás), amit ő régen lezártnak hitt, bizony még erősen munkál benne.

Aztán a korrekcióknál előkerültek a motivációs kártyák. Ezek sajátossága, hogy a kártyákat használva ki kell mondanunk fennhangon, hogy hogyan érzünk, és mire vágyunk az adott helyzetben. A tudatosság tudatos szintjén kliensem kevéssé tudott kapcsolódni a kártyák szövegéhez, hiszen a sok eltagadott érzelmi fájdalom megakadályozta ezt. Ám a tudatalatti és a testi szint elkezdte a régi érzéseket elengedni. Ahogy az érzelmi állapotot kezdte mondani most nem sírni, hanem nevetni kezdett. Hiába próbálta fegyelmezni magát, a nevetés csak jött, és jött, és jött. Én örültem ennek, mert ismét csak tudatosodott benne, hogy korántsem tudja annyira uralni az érzéseit, mint amennyire ezt hitte magáról.

Milyen szinteken is zajlik tehát egy kineziológia oldás?


Amikor oldásra érkezik egy kliens, akkor általában a problémájának a tudatos részéről kezd mesélni. Arról, amit tapasztal, ami nehézséget okoz, amivel nap mint nap küszködik. 

Ez a tudatosság nagyon sokszor még csak nem is önmagáról szól, hanem a munkahelyen tapasztalt konfliktusokról, a férj aggressziójáról, a feleség hisztériáiról, a gyerek kezelhetetlenségéről vagy éppen az anyós idegesítő "mindentudásáról".

A kineziológiai oldás célja minden esetben a tudatosság növelése


A kineziológiai oldás viszonylag korai szakaszában elkerülhetetlenül meg kell tapasztalnod az izomtesztelést. A kineziológus, ha igazán jó szakember, akkor megmutatja neked, hogy hogyan reagál a tested, az izom a téged ért stresszre, és hogyan reagál arra, amikor minden rendben van, sőt örömteli, pozitív tapasztalatok érnek. Ezzel már önmagában növeli a tudatosságodat a tested jelzései iránt. Aztán megvizsgál bizonyos alapvető egyensúlyokat, amelyeknél szintén növekedhet a tested iránti érzékenységed, amennyiben megfigyeled a változásokat, amelyeket a testedben, energiaszintedben tapasztalsz a kiegyensúlyozás hatására.

Ezután egy beszélgetés során növelitek a tudatos szint tudatosságát a problémád kapcsán. Itt a cél rátalálni arra, hogy hogyan okoz számodra ez a helyzet nehézséget. Mi az, ami a TE problémád? Mi az a rekció, amit a munkahelyre, az anyósra, a férjedre, feleségedre, gyerekedre adsz? Hogyan érzed magad ezekben a helyzetekben? Mit várnál el magadtól? Mi az, amit elvárnak tőled? Mi az, amit te elvárnál a munkahelyedtől, a férjedtől, a feleségedtől, az anyósodtól, a gyeredkedtől?

Amikor tudatosan sikerült megfogalmaznod az ügyedet, akkor a test tudatosságához, az izomteszteléshez fordulunk, hogy lássuk, valóban okoz-e stresszt az általad megfogalmazott probléma.

Az oldás során megvizsgáljuk az ügyedhez tartozó tudatalatti komponenseket is: Hajlandó vagy-e gyengéden kapcsolódni az ügyedhez? Hajlandó vagy-e az ügy oldódásából fakadó előnyöket, hasznokat elfogadni? Milyen érzelmi és testi blokkok gátolják, hogy a hozzáállásodon pozitív módon változtass?

A testi szint tudatosságát nagymértékben segíti az izmok tesztelése. Láthatjuk így testünk reakcióját az ügyünkre, és azt is, ahogy az oldás végén, a stressz oldódásával visszanyeri erejét.

Minden előkerülő információt igyekszünk a tudatos szinten is tudatosítani, hogy kliensünk egyre szélesebb érzékeléssel és nagyobb tudatossággal keresse a választ az ügyére.

A nagyobb tudatosság haszna


Minél tudatosabb vagy az ügyedben, annál tágasabb perspektívából láthatsz rá. Kinyílnak a lehetőségek, megszűnik a tehetelenség érzés, újra visszanyerheted legfontosabb emberi képességeid egyikét: a választás hatalmát.

Két dolgot ne feledj:

  1. A probléma soha nem a probléma, a probléma mindig az, ahogy érzünk a problémánk iránt.
  2. Nem abban van választásod, hogy milyen helyzetet hoz eléd az élet, hanem abban, hogy hogyan válaszolod meg ezeket a helyzeteket, hogyan viselkedsz benne.
Ha szeretnél nagyobb tudatosságot az ügyeid megoldásához, jelentkezz be kineziológiai oldásra elérhetőségeimen.

Ha szeretnéd megtanulni, hogyan kell segíteni mások tudatosságának a növelésében, gyere, és tanuld meg a kineziológiát! A tanfolyamok időpontjait itt találod meg.

Több információ kellene? Iratkozz fel hírlevelemre!


2016. január 19., kedd

IASK találkozó - Amsterdam 2016.



Abban a szerencsében volt részem, hogy már másodszor vehettem részt az IASK (a Szakosodott Kineziológusok Nemzetközi Szövetsége) éves találkozóján és közgyűlésén. Magyarországot a Magyarországi KineziológusokSzövetsége nevében (link ide!) Balajthy Gréta, aki egyben az IASK alelnöke is, és Villing Zsuzsa képviselte, míg jómagam, mint a MKSZ tagja, megfigyelőként vettem részt a találkozón.

Mit is jelent a „szakosodott” kifejezés?


Az alkalmazott kineziológia az a része a kineziológiának, amit csak orvosok gyakorolhatnak. Az angolszász országokban ez a módszer ismert kineziológiaként. Ezekben az országokban a kineziológia és a kineziológus kifejezés egyértelműen rájuk utal,  más összefüggésben nem is használható.

Ám számos kineziológiai metódus alakult még az évek során, ami nincs orvosi végzettséghez kötve, akár a hétköznapi életünkben is nagy segítség ezek elsajátítása, gyakorlatainak használata. Ezeket a módzsereket nevezik szakosodott vagy specializált kineziológiai ágaknak. Több módszer közülük az elmúlt évtizedek során önálló szakmává nőtte ki magát. Ilyenek pl. a TFH (Touch for Heakth), a Brain Gym vagy szívem csücske a One Brain módszer.

Mi is az IASK?


Az IASK egy 2000-ben alakult, önkéntességen alapuló nemzetközi szervezete azoknak a kineziológusoknak és kineziológiai szövetségeknek, akik világszerte  szeretnének csatlakozni hozzá. A cél elsősorban az információ csere, valamint az összegyűlt tudás és tapasztalat megosztása, egymás inspirálása a személyes fejlődésben éppúgy, mint a munkában.

Mit jelent az éves találkozó?


Az IASK tag-szövetségei minden évben találkoznak, és megosztják tapasztalataikat a kineziológia helyzetéről országukban. Valamint folyik egy közös, nagyon inspiratív gondolkodás arról is, hogy hogyan lehetne bemutatni a hétköznapi emberek, illetve az egyes országok vezetői felé a kineziológia ereményeit. Milyen kutatási módszertant használhatunk eredményeink vizsgálatára?

Ezek a találkozók általában egy délutánt és egy egész napot vesznek igénybe. Az első nap estéjén együtt vacsorázunk, ami remek kapcsolatépítési lehetőség.

Mi történt az idén?


A legtöbb időt az egyes országok beszámolóinak maghallgatásával töltöttük. Számomra ez talán az egyik legfontosabb rész. Kicsit kidugni a fejünket hazai gondjainkból, rálátni arra, hogy más országokban mi az, amit nálunk jobban csinálnak, illetve milyen gondokkal küzdenek a többiek a hétköznapokban.

Az északi országokban például a kineziológiai kezelést bizonyos feltételek mellett fizeti az egészségbiztosítás. Van, ahol áfa mentességet is adnak a kineziológiai kezelésekre.

Az USA-ban pedig még csak a kineziológus nevet sem használhatják, sőt kerülni kell minden olyan kifejezést, ami arra utal, hogy az oldások során gyógyító tevékenység folyik. Ráadásul a 25 tagállamban 25 féle szabályozás van, tehát nem könnyű az alkalmazkodás....

Kutatások



Az IASK tagjai számára nagyon fontos, hogy tudományos kritériumok alapján is mérhető legyen a munkájuk hatásossága. Ezért már két éve létrehozott egy kuttaási bizottságot, amely különféle projekteket koordinál a témában.

Ezek közül az első és talán a legnagyobb szabású, a 2014-ben indult útjára indlut „térd-projekt”, ami a kineziológia hatásosságát vizsgálja térd problémák esetén. Ebbe a kutatásban jelenleg 15 ország kineziológusai vesznek részt. Magyarországon tavaly volt ez fókuszban. Sokan kapcsolódtatok be kollégaként, vagy önkéntes vizsgálati alanyként is a folyamatba. Az eredményekről írni fogok, amint a vizsgálat megtörténik.

Egy másik érdekes vizsgálati gyakorlatot egy orvos kolléganőnk, Irina Chobanou vetett fel, aki az orosz Szövetséget képviselte a találkozón.
Az ő gyakorlatában mind az oldások előtt és után készítenek egy EKG-t a kliensekről. Ezek összehasonlításában pl. jól látható, demonstrálható az oldások kiegyensúlyozottságot nöövelő hatása.
Persze, ez legtöbbünknek nem járható út, nincs EKG készülékünk, mégis egy nagyon izgalmas megközelítésre láthattunk rá általa.

Nemzetközi Kineziológiai Nap


A tavalyi találkozón született az ötlet, hogy március 3. Szombatja legyen a Kineziológia nemzetközi napja, ahol bemutatjuk a kineziológia eredményeit, és ünnepeljük ennek a remek módszernek a létezését.

Remélem, egyre több magyarországi Stúdió, kineziológus, Szövetség is felhasználja ezt a napot, hogy tartalmas programokkal, rendezvényekkel hívja fel a figyelmet a kineziológia oly hatékony és mégis oly gyengéd segítő módszerére.



2015. november 19., csütörtök

Ha oldásra mész: 3 tipp a felkészüléshez


Nemrég írtam arról, hogy hogyan őrizheted meg egy kineziológiai oldás hatását sokáig. Itt olvashatod el.

Most nézzük meg, hogy mit tegyél az oldás előtt, hogy hatékonyan dolgozhass együtt a kineziológussal.

1. Hangolódj rá az oldásra!


Már az oldás előtt szánj rá 5-10 percet, hogy átgondold: mi okoz számodra gondot? Mi az, amit meg szeretnél változtatni az életedben? Mi az, ami stresszt okoz a számodra?
Vizsgáld meg, hogyan érzed magad, amikor az ügyed előkerül? Mit szeretnél ehelyett érezni inkább?

2. Hozd magaddal az érdeklődésedet!


A kineziológia a tested jelzéseivel dolgozik. Fontos, hogy tudatosítsd: az oldás folyamata egyfajta különleges párbeszéd önmagaddal, olyan részeiddel, amelyeknek működése, vágyai, kívánságai nem tudatosak a számodra. Ám fontos megértened, hogy mit szeretnének ezek a részek, mert akkor tudsz hatékonyan fejlődni, változni, tanulni az ügyedben. A kineziológus az izomtesztelésen keresztül a tolmács szerepét tölti be a tudatos és nem tudatos részeid között. A teljes kép ismeretében tudsz valóban tudatos választ találni a problémádra.

3. Bízz a folyamatban! 


Sokan vallják szkeptikusnak magukat a kineziológiával kapcsolatosan. Ez teljesen elfogadható, ám aki nem bízik ebben a módszerben, az jobb, ha más segítséget keres magának. A bizalom alapvető feltétel a munkához, és nagymértékben lassítja a változást, rontja a munka hatékonyságát, ha akár a segítővel nem alakul ki egy bizalmi kapcsolat, akár a módszerben nem bízol. Nézz utána, olvass róla, és akkor fordulj kineziológushoz, ha bízol benne, hogy segíteni tud neked. Csak az, hogy a barátnőd vagy a feleséged ajánlotta nem elegendő a hatékony munkához.

2015. szeptember 30., szerda

Az Ön kineziológusa... - 10 dolog, amit talán még nem tudsz rólam


Az én szakmám a személyes segítségnyújtás témakörébe tartozik. Tudom, hogy sokak számára fontos, hogy megismerjék azt az embert, akihez segítségért fordulnak. Ebben az írásomban néhány meglepő ténnyel találkozhatsz, amit talán nem gondoltál volna rólam.

  1. Eredeti szakmám: biológus mérnök. 1988-ban végeztem a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karának Biológus mérnöki szakán. Nagy hálával gondolok erre az időszakra, ami emberileg legalább annyira formált, mint amennyire a tudományos gondolkodás elsajátításában segített.
  2. Doktori fokozatot szereztem Biotecnológiai és élelmiszeripari tudományokból. Fontos volt számomra ez a folyamat, amiben Dr. Pécs Miklós segítségével egy önálló kutatói metodika és gondolkodásmód birtokosává váltam. Emberileg pedig mindennél többet jelentett az a baráti viszony, a tudás átadásának megtapasztalása, amit Miklóstól, mint tanáromtól láthattam. Tanárként örökre az egyik pédaképem marad.
  3. 26 éve házasságban élek. Ez az első házasságom. Számomra fontos a család, a kapcsolatok állandósága. Igazi ajándék, hogy egy embert ennyire közelről megismerhetek, és, hogy van valaki, aki még 26 év után is kiváncsian figyeli az én alakulásaimat.
  4. 3 gyermekem van, ma már valamennyien egyetemisták. Az életem újabb ajándékairól van szó, akik az előzőnek egyenes következményei... Sokat tanultam tőlük, és tudom, hogy ők is tőlem.
  5. Részt vettem egy Waldorf óvoda és egy Waldorf iskola alapításában. Ez megint csak egy következmény. Úgy láttam akkoriban, hogy a gyerekeim harmónikus fejlődése nagyon sokat ér nekem. És nem csalódtam. Én is, ők is megkapták ezekben az iskolákban mindazt, amiért odamentünk. Azóta is imádok az évszakhoz illő installációkat készíteniJ
  6. Van egy 7 esztendős kislány unokám. Még egy különleges ajándéka a sorsnak. Sok szivecske kellene ide, hogy kifejezzem a hálámat és örömömet Emmáért.
  7. Van egy asztrológus diplomám is. Sohasem volt idegen tőlem az analógiás gondolkodás. Könnyen eligazodtam az asztrológia rendszerében, és örömmel mélyedtem el az egyéni horoszkópokban a tanácsadások során. Az évek alatt kiderült számomra, hogy az igazi hivatásom a kineziológia, így az asztrológia megmaradt hobbinak. Ma már nem vállalok kifejtéseket.
  8. 36 évesen fogtam bele a kineziológia tanulásába. Sokan aggódnak, hogy belevágjanak-e egy nagy változásba ennyi idős korban. Én is aggódtam, ám nem bántam meg. Sőt, életem legjobb döntésének bizonyult.
  9. Ma már kizárólag a kineziológiai praxisomból és a One Brain módszer oktatásából élek. Ez volt az álmom, és teljesült. Remélem, még sokaknak segíthetek abban, hogy sikerre vigyék álmaikat.
  10. Imádok olvasni és táncolni. Mindkettő a gyerekkorommal köt össze. Még ma sem tudok elaludni anélkül, hogy legalább pár sort ne olvasnék. A táncot pedig élvezem. Hacsak tehetem, a férjemmel együtt táncolok, de ha "olyanom" van, otthon egyedül is kitáncolom magamból a feszültségeket.
Tetszett, amit olvastál? Felkeltettem az érdeklődésedet?

Találkozzunk személyesen is kineziológiai oldásokon vagy a tanfolyamaimon! Keress meg itt, hogy időpontot egyeztethessünk! 

2015. szeptember 16., szerda

A siker titka - merj hibázni!


Évekkel ezelőtt röppent fel egy hír, hogy valamelyik nagy multi cégnél vezetői értékelést tartottak. A cég tulajdonosa 50% prémiumot ajánlott fel annak a vezetőnek, amelyik a következő évben megduplázza a bevallott hibáinak a számát. A tulajdonosnak ugyanis meggyőződése volt, hogyha valaki hibázik, és szembenézve a hibáival változtat, akkor az több hasznot fog hozni neki a jó döntéseivel, mint azok a középszerű vezetők, akik nem mernek hibázni, és ezért biztonsági játékot játsszanak.

Nem tudom, mi lett a következő évi prémium osztás eredménye, de egy biztos: már kiskorunktól kezdve megtanuljuk, aki hibázik az rossz, hogy a hibákért büntetés jár.

Legtöbb szülő nem engedi meg, hogy kisgyerekként gyengéden kapcsolódjunk a tanulási folyamatokhoz. Ha mosogatás közben eltörik egy tányér, ha nem tudjuk, hogyan rakjunk rendet a szobánkban, ha kifejezzük a bennünket feszítő haragot, akkor bizony hamar utolér bennünket a büntetés. Régebben nem volt ritka a fizikai fenyítés sem, de a szeretet megvonásával ("Ha ilyen vagy, akkor nem is szeretlek."), vagy a minősítő szavak bántó hatásaival ("Ügyetlen vagy, buta vagy, kétbalkezes vagy éppen botlábú vagy.") mindannyian többé-kevésbé találkozhattunk.

Sajnos még a dícséret is kétélű fegyver, hiszen legtöbbször az is minősítő szavakkal történik. Bennünket minősítenek és nem a teljesítményünket. (Ügyes vagy, aranyos vagy, kedves vagy, cuki vagy, szép vagy.)

Így aztán kialakul bennünk a megfelelés vágya, hogy olyanok legyünk, akik dícséretet kapnak. Erre aztán ráerősít az iskola, ahol szintén hamar rájövünk, hogy csak akkor teljesítünk jól, ha egy bizonyos módon tesszük azt, amit az iskola követel tőlünk. Egy más módon megoldott faladat, vagy ha valakinek jobban megy a mozgás, mint a matematika, vagy a kézművesség, mint az olvasás, annak mi iskolarendszerünkben már alig van esélye. Hamar kialakul a készség a gyerekekben, hogy már csak a dolgozatokra és vizsgákra akarnak készülni, már csak a jó jegy a cél, és nem a valódi tudás megszerzése. És vannak olyan gyerekek is, akik a sok megszégyenülés miatt már nem is próbálkoznak, hanem feladják a tanulás iránti elkötelezettségüket, és csak a túlélésre játszanak.

Mi a különbség a bűntudat érzése és a Hibával való szembenézés között?


Ha bűntudatom van, akkor szégyellem magam. Milyen sokat elmond ez! Magamat szégyellem. Ezért nem is akarok erre a helyzetre gondolni, amiben megszégyenültem. Inkább másokat kezdek hibáztatni. A tanárt, aki rosszul tette fel a kérdést, a szüleimet, akik nem segítettek a felkészüleésben, a padszomszédomat, aki nem engedte, hogy lelessem róla az eredményt.

Ha szembenézek a hibámmal, akkor megkérdezhetem magamtól: pontosan mit ronthattam el? Tudom-e ezt a dolgot akár csak egy ici-picivel jobban csinálni? Ha igen, akkor hogyan tegyem ezt?
Megkereshetek olyan embereket, akik már tudják, amit én még csak most tanulok. Megkérdezhetem, hogyan csinálják, és a válaszaikból profitálhatok.

Az igazán sikeres embereknek ugyanis elsősorban nem jó válaszaik hanem jó kérdéseik vannak.

Ha tanulunk a hibáinkból, a bukásainkból, a legynagyobb sikert érhetjük el.

Szeretnéd megváltoztatni az önmagadról kialakított képet? Jó lenne, ha tudnál tanulni a múlt tapasztalataiból? Csatlakozz az október 7-én induló kezdő kineziológiai tanfolyamhoz!

Bővebben olvashatsz róla FB oldalunkon: https://www.facebook.com/events/422330991293012/

2015. szeptember 9., szerda

30 éves a Viselkedési Barométer

A múlt hét során ünnepeltük szakmánk egyik alapvető eszközének, a Viselkedési Barométernek a 30 éves születésnapját. El is határoztam, hogy ennek tiszteletére leírom a kialakulásának a történetét. Azt szoktuk mondani, hogy a viselkedési Barométer önmagát alkotta meg, de azért tudnunk kell, hogy néhány remek ember is besegített a folyamatba.

Kezdhetném akár úgy is, hogy egyszer volt, hol nem volt... volt egyszer 3 csodálatosan kreatív ember, akik összetalálkozva elhatározták, hogy valami különleges és csodálatos dolgot hoznak létre a világban az érzelmi stresszek oldására. Ennek a három embernek a neve: Gordon Stokes, Daniel Whiteside és Candace Calloway volt.

Candace Calloway
Candace Calloway
Gordon Stokes, Daniel Whiteside

Gordon ekkoriban a Touch for Health kineziológiai ág tréning igazgatójaként dolgozott, Daniel a saját önismereti tanfolyamait vezette, Candace pedig a maga metafizikai munkájával volt elfoglalva, így csak esténként találkozhattak és dolgozhattak a közös ügyön.

Mind Gordon, mind Daniel nagyon érdeklődött az érzelmek és hatásaik iránt. Voltak táblázataik az érzelmekhez, de Gordon nem találta őket eléggé kifinomultnak, részletezőnek. Ezért egy szinonima szótárból elkezdte kigyűjteni a különféle érzelmek leírására szolgáló szavakat. Volt amelyikhez (pl. a harag) nagyon sok szinonimát talált, volt ahová csak néhányat. Candace és Daniel vállalták magukra a feladatot, hogy teszteléssel megpróbálják összerendezni, beletenni a szinonimákat a táblázatba.

Meglepetésükre azt tapasztalták, hogy teszteléssel először párokba rendeződtek az addigi táblázat szavai, majd kialakult a szavak sorrendje, sőt minden "főkategória párhoz" 8-8 leíró szó, alkategória "akart" csatlakozni. Egy kivétel volt ez alól: a választás és a nincs választás. Candace volt az, aki meglátta a Barométerben a tudatossági szinteket, míg Gordon, aki rájött, hogy a Barométernek nem csak két oldala, hanem egy középvonala is van, és ezt a középvonalat a "Választás" jellemzi.

És valóban, amikor egyensúlyban vagyunk, amikor saját középpontunkban vagyunk, akkor a viselkedésünket illetően még akkor is miénk a választás, ha negatív érzelmeket élünk meg. Ez segít abban, hogyráhangolódva a mindenki számára legfőbb jóra találjuk meg a megoldásokat életünk kisebb vagy nagyobb ügyeire.

Szeretnéd megismerni jobban a Viselkedési Barométert? Szeretnél egyensúlyba kerülni, központosítottan működni? Esetleg szívesen megtanulnád az érzelmi stresszek oldásának titkait?

Jelentkezz be elérhetőségeimen!
http://tudatoselet-kinezkata.blogspot.hu/p/elerhetosegek.html