A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kineziológia tanulása. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kineziológia tanulása. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 18., péntek

3 gyakori kifogás a kinez tanulás abbahagyására



Mindig fáj a szívünk Zsuzsival, amikor egy-egy tehetséges hallgatónk különféle indokok és nehézségek miatt abbahagyja a kineziológiai képzést. Nekik (is) szól most ez a bejegyzés, hogy könnyebben átgondolhassák döntésüket, és további kitűnő segítőkkel gazdagodhasson a magyar One Brain közösség.

A kineziológia, ezen belül is a One Brain módszer, tanulása hosszú és fárasztó út lehet. Ezt az is jól mutatja, hogy egy kezdő 8-10 fős csoportból jó, ha 1-2 ember eljut odáig, hogy konzultáns facilitátor, azaz hivatásos segítő legyen belőle. (A képzési út részleteiről itt olvashatsz)

Néhányan - szerencsére ez a kisebbség - levizsgáznak az első 3 szint után, majd praktizálni kezdenek, anélkül, hogy valaha is folytatnák a tanulást.
Mások a 6-os szint után érzik úgy, hogy most már elég a tanulásból.
Míg a hallgatók egy jelentős része a célegyenesben, a 10-es tanfolyam után adja fel, hogy megvalósítsa álmait.

Pedig ekkorra már rengeteg időt, energiát, pénzt belefektettek abba, hogy ezt a csodálatos segítő módszert megtanulják, és már csak a koronát kellene feltenniük az addigi munkájukra. És bizony itt is, mint minden szakmánál, fontos, hogy jól képzett szakemberek foglalkozzanak kineziológusként a hozzájuk fordulókkal. Azt hiszem egyikünk sem szeretné, ha olyan orvos műtené, aki csak 2 esetleg 5 félévet végzett el az orvosi egyetm 12 félévéből. Vagy nem akarnánk olyan buszra szállni, ahol a sofőr ugyan nem szerzett jogosítványt, de azért vett egy pár órát vezetésből. Pedig a mi felelősségünk is ugyanakkora, mint az övék!

Neked szól ez a cikk, ha te is elbizonytalanodtál az út során, hogy érdemes-e folytatnod. Ha szeretnél néhány szempontot kapni ahhoz, hogy át tudd gondolni: valóban megéri-e számodra a folytatás?

Nézzük meg először, hogy ki milyen indokokkal hagyja abba leggyakrabban a tanulást!


  1. Még nem sajátítottam el az előző anyagot sem alaposan. Gyakorolnom kell, mielőtt folytatnám.
    Nagyon tiszteletre méltóan hangzik ez az ok, hiszen csodálatos dolog, hogy szeretnénk valamit alaposan tudni. Ám azt is jó figyelembe venni, hogy minden tanfolyamon gyakoroljuk a régebbi korrekciókat is, sőt kérdezésre is lehetőség van. Legtöbb esetben a következő tanfolyam éppenséggel inspirációt adhat a folytatáshoz, lendületet a gyakorláshoz. A legnagyobb gond azonban azzal lehet, hogyha eddig nem használtad ki a tanfolyamok közötti időt a gyakorlásra, félő, hogy ezután is csak vágyálom marad.
  2. Ez nekem túl bonyolult!
    Sokan érzik így, amikor az első tanfolyamok nagyon frappáns, hatékony és viszonylag egyszerűen kivitelezhető korrekciói után jönnek a többlépéses, finomabb energetikai eltéréseket is korrigálni tudó korrekciók. Szerencsére ezek a korrekciók is elsajátíthatók egy kis gyakorlással. Jól esik hallani, amikor 1-1 gyakorló nap után valaki felkiált a reaktív gyakorlásánál: "Ez ilyen egyszerű?!" "Ez 'csak' ennyi?!"
  3. Nincs pénzem a folytatásra...
    Amikor felnőttként a saját időnk, energiánk rovására tanulunk, akkor bizony nem mindig könnyű ekkora összegeket áldozni valamire, aminek még nem is látjuk világosan a hasznát. Mégis sok esetben láttam, hogy amikor valaki igazán elszántan akarta a folytatást, akkor valamilen különös módon összejött a tanfolyam ára is. Azt sem tartom ördögtől valónak, hogy születésnapunkra, névnapunkra, Karácsonyra azt kérjük szeretteinktől, hogy támogassák tanulmányainkat.
A felsorolt okok valamennyien külső okok, amelyek akár valósak is lehetnek, ám jó tudatában lenni annak, hogy a döntéseinket soha nem külső, hanem belső okok határozzák meg. Most, hogy végigvettük ezeket a látszólag elkerülhetetlen, akár nagyon is érthető külső körülményeket, nézzük meg, hogy milyen belső szempontokat vizsgálhatunk meg ahhoz, hogy meghozzuk a számunkra helyes döntést.

Mit vizsgálj meg, hogy megalapozottan tudj dönteni?


  1. Miért akartad anank idején elkezdeni a kineziológia tanulását? Mi volt az álmod, mi volt a célod vele? Vajon megváltoztak-e az álmaid azóta? Ha kapcsolódni tudsz az akkori álmodhoz, akkor rájöhetsz, hogy talán csak néhány lépés választ el attól, hogy megvalósítsd. Persze az is lehetséges, hogy már mást szeretnél az életedbe. Néha megváltozik menetközben az érdeklődésünk. Ha ez így van, mondj hálát magadban mindazért, amit eddig megtanultál, és ezzel a magasabb energiával lépj tovább.
  2. Érdekel-e most még az, amit a kineziológiában tanulsz? Ha igen, akkor érdemes folytatni a tanulmányaidat, sőt annyira elmélyülni benne, hogy tisztán lásd az egyes oldási lépések értelmét, vagy a korrekciók folyamatát. Ha már nincs ott az érdeklődésed, akkor lépj tovább affelé, ami most vonz, amire most vagy ráhangolódva.
  3. Mi az előnye annak, ha folytatod a tanulást? Sorolj fel minél több előnyt, ami abból származik, hogy folytatod a tanulást. legalább 6-8 dolog legyen a listádon első körben. Aztán képzeld is el, ahogy ezek az előnyök életr kelnek. Hogy éreznéd magad ettől?
  4. Mi az előnye annak, ha abbahagyod a tanulást? Itt is sorolj fel 6-8 előnyt, és képzeld el, hogy ennek megvalósulása milyen érzés lenne számodra. Így jobban láthatod, hogy inkább a tanulás abbahagyása vagy a folytatása felé billen-e a mérleg nyelve?
  5.  Tedd fel a kérdést magadnak: Melyik út visz közelebb életcélom megvalósításához? Ha abbahagyom a tanulást vagy ha folytatom a megkezdett utat? Aztán hunyd le szemedet, csendesítsd el gondolataidat néhány percre, és figyelj a belső hangod válaszára.
Remélem, tudtam neked segíteni abban, hogy átgondolva sokféle szempontot a döntésed meghozatalához. Hiszen életutunkhoz hozzátartozik a munkánk is, márpedig sokkal több betegség forrása lehet az, ha nem a nekünk való hivatásban dolgozunk, mint azt bármalyikünk feltételezné.

2015. november 4., szerda

Tanfolyam után... avagy hogyan tanuljam a kineziológiát otthon?


Sokan állítják, hogy a kineziológiát nem kell tanulni. Hogy elég, ha csupán részt veszel a tanfolyamokon, és végzed az oldásokat.
Ám tudd, hogy hatékonyabb leszel a munkában, gyorsabbak lesznek az oldásaid, jobban látod az összefüggéseket, ha a korrekciók nagy része a "mellényzsebből" előhúzható.
Olyan ez, mint az autóvezetés: hiába van jogosítványod, a vezetést csak akkor fogod igazán elkezdeni élvezni, ha már nem gond az autó kezelése.

Három dolgot mindenképpen tarts szem előtt:

  1. Kis idő is számíthat, hiszen napi 5 perc tanulás 1 hét alatt már 25 percet jelent még akkor is, ha hétvégén pihensz. Egy hónap alatt pedig már több mint másfél óra kineziológia tanulást tudhatsz magad mögött.
  2. Tedd rutinná, építsd be a rendszereid közé a kineziológiával való foglalkozást. Legyenek napi, heti, havi rutinjaid.
  3. A kineziológiára szánt időt rögzítsd előre a naptáradba.

Nézzük a rutinokat: 


  1. Napi rutin: a mindennapokba legegyszerűbb az önsegítő korrekciók begyakorlása. Reggelente kezdheted ezekkel. Vedd végig szisztematikusan őket a jegyzetből. Ha az Alap Egy Agyat végezted, akkor bármelyik korrekció lehet ez. Ha a Haladó Egy Agynál tartasz, akkor az egyszerűbbekből válassz: polarizált egyensúly, összeszűkült koponya korrekció, kloakális energia, szimbólumok, stb. Ha a Szerkezeti idegtannál tartasz, mozgasd meg a 14 fő meridiánhoz tartozó izmokat, így bekapcsolod a meridián rendszeredet is. A Testáramkörök után vagy egy-egy izmot mozgass meg, vagy haladj végig 1-1 izomáramkör izmainak mozgássávján. De bármely szinten is vagy visszanyúlhatsz a régebbi korrekciókhoz is.
  2. Heti rutin: Minden héten jelölj ki egy hosszabb, zavartalan időszakot, amikor elmélyülhetsz az anyagban. Ez lehet akár a hét végén is. Jó, ha legalább 1/2-1 óra rendelkezésedre áll. 2 óra tökéletes! Ilyenkor kezdőként mélyedj el a korrekciók hátterében. Vedd elő a tanfolyami jegyzeteidet, és nézd át, amit azokhoz a korrekciókhoz kapcsolódóan jegyeztél fel, amiket a héten gyakoroltál. Vesd össze a leírtakat a tapasztalataiddal. Hogyan egészítik ki egymást? Te milyen személyes dolgot, megtapasztalást írnál még mellé? Milyen kérdésed merült fel a korrekció kapcsán? Ezeket jegyezd is fel, hogy a következő tanfolyamon megoszthasd a többiekkel, vagy feltehesd a kérdéseidet.

    Gyakorold a tiszta izomáramkört és az előzetes kiegyensúlyozást. Lehet egy családtagon, baráton, barátnőn. Vagy gyakorolj egy-egy összetettebb korrekciót.
  3. Havi rutin: Havi egy alkalommal szentelj egy egész délelőttöt vagy délutánt a kineziológiának. Ilyenkor végezz oldást. Az elején ideális gyakorló partner egy csoporttárs. Később lehet ismerősökön, barátokon gyakorolni. Amikor már magasabb szinteken tartasz, mondjuk a Szerkezeti Idegtannál vagy afelett, akkor akár heti szinten is végezhetsz oldásokat. De kezdőként is jó havi 1-1 oldást végezni, hogy rutint szerezz, lásd, hogy hogyan áll össze a kép.
  4. Az oldások feldolgozása: Ez az egyik leghasznosabb tippem: Minden oldás után nézd át az oldólapot. Mi volt az ügy? Milyen alügyek merültek fel? Mit tett hozzá a Viselkedési Barométer? Milyen korrekciók jöttek fel? Vajon miért pont azok? Mi volt az emlék, ami feljött az oldás korában? Az hogyan kapcsolódott az ügyhöz?
    Nézd át a korrekciókat! Pontosan végezted el vagy valami kimaradt?

    Én magam ebből tanultam a legtöbbet a praxisom elején. Elkezdtem megérteni és felismerni az oldás egyes lépéseinek értelmét. Így egy egészen más szintű tudatossággal kezdhettem dolgoznia  következő oldásban, vagy pontosan tudtam, mit kell megkérdeznem a legközelebbi tanfolyamon.

Oldásaidhoz, tanulásodhoz sok sikert kívánok!
Ha kérdésed van, keress meg bátran az elérhetőségeimen!

2015. szeptember 9., szerda

30 éves a Viselkedési Barométer

A múlt hét során ünnepeltük szakmánk egyik alapvető eszközének, a Viselkedési Barométernek a 30 éves születésnapját. El is határoztam, hogy ennek tiszteletére leírom a kialakulásának a történetét. Azt szoktuk mondani, hogy a viselkedési Barométer önmagát alkotta meg, de azért tudnunk kell, hogy néhány remek ember is besegített a folyamatba.

Kezdhetném akár úgy is, hogy egyszer volt, hol nem volt... volt egyszer 3 csodálatosan kreatív ember, akik összetalálkozva elhatározták, hogy valami különleges és csodálatos dolgot hoznak létre a világban az érzelmi stresszek oldására. Ennek a három embernek a neve: Gordon Stokes, Daniel Whiteside és Candace Calloway volt.

Candace Calloway
Candace Calloway
Gordon Stokes, Daniel Whiteside

Gordon ekkoriban a Touch for Health kineziológiai ág tréning igazgatójaként dolgozott, Daniel a saját önismereti tanfolyamait vezette, Candace pedig a maga metafizikai munkájával volt elfoglalva, így csak esténként találkozhattak és dolgozhattak a közös ügyön.

Mind Gordon, mind Daniel nagyon érdeklődött az érzelmek és hatásaik iránt. Voltak táblázataik az érzelmekhez, de Gordon nem találta őket eléggé kifinomultnak, részletezőnek. Ezért egy szinonima szótárból elkezdte kigyűjteni a különféle érzelmek leírására szolgáló szavakat. Volt amelyikhez (pl. a harag) nagyon sok szinonimát talált, volt ahová csak néhányat. Candace és Daniel vállalták magukra a feladatot, hogy teszteléssel megpróbálják összerendezni, beletenni a szinonimákat a táblázatba.

Meglepetésükre azt tapasztalták, hogy teszteléssel először párokba rendeződtek az addigi táblázat szavai, majd kialakult a szavak sorrendje, sőt minden "főkategória párhoz" 8-8 leíró szó, alkategória "akart" csatlakozni. Egy kivétel volt ez alól: a választás és a nincs választás. Candace volt az, aki meglátta a Barométerben a tudatossági szinteket, míg Gordon, aki rájött, hogy a Barométernek nem csak két oldala, hanem egy középvonala is van, és ezt a középvonalat a "Választás" jellemzi.

És valóban, amikor egyensúlyban vagyunk, amikor saját középpontunkban vagyunk, akkor a viselkedésünket illetően még akkor is miénk a választás, ha negatív érzelmeket élünk meg. Ez segít abban, hogyráhangolódva a mindenki számára legfőbb jóra találjuk meg a megoldásokat életünk kisebb vagy nagyobb ügyeire.

Szeretnéd megismerni jobban a Viselkedési Barométert? Szeretnél egyensúlyba kerülni, központosítottan működni? Esetleg szívesen megtanulnád az érzelmi stresszek oldásának titkait?

Jelentkezz be elérhetőségeimen!
http://tudatoselet-kinezkata.blogspot.hu/p/elerhetosegek.html


2015. augusztus 6., csütörtök

A régit tanulod vagy már az újat? - avagy, ha az Élet változik, amódszerek is változhatnak







Régi motoros kineziológusként pontosan tudom: az a dolgom, hogy a klienseket az életük apróbb-nagyobb, néha sorsfordító változásaiban kísérjem, oldjam a változások miatt bekövetkező stresszüket. Ahogy kollégáim is teszik számtalan esetben.

Ugyanakkor érdekes megtapasztalni, hogy mi, akik napi szinten sikeresen használjuk mások oldására a módszert, vagy tanítjuk a hallgatóknak, mégis sokan oly nehezen fogadjuk a változásokat.

A One Brain módszer haladó trénereként nem egy alkalommal szembesültem már azzal, hogy a magasabb szinteken hozzám érkező hallgatók vajmi keveset tudnak a változásokról. Láthatóan a régi metodika szerint tanultak, és ez a tudás sajnos nem kompatibilis azzal, ami a One Brain módszer hivatalos tananyaga. 

Ebben a cikkben arról olvashatsz, hogy mi és miért változott meg az utóbbi 3 évben a tananyagban. Így hallgatóként magabiztosan járhatod végig a tanfolyamok sorát, olyan egységes, kongruens és egymásra épülő tudással, ami megfelel a One Brain aktuális állapotának.

Mi a változás oka? 


A One Brain egy világrendszer, amelynek az alkotói hatalmas tudással, energiával közvetítették mindazt, amire kutatásaik során rájöttek. Ám voltak problémák is. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy például a jegyzetek esetében ahány ország annyi féle jegyzet, és a korrekcióknak annyiféle variációja létezett. Ugyanez igaz az oldólapokra is. Sok esetben itt nem is az "ahány ország annyi oldólap", hanem az "ahány oktató annyi oldólap" verzió volt érvényes. Így szükségessé vált egyfajta felülvizsgálat, hogy egységessé váljon a rendszer, ami minőségbiztosítási szempontból és tanfolyamok közötti átjárhatóság oldaláról is jobban kezelhető. Tehát nem arról van szó, hogy a régi rossz, az új jó, hanem arról, hogy hogyan egységesíthető egy ilyen hatalmas rendszer.


A változás első időpontja: 2012.


A One Brain 2. tanfolyam
 hivatalos tankönyve
az érvényes
 korrekciós leírásokkal
Egy különleges év, az új energia térnyerésének éve, amikor ezek a változások megjelentek. A One Brainben ez az 1-2. tanfolyam átdolgozását jelentette.

Mi változott?

Néhány, a rendszerben eddig is meglévő alapelv hangsúlyossá vált:

  • A One Brain kliens központú. Az vezet minket, hogy az oldásban a kliens a lehető legszakszerűbb segítséget kapja meg tőlünk.
  • A One Brain kliens által vezetett. Csak addig megyek el az oldásban, ameddig a kliens hajlandó, még akkor is, ha én látnék ennél jobb megoldást is. Nem projektálom rá a saját hitrendszeremet. Nem adok tanácsot.
  • A One Brain gyengéd módszer. Nem cél a negatív érzések újraélése az oldás során. A cél a stressz oldása.
  • A One Brain egy biztonságos módszer. Ezért mindig meggyőződünk a korrekciók megvalósulásáról, az energia blokkok eltávolításáról, és akár többszörösen is ellenőrizzük az egyes lépéseket, hogy biztonságban engedjük el a klienst.
  • A One Brain nem gyógyítási hanem oktatási modell. Önképzésen alapul. Mindannyian a saját élettapasztalatainkból tanulunk.

Változtak a korrekciók és az oldólap. Egységesek lettek az alapvető eszközök. Bár a változások még nem értek a végére, látszik egy másfajta, a nálunk megszokottól kicsit eltérő oldási logika, ami hűen tükrözi a fenti alapelveket.

A kommunikációban nagy hangsúlyt kapott az értő figyelem Thomas Gordon modellje alapján.

A One Brain 4. tanfolyam
hivatalos 
tankönyve
 az érvényes

 korrekciós leírásokkal

A változás 2. hulláma: 2013 nyara

Megjelent a Haladó egy agy új könyve a One Brain 4. szintjéhez. Itt folytatódott a fentebb leírt változás. Egységesebb, sok esetben részletesebben leírt korrekciókkal. 
Hangsúlyos az oldási gyakorlat a tanfolyam során, valamint a kliensekkel való kommunikációbemutatása az oktató részéről, valamint ennek gyakorlása .
Néhány korrekció kimaradt, hogy több idő legyen a tanfolyamon az újdonságok "megemésztésére".




A harmadik változás: 2014. január 

A One Brain 6. tanfolyam
hivatalos 
tankönyve
 az érvényes

 korrekciós leírásokkal
A Szerkezeti Idegtan megjelenése. A 6. szint is átesett némi karcsúsításon, más oldalról pedig részletes és világos korrekció leírásokat találunk benne, még akkor is, ha a magyar változat ábráit még nem sikerült tökéletesre csiszolni.

Összegezve:

A Változás nehéz. Sok esetben energiát igényel még akkor is, ha pozitív változásról van szó. A kérdés csak az, hogy oktatóként beletesszük-e azt az energiát, ami a változások megértéséhez kell, vagy meghátrálunk a feladattól, és maradunk az általunk oly jól ismert réginél? És az is egy kérdés, hogy milyen mértékben felelős ez a magatartás a hallgatókkal szemben, akik azért fizetnek, hogy One Braint tanuljanak, de nem azt kapják a pénzükért, ami ma a One Brain?

Tanultál One Braint már, és szeretnél megismerkedni a változásokkal? Szívesen elkezdenéd tanulni a One Brain módszer aktuális változatát?

Keress meg elérhetőségeimen, vagy iratkozz fel hírlevelemre!



2015. május 5., kedd

Segítség, blokkol a kliensem! - A tiszta izomáramkör létrehozásának rejtelmei


Amikor elkezdjük tanulni a kineziológiát sok-sok kérdés merül fel bennünk. Aztán, mikor már "idegenekkel" is gyakorlunk oldásokat, szembesülünk olyan problémákkal, amelyekről a tanfolyam végzése közben azt sem tudtuk, hogy léteznek...


Az alábbiakban, egy hallgatóm kérdését osztom meg veletek, hiszen tanítási tapasztalatom azt mutatja, hogy előbb-utóbb ránk talál a "mumus", akit blokkoló kliensnek is nevezhetünk.

Dia írja:
"...ha nem bánod, itt kérdeznék tőled és nem emailben. Két kérdésem lenne: 1. próbáltam 2 olyan emberen tiszta izomáramkört csinálni, akik ismerőseim ismerősei, szóval nem ismertem őket, és nem is nagyon tudták mi is a kineziológia. Úgy érzem elmagyaráztam alaposan mi is ez, és mi az izomáramkör, stb. És nem tudom rendesen kivitelezni. Olyan mintha blokkoltak volna, viszont blokktalanítás után sem tudok tiszta izomáramkört létrehozni. Érzem, hogy erősebben tolnak, olyankor megkérem, hogy csak annyira nyomja a kezét, amennyire én nyomom, de ennek ellenére sem sikerül megfelelő választ kapnom. Mármint igenre erőst, nemre gyengét. Kértem rá oldást, nehogy az legyen én feszülök be és azért. Viszont vannak olyanok is, akiknél simán megy a tiszta izomáramkör. Mit csinálok helytelenül, mit hagyok ki, vagy mit kellene másképp csinálnom, hogy mindenkinél sikerüljön tiszta izomáramkört létrehoznom? "


Nézzük először is, hogy mit is jelent a tiszta izomáramkör és miért "csináljuk"? 


Az izomjelzést használjuk a kineziológiában a problémák feltárására, a korrekciók meghatározására, az oldódás ellenőrzésére. Éppen emiatt nagy jelentősége van annak, hogy megbízhatunk-e az izom jelzéseiben.

Emiatt minden oldás előtt ellenőrizzük, hogy tisztán jelez-e az izom. Ez azt jelenti, hogy összehúzott nyújtott és aktív pozícióban is tart, a nyomásérzékelő receptorok segítségével nyugtatható és tónusba hozható. 

Az egyik leggyakoribb probléma, hogy az izom nyugtatásra sem enged. Ezt a jelenséget nevezzük blokkolásnak. Mondhatnám, hogy ez a kineziológus legnagyobb mumusa, hiszen, blokkolt izmon nem tudunk tesztelni, az egész oldási folyamat veszélybe kerül. Ilyenkor bizony sokszor "leizzadunk", mire elérjük a tiszta jelzéseket.

Mi az ok?


A blokkolás jelentése: el a jelenből! Nem akarok itt lenni, nem akarok ezzel foglalkozni. 
A blokktalanítás célja tehát az, hogy a kliensünk legyen a jelenben és tudjunk vele, illetve az ügyével dolgozni.

Mit tehetünk?


A blokktalanításnak megvan a maga "protokollja". Ennek lépéseit megtaláljátok az alap egy agy jegyzetekben. Én most itt inkább néhány saját tapasztalattal egészíteném ki az ott leírtakat. 

  1. Figyelnünk kell arra, amikor azt mondjuk a kliensnek, hogy "tartsd a kezed", magyarázzuk el, hogy ez egy finom tartás. Kb. annyi erő kell bele, mintha egy üres papírzacskót kellene megtartania. Sokan úgy értik ezt, hogy mindenképpen "ellentartani" kell. 
  2. Azt is el kell mondanunk a kliensünknek, hogy hangolódjon rá arra az izomra, amit tesztelünk. Figyelje a testérzeteit. Könnyen tartja a karját, vagy nagy erő kell hozzá? Van-e olyan érzése, hogy a tesztelő "erősebben nyomja" a kezét? Ha bármelyik kérdésre "igen" a válasz, akkor lazítson.
  3. Minél inkább hajlamos a kliensünk a blokkolásra, annál finomabb, gyengédebb érintést kell alkalmaznunk. Lassú mozdulattal teszteljük a karját. Így biztonságosabbnak tűnhet számára a tesztelési folyamat, amirő, lássuk be, kiccsit furcsa lehet annak, aki először tapasztalja, hogy a teste az ő akarata nélkül is "csinál valamit". Márpedig csinál!
  4. Figyelmeztessük, hogy engedje le a vállát. Sokan felhúzott vállal állnak, így nem csak a delta izmot teszteljük, hanem a csuklyás izom is besegít. 
  5. Figyeljünk arra, hogy a tesztelés pillanatában mind a kliens, mind a tesztelő lélegezzen KI. Ez lazítja az izmokat, oldja a feszültségeket és támogatja a könnyed izomjelzést.

Emlékeztetőül: a tesztelés három feltétele a tesztelőnél:

  1. Ráhangolódás: Hangolódj rá a tesztelt izomra. Merre mozdul? Simán megy? Akadozik? És mindezt a tapasztalatot jelezzük vissza a kliensünknek.
    Hangolódjunk el a félelmünktől és az önbizalomhiányuktól.
  2. Önbizalom: Bízz a tesztelési képességeidben. Bízz a kliensben, hogy előbb-utóbb ráérez a megfelelő tartásra.
  3. Érdeklődés: a figyelmed a kliensen, és az ő problémáján legyen. hagy "az ajtó előtt" minden saját gondot, véleményt, elvárást.

És a tesztelés feltételei a klienseknél: (meg fogtok lepődni:))

  1. Ráhangolódás: Kliensként is hangolódj az izmodra. Figyeld hogyan tart? Mennyire feszül? A helyes érzés a tartásnál: könnyű tartani. Ha nehéz, akkor engedd mozdulni, míg meg nem áll "magától".
  2. Önbizalom: Bízz a folyamatban, és magadban, hogy megbírkózól azokkal az ügyekkel, amelyek miatt kineziológushoz fordultál. 
  3. Érdeklődés: figyelj a tesztelés során előkerülő információkra. Fedezd fel: mit tesznek hozzá az ügyedhez? Milyen új nézőpontot adnak? Hogyan változnak az oldás során a testérzeteid, az érzelmeid!
Dia második kérdésére, ami a szurogát tesztelésről szól, a jövő héten válaszolok:)

Szeretnéd jobban megismerni a kineziológiát? Gyere el a tanfolyamainkra!

www.chironstudio.hu/tanfolyamok






2014. augusztus 26., kedd

9 dolog, amiről felismered a profi kineziológust

Nemrég megjelent a FB-on egy nagysikerű posztom, aminek kapcsán komoly beszélgetés bontakozott ki, és többen is javasoltátok, hogy fejtsem ki ezeket a pontokat részletesen.Nemrég megjelent a FB-on egy nagysikerű posztom, (ide kattintva megnézheted), aminek kapcsán komoly beszélgetés bontakozott ki, és többen is javasoltátok, hogy fejtsem ki ezeket a pontokat részletesen.


  1.  Értő figyelemmel (meg)hallgatni a klienseket.

    Amikor valaki eljön hozzánk oldásra, és segítséget kér, akkor általában tele van panasszal, és ezek a panaszok leggyakrabban a külvilágról szólnak. "A férjem nem figyel rám..." "A feleségem csak a gyerekkel foglalkozik..." "A főnököm állandóan leéget a kollégák előtt..." "Unom a munkámat, de nem tudom mi mást kezdhetnék magammal az én koromban..." És még hosszasan lehetne sorolni. Ám mindenki csak azokkal a problémákkal tud dolgozni, amelyek a sajátjai. Alapszabály, hogy senkit nem változtathatunk meg, csak önmagunkat. Ezért fontos kihallani a probléma mögött az ügyet. Az ügy lehet az, hogy nem tudok dönteni egy bizonyos helyzetben (menjek vagy maradjak?), vagy van egy olyan elvárás, ami a teljesíthetetlensége miatt nagy stresszt okoz (ne legyen konfliktus egy kapcsolatban) vagy van egy olyan velünk született sajátság, amit el kell fogadnunk egymásban, ahhoz, hogy a kapcsolat működjön (én mindent azonnal akarok, a párom háromszor is átgondolja a döntéseit), de lehet egy stresszt okozó érzelem az igazi ügy (egy adott ügyemben a félelem dominál, miközben a megoldáshoz önbizalomra lenne szükségem). Ha ezt meg tudom segítőként hallani, akkor a kliens már láthatja, hogy mi a cél az ügyben önmaga számára. (dönteni, elengedni az elvárásokról a stresszt, elfogadni önmagát és a másik felet, önbizalmat építeni, stb)
  2. Pontosan, ráhangolódottan tesztelni.

    Alap dolognak mondható, mégis sok hiba lehet itt. A lényeg: a szakmai tudás. Tudd, hogy melyik izom pontosan milyen pozícióban tesztelhető. Tesztelj hangosan. Minden mást zárj ki a tudatodból, és csak az izomválaszra figyelj.
  3. Bízni abban, hogy a kliens képes a változásra.

    A legtöbb, amit a kliensednek adhatsz. Hiszen már ő maga sem bízik önmagában, és nem is nagyon tapasztalta élete során, hogy bíznának benne. Ám a te bizalmad elegendő magabiztosságot adhat neki a változáshoz. 
  4. Megtartani a nézőpontját, tanácsait önmagának.

    A kliensek sok esetben igénylik azt, hogy nehéz helyzetükben valaki mondja meg, hogy mit kell tenniük, mi pedig hajlamosak vagyunk bekapni a horgot. Ne feledd: MINDENKINEK VAN MEGOLDÁSA A SAJÁT PROBLÉMÁJÁRA, ÉS A MEGOLDÁSAINK KIZÁRÓLAG ÖNMAGUNKRA ÉRVÉNYESEK 100%-OSAN.
  5. Tiszteletben tartani a kliens hitrendszerét.

    Ha a kliensem nem hisz  a reinkarnációban, nem beszélek erről neki, ha nem hisz Jézusban, nem beszélek erről neki, ha nem hisz a karmában, nem beszélek erről neki. A megoldást ezek nélkül is megtalálhatja. A mi dolgunk az oldás elvégzése, a megoldás pedig ebből kerekedik ki a kliens számára.
  6. Kívül maradni akkor is, amikor egy szenvedő emberrel dolgozik.

    Sokak számára ez tűnik a legnehezebbnek. Hiszen mi is megtapasztaltuk életünk során a szenvedést, ezért nagyon könnyen belecsúszhatunk a mások problémáiban való "dagonyázásba". Mit tehetünk? Kérhetünk egy oldást a következő céllal: "Kívülállóként oldok". (Ezt én már a kezdő tanfolyam után szoktam javasolni a tanítványaimnak. Várhidi Iluskától hallottam először erről, és nagyon hasznosnak találom.) Ha újra bekapcsol valakivel kapcsolatosan, újra el kell végezni az oldást. Lehet olyan megerősítő gyakorlatot is tesztelni, ami segít kivédeni a túlzott együttérzést. Az empátiát meg kell különböztetni a szimpátiától. Ha bemászom a gödörbe a kliens mellé, akkor nem tudok segíteni abban, hogy kijöjjön belőle. Márpedig nekem segítőként ez a dolgom!
  7. Folyamatosan képezni magát.

     Elengedhetetlen! Sokszor hallom a  vitát One Braines körökben, hogy hány tanfolyamot kellene elvégezni. Van aki szerint elég három, van, aki szerint 6, van aki szerint mind a 13 kell. Szerintem a tanulást, képzéseket ezen a területen nem lehet abbahagyni, hiszen ez a módszer él, és mint minden élő rendszer változásban van. Mi magunk is alakítjuk, ahogy dolgozunk vele. Ezért szükség van a továbbképzésekre, tapasztalatcserékre, workshopokra. Ráadásul egy-egy tanfolyam hatalmas tudást, rengeteg korrekciót ölel fel, ezért szükség lehet időnként a kurzusok ismétlésére. Nem egyszer hallom ismétlőktől, hogy "most értettem meg igazán, mire is jó ez a korrekció, és nem is olyan bonyolult!" Bizony, mint mindenben: itt is gyakorlat teszi a mestert.
  8. Segítséget kérni, ha problémája van valakivel vagy valamivel az életében.

    Szintén többektől hallottam már: én már annyi tanfolyamot végeztem, nekem már nincs szükségem több oldásra. Nos, ha te is így gondolod, ki kell, hogy ábrándítsalak: a stresszről való tudás és a stresszel való munka nem ment meg a stressztől! Vedd észre, ha stresszben vagy (pl. utálsz valakit, bajban van a gyereked, a kiégettség vagy a reménytelenség tüneteit tapasztalod magadon, és kérj segítséget, kérj oldást valakitől, akiben megbízol.
  9. Szabadságra menni, feltöltődni.

    Sokan nem merik elkérni a megfelelő díjazást az oldásaikért. Pedig, ha valaki profi,akkor a vállalkozás és a napi költségein felül ki kell termelnie a szabadság és az esetleges betegállományok költségeit is. Feltöltődés nélkül hamar kiéghetünk, akár meg is betegedhetünk. És higgyétek el igaz a mondás: "A legrosszabb segítő a halott segítő."
    A témáról ide kattintva olvashattok bővebben.

2014. június 18., szerda

Mit tanulunk az egyes tanfolyamokon - A 3in1 concepts képzési útja

Az utóbbi napokban több kérdést kaptam arról, hogy mit tanulunk az egyes tanfolyamokon, és miért is érdemes azokat elvégezni.

A Magyarországon elérhető kineziológiai ágak közül talán a One Brain módszer rendelkezik az egyik legkomplexebb képzési úttal. Gyakran hangzik el az is, hogy talán feleslegesen hosszú, ám az én véleményem szerint inkább alapos és nagyon jól felkészít a szakma gyakorlására, és mind emellett mély önismeretet is ad. A tanfolyamok egymásra épülnek, a sorrend kötött.

Természetesen nem mindenki akar segítővé válni, sokan az önmegismerés remek eszközeként tekintenek ezekre a tanfolyamokra. Ha önmagad fejlesztését tűzted ki célul, akkor haladj a saját tempódban, ha úgy érzed, tarts szünetet, és addig a mélységig haladj, ameddig kedved, motivációd van.

Egészen más a helyzet azokkal, akik segítőként szeretnének dolgozni. Ha ez a szándékod, akkor javaslom, hogy jó tempóban haladj végig a tanfolyamok teljes során. Itt-ott úgyis lesz kényszerű szünet, hiszen vannak olyan tanfolyamok, amelyeket ma még magyar oktató nem taníthat.És a tanfolyamok között nézd át a tanultakat, és végezz gyakoroló oldásokat. Tegyél fel jó kérdéseket tanáraidnak, fejlődj, hogy profi segítővé válhass.

A tanfolyam sorozat 3 részre bomlik, minden nagyobb egységnek, sőt minden egyes tanfolyamnak megvan a maga sajátos célja, szerepe a rendszerben.


Az első rész célja: "jobban lenni". Azt hiszem, ez mindannyiunkra ráfér:) Ezeket a tanfolyamokat mindenkinek csak ajánlani lehet, annyira alapvető tudást tartalmaznak. 3 tanfolyam tartozik ide:
A szakma eszközei - One Brain 1.: ezen a tanfolyamon a fő téma, hogy mi is a stressz, és hogy az egyik legfőbb stresszokozó, hogy nem döntünk életünk fontos kérdéseiben. Itt tanuljuk meg az izomtesztelést, mint a testünk visszajelző mechanizmusát, tanulunk a Viselkedési Barométerről, ami megmutatja hogyan érzünk egy helyzetben, és milyen tudatállapot kellene a megoldáshoz. Tanulunk néhány egyszerű, ám nagyszerű stresszoldó technikát is.
Az egységes agy alapjai - One Brain 2.: Az elvárások stresszeinek oldása itt a kulcs. Megtanulunk az izomtesztelés segítségével mozogni az időben, és tovább bővítjük stresszoldó eszköztárunkat is.
Testkód - One Brain 3.: A fő cél, hogy megismerkedjünk ösztönös individuális énünkkel (szerkezet/funkcióinkkal), és rájöjjünk arra az alapvető igazságra, hogy mások MÁSOK! Máshogy éreznek, reagálnak, viselkednek, mint mi. Tanulunk egy egyszerű kommunikációs technikát, ami remekül működik a kommunikációs szakadékok áthidalásánál.


A második részben a cél a haladó technikák elsajátítása, és önmagunk "tisztítása" régi ügyeinktől. Ezek a tanfolyamok már technikailag komplexebbek, ám rendkívül izgalmasak. Mindenkinek ajánlom, aki elkötelezett az önismeret útján. Azoknak pedig, akik felelősen dolgozni szeretnének ezzel a módszerrel, egyenesen kötelező. 

Haladó egy agy - One Brain 4.: E tanfolyam leglényegesebb kérdése az, hogy vállaljuk-e a felelősséget életünk történéseiért vagy csak öntudatlanul reagálunk a bennünket ért hatásokra? Sok izgalmas technika segít itt bennünket. Többek között a Bach és a Maui esszenciák, a szimbólumok, az adrenalin túltengés oldása, csakra energiablokkok korrekciója, stb.

A szavaknál is hangosabban - One Brain 5.: Visszatérünk ösztönös egyéniségünk (szerkezet/funkcióink) megismeréséhez. A szempont azonban más mint a Testkódban, hiszen itt önmegtagadásainkat vesszük górcső alá. Tanulunk az 5 testünkről és az izomtesztelési pozíciók jelentéséről, valamint a Barométer drágaköveiről is.

Szerkezeti idegtan - One Brain 6.: Testünk energiaáramlásairól van itt szó főleg, valamint arról, hogy ezek az energiablokkok hogyan akadályozzák idegrendszerünk normális működését. A meridián energia, az izmok korrekciója, a generácós minták kerülnek itt elő.

Kapcsolatok veszélyben - One Brain 7.:  Kapcsolatrendszerünket oldjuk itt. kezdjük a családdal, folytatjuk a barátokkal, partnerekkel, otthonunkkal, környezetünkkel, Bolygónkkal, Univerzumunkkal, majd az önmagunkhoz való viszonyt oldjuk. Kapcsolataink tagadásának oldásához remek eszközként a TAO esszenciákat használjuk.

Testáramkörök, fájdalom és megértés - One Brain 8.: A kulcs azon hitrendszereink oldása, amelyek már ténnyé váltak bennünk. De itt oldjuk lázadásainkat, ami sok betegség hátterében áll, tanulunk a számokról, az izomáramkörökről, amiből kiderül, hogy hová rejtjük testünkben az elnyomott érzelmeket, a balesetek és fájdalmak oldásáról.

Gyermekkor, szexualitás és öregedés - One Brain 9.: Ismét magunkat tisztítjuk, hogy átláthassuk, hogy gyermekkori félelmeink hogyan hozzák létre a nemi szerepekkel kapcsolatos függőségeinket, ami öregkorunkra rögeszmévé válik. olyannyira, hogyha nem oldjuk ezeket a mintákat, akkor nem marad más hátra, mint tehetetlenül, és sokszor fájdalmakkal terhelve várni a félelmetes halált. Tanulmányaim során talán ez a program hatott rám a legnagyobb erővel, és segített felismerni, mit jelent a nemek harca, és milyen árat fizetünk ezért.

Serdülőkor. érettség, szeretet - One Brain 10.: Újabb lépés a tisztiulás felé. Az alapkérdés: felnőttünk-e valaha? Vállaljuk-e mindazt a felelősséget, amit az érettség jelent az életünkben. Tudunk-e szeretni, vagy csak ámítjuk magunkat és másokat, gondoskodással próbáljuk elérni mindazt, amit meg szeretnénk kapni, hogy aztán végül feladjuk magunkat, és valamely felsőbbség, guru irányítása alatt tengessük életünket.
 


A harmadik blokk pedig a legszorosabb értelemben vett szakmáról szól. Hogyan használ mindazt, amit megtanultál a kliensekkel való munkában, és hogyan építsd fel az üzletedet ebből a hatalmas tudásból, amit megszereztél? Ezek kulcsfontosságú tanfolyamok mindazok számára, akik hivatásszerűen akarnak dolgozni ezzel a módszerrel.

Haladó szerkezet/funkciós meglátások - One Brain 11.: Hogyan használd a szerkezet/funkciós ismereteidet az oldásokban? Hogyan kommunikálj feltáró kérdések segítségével klienseiddel, hogy gyengéden segíts a valódi ügyet felszínre hozni, ám semmi ne csúszhasson ki az elkerülések és megtagadások kiskapuin.

Konzultáns praktikum - One Brain 12.: Szakmailag az egyik leghasznosabb tanfolyam. Sokszor elhangzik a tanfolyamokon, hogy az oldás céljának pontos behatárolása, az ügy felszínre hozása már felér egy fél oldással. És ha az ügy nem világos, akkor csak maszatolunk! Nagyon gyakorlatiasan, sok bemutatóval zajlik a munka, talán soha annyit nem tanulunk a kliensekkel való munkáról, a kliensekhez való hozzáállásról, mit ezen a tanfolyamon.

Konzultáns facilitátori tréning - One Brain 13.: Oldásokat kapsz a sikerre, az eszközök magabiztos használatára. Megtanulod, hogyan tarts sikeres előadásokat, bemutatókat, ezt gyakoroljátok is.  Hogyan marketingezz? Hogyan írj szórólapokat? hogyan szerezz klienseket? Számtalan olyan kérdés, ami a sikerességhez elengedhetetlen, hiszen, ha profi vagy nem elég a nagy tudás, meg is kell tudnod élni a tudásodból.

 
 

 



2014. március 20., csütörtök

A kezdő kineziológus 5 legnagyobb félelme

Gyakran keresnek meg kollégák és tanítványok egyaránt ötletekért, amikor úgy érzik elakadt a szekér, vagy csupán egy kis bátorításra vágynak, mert átmenetileg rosszul alakulnak a dolgaik. Ebben a bejegyzésben végig veszem a kezdők alap félelmeit, amelyeken én is átmentem, és azt is megmutatom, hogy milyen megoldásokat találtam ki rájuk, hogy szembe nézzek velük, és kezelni tudjam őket.


Elegendő-e a tudásom, hogy másokon segítsek?

Valószínűleg soha nem lesz "elegendő" a tudásunk. Ez a munka a folyamatos önképzés és önfejlesztés útját jelenti. Ha ez nem tetszik neked, bizony rossz utat választottál...
Fontos, hogy végezd el az általad választott kineziológiai ág teljes tanfolyami spektrumát, ami ahhoz kell, hogy az adott rendszerben hivatalosan segítővé válj. Ez pl. a One Brain esetében jelenleg 13 tanfolyami szint! És járj el a továbbképzésekre is, esetleg ismételd meg azokat a tanfolyamokat, amelyeknek az anyagában nem vagy egészen biztos.
DE! Ha valaki elmegy hozzád, és van engedélyed elvégezni rajta az oldást, akkor elegendő a tudásod, hogy segíts neki megoldást találni a problémájában.

Mi van, ha nem lesz elég kliensem? 

Ez a kérdés többnyire akkor merül fel, ha kimerítetted a barátokból, családtagokból, közeli ismerősökből álló kört, akik első, és többnyire ingyenes oldópartnereid voltak. Amikor bővíteni
akarod kliens körödet, akkor több dolgot is tehetsz:
  1. Vigyél a helyi bioboltba, vagy ismerős masszőrhöz szórólapot. A reklámért cserébe felajánlhatsz egy ingyenes oldást, vagy kiteheted az ő szórólapjukat.
  2. Tarts előadást a helyi nyugdíjas klubban, iskolában, fitnesz teremben a stressz káros hatásairól, és kezeléséről.
  3. Minden kliensednek adj a kezébe szórólapot és névjegy kártyát, és kérd meg őket, hogyha jól érezték magukat, adják tovább a híredet
Mi van, ha annyira blokkol a kliens, hogy nem tudok rajta mégcsak tesztelni sem?
Azt hiszem legnagyobb félelmeink egyike ez kezdőként. Ahhoz, hogy ezt a félelmet le tudjuk győzni, tudnunk kell, hogy a blokkolás azt jelenti: El a jelenből! Tehát kliensünk nem akar velünk lenni az oldásban, nem akarja, hogy fény derüljön a probléma okára, és tudat alatt talán megoldást sem
szeretne rájuk találni, legalábbis nem veled! Ilyenkor ki kell derítenünk, hogy miért nem akar jelen lenni, és ennek megfelelően lépni tovább.
  1. Emlékeztesd a kliensedet, hogy lélegezzen, és legyen jelen.Esetleg itass vele vizet, tarts homlok / tarkó tartást, vagy végezz feszíttetést. Ez azoknál a klienseknél remekül beválik, akik ugyan szeretnék a változást, ám egy nagy problémával dolgozunk, ezért a tudat alatti ellenállása miatt időről-időre előjön a blokkolás.
  2. A kliens nem szabad akaratából van ott, hanem a felesége / férje / anyja / barátnője küldte. ez sokszor a bevezető beszélgetésből kiderül. Ilyenkor gyakran hallod a következőket: "Én nem hiszek az ilyen dolgokban, csak a feleségem, férjem, stb miatt vagyok itt." Ha ezt hallod, merd bátran felvállalni, hogy a kliens szabadon elmehet. Ne tegyél rajta erőszakot, ne akarj megfelelni annak az elvárásnak, hogy mindenképpen meg akard menteni, akár annak kedvéért, aki őt küldte, és akivel esetleg nagy sikereket értél el.
  3. Túl közeli baráttal, vagy családtaggal dolgozol. Itt a leggyakoribb tapasztalatom szerint a 
  4. blokkolás, mert a hozzád közelállóknál gyakori a félelem, hogy olyanokat tudsz meg róluk, amit ők nem szeretnének az orrodra kötni. Ilyen esetekben jobb, ha illetőt egy kollégához irányítod, ahol a távolabbi kapcsolat miatt inkább ki tud nyílni.
Mi van, ha túl magasak az áraim?

Az árak meghatározásánál figyelembe kell venned, hogy mekkorák a költségeid. A költségekbe bele kell számolnod mindent, ami a megélhetéseddel kapcsolatos, illetve a vállalkozásod fenntartásával kapcsolatos. Sok kezdő kolléga nem meri belekalkulálni az árba a szabadságon töltött idő költségét. Márpedig, ha nem nem adjuk meg magunknak a pihenést, az hamar kiégettséghez vezet, sőt akár bele is betegedhetünk.  A kiégettség veszélyeiről ide kattintva olvashatsz.

Mi van, ha elégedetlen lesz a kliens? Mi van, ha nem jön rendbe?

Tudnod kell, hogy a gyógyulás felelőssége a kliensé. A te felelősséged tesztelőként, hogy a szakma szabályait betartva, a legjobb tudásod szerint végezd el az oldást, és bízz a kliensben. Ha nem érez változást, akkor fontos megkérdezned:
  1. Végezte-e a házi feladatot? Sok esetben kiderül, hogy nem, akkor pedig visszakapcsol a stressz, és hiába dolgoztatok. Tudatosítani kell benne, hogy ez az ő felelőssége, és nélküle a módszer nem fog működni.
  2. Kérdezz rá a részletekre: ugyanolyan erős-e pl. a fejfájása, ha azzal jött? Ugyanolyan gyakori-e? Stb. Sokszor kiderül, hogy van javulás, de még nem oldódott meg a probléma. Fontos tudnod: a pozitív változásokat könnyebb létrehozni, mint észrevenni.
Remélem, tudtam segíteni félelmeid felismerésében és legyőzésében.

2012. április 3., kedd

Miért érdemes kineziológiát tanulni?

 Először is ha már elhatároztuk magunkat, akkor azt kell eldöntenünk, hogy a kineziológiának mely ágában kívánunk elmélyedni. Ugyanis a kineziológián belül számos különféle ág létezik, mindegyik más-más célra jött létre, más előnyökkel rendelkezik. Közös minden kineziológiai módszerben, hogy izomteszteléssel határozza meg a problémát, és ellenőrzi vissza az elvégzett korrekciók eredményességét.
Az én kedvencem a 3 in 1 Concepts vagy One Brain módszer, melynek 2010 óta Nemzetközi Haladó Instruktora vagyok.
 
Ez a módszer a test-lélek-elme egységesítését tűzi ki célul. Alapfeltevése szerint életünk során az erős negatív érzelmekkel terhelt traumatikus élményeink elraktározódnak testünkben és elménkben, mintegy diszlexiás vakfoltot hozva létre bennünk. Emiatt nem érzékeljük világosan a jelen kihívásait, hanem a vakfolt miatt letagadjuk a problémás helyzeteket, vagy megpróbáljuk elkerülni, hogy szembesüljünk velük. Ettől persze minden csak sokkal rosszabbá válik, hiszen egyre halogatjuk a fontos döntéseinket, nem változtatunk az életvitelünkön, ami állandó feszültségben tart minket, és azt a tévhitet erősíti, hogy tehetetlen bábként vagyunk kiszolgáltatva a körülmények kényének-kedvének. 
Az oldás során meghatározzuk a "rögzült" érzelmet, és azt is, hogy milyen tudatállapot segítene bennünket a problémás helyzet, személy, egészségi állapot, munkahelyi probléma kezelésében. Aztán megkeressük azt a kort, ahol rögzítettük a negatív érzelmi mintázatot, és különféle stressz kezelő technikákkal feloldjuk azokat a gátakat, amelyek vakfoltunkat okozzák.

Hogy miért is jó mindezt megtanulni? Erről hiteles forrásként az egyik, már a 7. szintet elvégzett hallgatóm, Kovács Andi szavait idézném:

"Hogy miért érdemes elvégezni a tanfolyamot? Mert a stresszoldó technikák elsajátításával nem csak magunk, de családunk életét is jobbá, harmonikusabbá tehetjük. Mert felismerésinkkel egyre tudatosabbá válhatunk, ezzel pozitívabbá varázsolva szemléletünket, életünket. Mert oldásaink, oldódásaink lévén tisztábban láthatunk rá életünk fő stresszokozóira, s a barométer vágyott oldaláról szemlélve a problémákat, a megoldások tárháza is szemünk elé tárul. Mert olyan összefüggéseket fedezhetünk fel testi jelzéseink valamint érzelmeink között, amelyek segítséget és gyógyulást nyújthatnak nem csak önmagunknak, de családunk, ismerőseink számára is.
Mert rohanó világunkban végre önmagunkra fókuszálhatunk. Mert tanulni jó. Mert a Chiron Stúdióban a legjobb oktatóktól tanulhattok. Mert a tanfolyamok élvezetesek, vidám hangulatúak. Mert kineziológiát és stresszoldó technikákat elsajátítani a LEGJOBB BEFEKTETÉS. (Vallom ezt pénzügyesként és kineziológus hallgatóként egyaránt )"

Akkor hát: Kalandra fel:)))
A tanfolyamok indulásáról a www.chironstudio.hu oldalon tájékozódhatsz.