A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kineziológiai oldás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kineziológiai oldás. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. május 20., péntek

Milyen szinten vagy tudatos? - avagy a kineziológiai oldás szintjei


Nemrégiben egy olyan kliens keresett fel, aki láthatóan nagyon kevéssé volt tudatában a saját problémájának a tudatos szinten. Eredetileg azért jött, hogy kiskamasz fiát hogyan tudná támogatni abban, hogy könnnyebben boldoguljon a kapcsolatokban, főleg, hogy jobban megértsék egymást a kishúgával.

Ám bármennyire igyekeztem kérdésekkel feltárni, hogy számára mi okozza a gondot a helyzetben, csak körtönfalazást, mellébeszélést, az elkerülés és a tagadás legkülönbözőbb válfajait tapasztaltam meg. Tehát a kliens tudatos szintű tudatosságát nem nagyon sikerült első körben növelnem:)

Így aztán a testhez fordultunk segítségért. A gyengéd oldásnál nagyon hamar felmerült a közel tíz éve lazajlott válás, és ahogy erről beszélni kezdtünk, a kliensem szinte azonnal zokogásban tört ki. Így aztán tudatosodott is benne, hogy az az ügy (a válás), amit ő régen lezártnak hitt, bizony még erősen munkál benne.

Aztán a korrekcióknál előkerültek a motivációs kártyák. Ezek sajátossága, hogy a kártyákat használva ki kell mondanunk fennhangon, hogy hogyan érzünk, és mire vágyunk az adott helyzetben. A tudatosság tudatos szintjén kliensem kevéssé tudott kapcsolódni a kártyák szövegéhez, hiszen a sok eltagadott érzelmi fájdalom megakadályozta ezt. Ám a tudatalatti és a testi szint elkezdte a régi érzéseket elengedni. Ahogy az érzelmi állapotot kezdte mondani most nem sírni, hanem nevetni kezdett. Hiába próbálta fegyelmezni magát, a nevetés csak jött, és jött, és jött. Én örültem ennek, mert ismét csak tudatosodott benne, hogy korántsem tudja annyira uralni az érzéseit, mint amennyire ezt hitte magáról.

Milyen szinteken is zajlik tehát egy kineziológia oldás?


Amikor oldásra érkezik egy kliens, akkor általában a problémájának a tudatos részéről kezd mesélni. Arról, amit tapasztal, ami nehézséget okoz, amivel nap mint nap küszködik. 

Ez a tudatosság nagyon sokszor még csak nem is önmagáról szól, hanem a munkahelyen tapasztalt konfliktusokról, a férj aggressziójáról, a feleség hisztériáiról, a gyerek kezelhetetlenségéről vagy éppen az anyós idegesítő "mindentudásáról".

A kineziológiai oldás célja minden esetben a tudatosság növelése


A kineziológiai oldás viszonylag korai szakaszában elkerülhetetlenül meg kell tapasztalnod az izomtesztelést. A kineziológus, ha igazán jó szakember, akkor megmutatja neked, hogy hogyan reagál a tested, az izom a téged ért stresszre, és hogyan reagál arra, amikor minden rendben van, sőt örömteli, pozitív tapasztalatok érnek. Ezzel már önmagában növeli a tudatosságodat a tested jelzései iránt. Aztán megvizsgál bizonyos alapvető egyensúlyokat, amelyeknél szintén növekedhet a tested iránti érzékenységed, amennyiben megfigyeled a változásokat, amelyeket a testedben, energiaszintedben tapasztalsz a kiegyensúlyozás hatására.

Ezután egy beszélgetés során növelitek a tudatos szint tudatosságát a problémád kapcsán. Itt a cél rátalálni arra, hogy hogyan okoz számodra ez a helyzet nehézséget. Mi az, ami a TE problémád? Mi az a rekció, amit a munkahelyre, az anyósra, a férjedre, feleségedre, gyerekedre adsz? Hogyan érzed magad ezekben a helyzetekben? Mit várnál el magadtól? Mi az, amit elvárnak tőled? Mi az, amit te elvárnál a munkahelyedtől, a férjedtől, a feleségedtől, az anyósodtól, a gyeredkedtől?

Amikor tudatosan sikerült megfogalmaznod az ügyedet, akkor a test tudatosságához, az izomteszteléshez fordulunk, hogy lássuk, valóban okoz-e stresszt az általad megfogalmazott probléma.

Az oldás során megvizsgáljuk az ügyedhez tartozó tudatalatti komponenseket is: Hajlandó vagy-e gyengéden kapcsolódni az ügyedhez? Hajlandó vagy-e az ügy oldódásából fakadó előnyöket, hasznokat elfogadni? Milyen érzelmi és testi blokkok gátolják, hogy a hozzáállásodon pozitív módon változtass?

A testi szint tudatosságát nagymértékben segíti az izmok tesztelése. Láthatjuk így testünk reakcióját az ügyünkre, és azt is, ahogy az oldás végén, a stressz oldódásával visszanyeri erejét.

Minden előkerülő információt igyekszünk a tudatos szinten is tudatosítani, hogy kliensünk egyre szélesebb érzékeléssel és nagyobb tudatossággal keresse a választ az ügyére.

A nagyobb tudatosság haszna


Minél tudatosabb vagy az ügyedben, annál tágasabb perspektívából láthatsz rá. Kinyílnak a lehetőségek, megszűnik a tehetelenség érzés, újra visszanyerheted legfontosabb emberi képességeid egyikét: a választás hatalmát.

Két dolgot ne feledj:

  1. A probléma soha nem a probléma, a probléma mindig az, ahogy érzünk a problémánk iránt.
  2. Nem abban van választásod, hogy milyen helyzetet hoz eléd az élet, hanem abban, hogy hogyan válaszolod meg ezeket a helyzeteket, hogyan viselkedsz benne.
Ha szeretnél nagyobb tudatosságot az ügyeid megoldásához, jelentkezz be kineziológiai oldásra elérhetőségeimen.

Ha szeretnéd megtanulni, hogyan kell segíteni mások tudatosságának a növelésében, gyere, és tanuld meg a kineziológiát! A tanfolyamok időpontjait itt találod meg.

Több információ kellene? Iratkozz fel hírlevelemre!


2015. november 25., szerda

Hol vannak a segítő határai?



Nem egyszer tapasztaltam magam is, mesélték a kollégák is, hogy amikor valaki bejelentkezik oldásra, akkor nehezen fogadja el, hogy néhány napot vagy néhány hetet várnia kell az oldásra.
Sokszor kiderül, hogy már hónapok, néha évek óta megkapta az elérhetőségemet, de mindig halogatta a bejelentkezést. És most, hogy már nagynak érzi a bajt, minél előbb, lehetőleg azonnal szeretne jönni.

Ilyenkor régebben előfordult már velem az is, hogy megsajnáltam a bajban levő embertársamat, és bevállaltam egy-egy extra oldást. 

Ám utána gyakran éreztem extrém fáradtságot, és rájöttem, hogy ez sem nekem, sem a klienseknek nem jó. Ahhoz, hogy a klienseimnek azt a figyelmet és szakmai színvonalat tudjam adni, amire szükségük van, nekem is jól kell éreznem magam.

Ezért odafigyelek, hogy az oldásaim meddig tartanak. Figyelek arra is, hogy hány embert tudok egy nap vagy egy héten oldani, és hagyok magamnak szabadnapokat is, amikor nem dolgozom kliensekkel, hanem pihenek.

Egy másik fajta nehézség volt, hogy egy ideig csak azt tekintettem  munkának, ha oldottam. Az adminisztráció, a posztok írása, a tanfolyami felkészülés mind-mind a szabadidőmből ment el.

A következmény?

Fáradtság, betegségek.

Ez megtanított arra, hogy határokat szabjak. Ha valakinek pedig igazán sűrgősen kell az oldás, akkor ma már számos remekül dolgozó kollégát tudok ajánlani, akiknek a képzésében személyesen is részt vettem.

2015. november 19., csütörtök

Ha oldásra mész: 3 tipp a felkészüléshez


Nemrég írtam arról, hogy hogyan őrizheted meg egy kineziológiai oldás hatását sokáig. Itt olvashatod el.

Most nézzük meg, hogy mit tegyél az oldás előtt, hogy hatékonyan dolgozhass együtt a kineziológussal.

1. Hangolódj rá az oldásra!


Már az oldás előtt szánj rá 5-10 percet, hogy átgondold: mi okoz számodra gondot? Mi az, amit meg szeretnél változtatni az életedben? Mi az, ami stresszt okoz a számodra?
Vizsgáld meg, hogyan érzed magad, amikor az ügyed előkerül? Mit szeretnél ehelyett érezni inkább?

2. Hozd magaddal az érdeklődésedet!


A kineziológia a tested jelzéseivel dolgozik. Fontos, hogy tudatosítsd: az oldás folyamata egyfajta különleges párbeszéd önmagaddal, olyan részeiddel, amelyeknek működése, vágyai, kívánságai nem tudatosak a számodra. Ám fontos megértened, hogy mit szeretnének ezek a részek, mert akkor tudsz hatékonyan fejlődni, változni, tanulni az ügyedben. A kineziológus az izomtesztelésen keresztül a tolmács szerepét tölti be a tudatos és nem tudatos részeid között. A teljes kép ismeretében tudsz valóban tudatos választ találni a problémádra.

3. Bízz a folyamatban! 


Sokan vallják szkeptikusnak magukat a kineziológiával kapcsolatosan. Ez teljesen elfogadható, ám aki nem bízik ebben a módszerben, az jobb, ha más segítséget keres magának. A bizalom alapvető feltétel a munkához, és nagymértékben lassítja a változást, rontja a munka hatékonyságát, ha akár a segítővel nem alakul ki egy bizalmi kapcsolat, akár a módszerben nem bízol. Nézz utána, olvass róla, és akkor fordulj kineziológushoz, ha bízol benne, hogy segíteni tud neked. Csak az, hogy a barátnőd vagy a feleséged ajánlotta nem elegendő a hatékony munkához.

2015. október 21., szerda

Ha már jártál kineziológusnál - 3 tipp, hogy sokáig tartson a hatás


Az sem egyszerű, ameddig rászánjuk magunkat, hogy végre felkeressünk egy kineziológust.

És akkor egyszercsak eljön a pillanat, amikor vége van a kineziológiai oldásnak.
Jó esetben egy kisebb megvilágosodással távozunk. Gyakran felemelő érzések vannak bennünk. Néha, erősebben átérezzük ügyünk súlyát, mint valaha.

Ám nagy kérdés, hogy meddig tart ki a pozitív hatás? És mit tehetünk, hogy az eredmények tartósak maradjanak?

Erre nézve kapsz 3 tippet tőlem!

  1. Végezd a gyakorlatokat! Az oldás végén az esetek 90%-ban kapsz megerősítő gyakorlatokat. Ezek a gyakorlatok arra szolgáknak hogy tartóssá tegyék azokat a pozitívumokat, amiket az oldáson elértetek. Legtöbben az oldás utáni napokban még szorgalmasak vagyunk, de pár nap, 1-2 hét után alább hagy a lelkesedésünk. A kineziológia egy olyan módszer, ahol az önmagunkért vállalt felelősség áll a középpontban. Igazi, tartós eredményt akkor várhatunk, ha hajlandóak vagyunk rendszeresen tenni magunkért.
  2. Jó néhányan tapasztaljuk a visszaesésnek nevezett jelenséget is. Vagyis, hogy egy darabig sikerül az elhatározott pozitívumokhoz tartanunk magunkat, de aztán belefáradunk, és néha fel is adjuk a változást. Nincs türelmünk végigvinni a folyamatot. Ennek gyökere nem más, minthogy tudatalatt meg akarjuk büntetni magunkat a pozitív változásokért.
    A megoldás itt is a tudatosítás, és a gyakorlatok fokozott figyelemmel való végzése.
  3. Ritkán, de előfordulhat az is, hogy oldás után nemhogy jobban lennénk, hanem egy pár napig még erősebben érezzük az ügyünk súlyát. Ezt belobbanásnak nevezzük. Általában néhány nap alatt lezajlik. Ilyenkor rzékenyebbek, sértődékenyebbek lehetünk, mi nők még akár sírósabbak is. Ha ezt tapasztalnád magadon, akkor először is ne ijedj meg. Inkább örülj, hogy az eddig elrejtőzött, megtagadott érzések most búcsúzóul bejelentkeznek, hogy aztán végleg eltávozzanak. A feladat, hogy egyensúlyban tartsd magad, aminek a leghatásosabb eszköze a megerősítő gyakorlat.
Mintáink nagy érzelmi energiával rögzülnek bennünk testi-lelki-szellemi szinten egyaránt. Megváltoztatásuk emiatt szintén energiabefektetést, odafigyelést igényel. Fontos, hogy támogasd magad ebben a folyamatban.

Sok sikert kívánok a változásokhoz!




2015. augusztus 12., szerda

A kineziológia ága-boga

Közös a kineziológiai ágakban,
hogy az izomtesztelést használunk,
visszacsatolásként.
Oldásaimban nagy hangsúly fektetek arra, hogy a kliensem értse, hogy mivel, hogyan dolgozunk, mert így tudatosabban vesz részt az oldásokban, és hatékonyabban működünk együtt.
Gyakran tapasztalom, hogy a hozzám fordulók fejében a kineziológia, mit egységes dolog van jelen, és nem tudják, hogy számtalan, egymástól eltérő, jól megkülönböztethető ága van.

Valamennyi kineziológiai metódus izomtesztelést használ a probléma feltárására, a megfelelő kiegyensúlyozó gyakorlat megtalálására és az egyensúly helyreállásának igazolására.

Van olyan közöttük, amelyet csak orvosok használhatnak. Ilyen az alkalmazott kineziológia, ami tudomásom szerint jelenleg Magyarországon nem tanulható. Ezen kívűl vannak az úgynevezett specializálódott kineziológiai ágak, amelyek az emberi test/elme működésének különféle aspektusaira fókuszálnak.

Én magam 3 ágát tanultam meg a kineziológiának:



  1. Touch for Health - Gyógyító érintés
    Dr. John F. Thie nevéhez fűződik a kineziológiának ez az ága, amely a kínai 5 elem rendszer felhasználálsával egyensúlyozza ki energetikai rendszerünket. A kiegyensúlyozáshoz felhasználja a meridián pontok stimulálását, a színeket, a hangokat, a szem és a fül kiegyensúlyozását és az érzelmi stressz oldását is. Csodálatos, könnyen elsajátítható rendszer, ami nagyszerű arra is, hogy úgynevezett cél-balanszot végezzünk. A célbalansz lehetővé teszi, hogy kiegyensúlyozottan és energikusan haladhassunk céljaink felé.
    A Touch for Health rendszere számos más kineziológiai szakág alapját is képezi. Én magam is ezzel kezdtem a kineziológia tanulását. Mondhatni az első szerelem.
  2. Stress Release - Stressz csökkentés
    A Touch for Health-en alapuló módszer, ami az ausztrál Wayne Topping hozott létre. Ez a módszer remek eszközöket, tippeket nyújt az életünkben felbukkanó stressz helyzetek kezeléséhez a táplálkozástól, mozgástól kezdve a halogatás leküzdéséig. Itt találkoztam először azzal az elképzeléssel, hogy bizonyos meridián pontok kopogtatással való stimulálása jelentősen csökkentheti negatív érzelmeinket, ételek, dohányzás, stb. iránti csillapíthatalan vágyunkat.
    Nagyszerű ez a módszer, amikor tele vagyunk negatív érzelmekkel, mert remekül csökkenti a negatív stresszt, és épít önmagunkról, vágyott állapotunkról pozitív képet.
  3. 3in1 Concepts, One Brain - Egységes Agy
    Aki ismer, tudja, hogy ez a módszer az én szívem csücske, ami mind szemléletében, mind eszközeiben a legközelebb áll hozzám.
    Ez a módszer az USA-ban született. 3 alkotója: Gordon Stokes, Daniel Whiteside és Candace Calloway volt. Ez a módszer a test-elme-spiritualitás egységét tűzi zászlajára, amit alapvetően az átélt negatív érzelmi stresszek bontanak meg. Ezek a negatív érzelmek átélésük óta hatással vannak ránk, a jelen konfliktusaiban korlátozzák érzékelésünket, ezáltal olyan jövőképet vetítünk ki, ami félelmetes, sőt romboló lehet önmagunk és mások számára. A múlt traumatikus mintáinak feltárásával, a megtagadott érzelmek elengedésével, énképünk átalakításával képesek lehetünk olyan választások meghozatalára, ami a mindenki számára legfőbb jót tartja szemelőtt, amindenkibe természetesen beleértve önmagunkat is.
Szeretnél többet tudni a kineziológiáról? A stresszkezelésről? A stressz okiról és következményeiről? Jó lenne egy pozitív hozzáállású közösség tagjává válni? Tarts velünk, kövesd Facebook oldalunkat!


2015. május 14., csütörtök

Helyettesíthető-e a kliens az oldásban? - A szurogátos oldásról


Nézzük meg ezen a héten Dia másik kérdését, ami egy sokat vitatott technikáról, az úgy nevezett szurogát vagy helyettesítéses oldásról szól:

"Szia Kata,

A másik kérdésem az lenne, hogy egy ismerősöm 8 éves kisfia születéskor sérült, normális iskolába jár, viszont figyelemzavaros és a barátnőm szerint hiperaktívnak titulálták. Jár fejlesztő tornákra és fejlesztő foglalkozásokra. Megkeresett, hogy megpróbálnánk e együtt a one brain módszert. Ebben az esetben is  (bár a kisfiút nem ismerem) a gyermekkel próbáljuk meg az oldást? Ha túlzottan figyelemzavaros akkor hogy kivitelezhető az 1 órát is igénybevevő oldás? Ennyi évesen lehet még anyán keresztül oldani ha nem együttműködő a gyermek? Vagy akkor anya-ügyet kell keresni?

Köszönöm szépen!
További csodás napot!
Dia"

Mit is jelent a szurogát szó? 

A szorogát jelentése: helyettesítő, helyettesítés. Tehát a szurogát oldást szó szerint "helyettesített" oldásként lehetne lefordítani.

Mikor lehet erre szükség?

Minden olyan esetben, amikor a kliens nincs tesztelhető állapotban. Ennek leggyakrabban egészségi indokai lehetnek. Pl. Magatehetetlen, ájult embernek kérnek segítséget.

Hogyan működik?

Az emberi test egyfajta elektromágneses redszer. Jelzései elekktromos jelként adódnak tovább, és az "áramkör utolsó tagjánál tesztelhetem a végeredményt. 

Ki lehet szurogát?

A szurogát tesztelés rendkívűl nagy figyelmet igényel. Gondoljatok csak arra, amit a múlt heti cikkemben a tiszta izomáramkör létrehozásáról írtam. A jó szurogát valaki olyan kell legyen, aki gyakorlott tesztelt, az izmai nem blokkolnak, és NINCS köze az ügyhöz.

A szurogát tesztelés lépései:

1. A szurogát kiegyensúlyozása
2. A tesztelt személy előzetes egyensúlyainak tesztelése és korrigálása.
3. Az oldás végrehajtása a szurogáton keresztül. Tesztelés közben a szurogát végig fizikai érintkezésben van a tesztelttel. Ha csak lehet, a korrekciót közvetlenül a tesztelt személyen végezzük el.

A One Brain módszer és a szurogát tesztelés:

A One Brain módszer nem használja a szurogát oldást.

Mi lehet ennek az oka, mikor bizony sok mindenki hasznát láthatná egy-egy oldásnak? Betegek, kómában lévők, kicsi gyerekek, csecsemők... És még lehetne sorolni, hány embernek lehetne segíteni valaki máson keresztül. Igen ám, de a One Brain módszer szíve-lelke az önmagunkért vállalt felelősség. Vagyis, mindig annak kell segíteni, azzal kell dolgozni, aki érzékeli a problémát. A fent említett esetben kinek is van problémája? A válasz kézenfekvő: az anyukának és a kisfiúnak is. Ki az, aki tudatában van a problémának? Az anya biztosan, a kisfiúról nem tudjuk. Őt bizony meg kell kérdezni: gondot okoz-e számára ez a helyzet? Akar-e rajta változtatni? Ha mindkét kérdésre igen a válasz, akkor tudunk One Brain oldást végezni vele, és a hosszú évek tapasztalata azt mutatja, hogy ebben az esetben a gyerek is együttműködik. Ha a válasz bármelyik kérdésre nem, akkor az anyát kell oldani, megkeresve, hogy ebben az ügyben mi okoz neki érzelmi stresszt.

 A One Brain egyedül a fizikailag is könnyen kivitelezhető szurogát izomtranszfer eljárást használja, ha nehezen elérhető izmokkal kell dolgozni az oldás során.

Szeretnél többet tudni a szakma csínjáról-bínjáról? Iratkozz fel hírlevelemre!




2015. május 5., kedd

Segítség, blokkol a kliensem! - A tiszta izomáramkör létrehozásának rejtelmei


Amikor elkezdjük tanulni a kineziológiát sok-sok kérdés merül fel bennünk. Aztán, mikor már "idegenekkel" is gyakorlunk oldásokat, szembesülünk olyan problémákkal, amelyekről a tanfolyam végzése közben azt sem tudtuk, hogy léteznek...


Az alábbiakban, egy hallgatóm kérdését osztom meg veletek, hiszen tanítási tapasztalatom azt mutatja, hogy előbb-utóbb ránk talál a "mumus", akit blokkoló kliensnek is nevezhetünk.

Dia írja:
"...ha nem bánod, itt kérdeznék tőled és nem emailben. Két kérdésem lenne: 1. próbáltam 2 olyan emberen tiszta izomáramkört csinálni, akik ismerőseim ismerősei, szóval nem ismertem őket, és nem is nagyon tudták mi is a kineziológia. Úgy érzem elmagyaráztam alaposan mi is ez, és mi az izomáramkör, stb. És nem tudom rendesen kivitelezni. Olyan mintha blokkoltak volna, viszont blokktalanítás után sem tudok tiszta izomáramkört létrehozni. Érzem, hogy erősebben tolnak, olyankor megkérem, hogy csak annyira nyomja a kezét, amennyire én nyomom, de ennek ellenére sem sikerül megfelelő választ kapnom. Mármint igenre erőst, nemre gyengét. Kértem rá oldást, nehogy az legyen én feszülök be és azért. Viszont vannak olyanok is, akiknél simán megy a tiszta izomáramkör. Mit csinálok helytelenül, mit hagyok ki, vagy mit kellene másképp csinálnom, hogy mindenkinél sikerüljön tiszta izomáramkört létrehoznom? "


Nézzük először is, hogy mit is jelent a tiszta izomáramkör és miért "csináljuk"? 


Az izomjelzést használjuk a kineziológiában a problémák feltárására, a korrekciók meghatározására, az oldódás ellenőrzésére. Éppen emiatt nagy jelentősége van annak, hogy megbízhatunk-e az izom jelzéseiben.

Emiatt minden oldás előtt ellenőrizzük, hogy tisztán jelez-e az izom. Ez azt jelenti, hogy összehúzott nyújtott és aktív pozícióban is tart, a nyomásérzékelő receptorok segítségével nyugtatható és tónusba hozható. 

Az egyik leggyakoribb probléma, hogy az izom nyugtatásra sem enged. Ezt a jelenséget nevezzük blokkolásnak. Mondhatnám, hogy ez a kineziológus legnagyobb mumusa, hiszen, blokkolt izmon nem tudunk tesztelni, az egész oldási folyamat veszélybe kerül. Ilyenkor bizony sokszor "leizzadunk", mire elérjük a tiszta jelzéseket.

Mi az ok?


A blokkolás jelentése: el a jelenből! Nem akarok itt lenni, nem akarok ezzel foglalkozni. 
A blokktalanítás célja tehát az, hogy a kliensünk legyen a jelenben és tudjunk vele, illetve az ügyével dolgozni.

Mit tehetünk?


A blokktalanításnak megvan a maga "protokollja". Ennek lépéseit megtaláljátok az alap egy agy jegyzetekben. Én most itt inkább néhány saját tapasztalattal egészíteném ki az ott leírtakat. 

  1. Figyelnünk kell arra, amikor azt mondjuk a kliensnek, hogy "tartsd a kezed", magyarázzuk el, hogy ez egy finom tartás. Kb. annyi erő kell bele, mintha egy üres papírzacskót kellene megtartania. Sokan úgy értik ezt, hogy mindenképpen "ellentartani" kell. 
  2. Azt is el kell mondanunk a kliensünknek, hogy hangolódjon rá arra az izomra, amit tesztelünk. Figyelje a testérzeteit. Könnyen tartja a karját, vagy nagy erő kell hozzá? Van-e olyan érzése, hogy a tesztelő "erősebben nyomja" a kezét? Ha bármelyik kérdésre "igen" a válasz, akkor lazítson.
  3. Minél inkább hajlamos a kliensünk a blokkolásra, annál finomabb, gyengédebb érintést kell alkalmaznunk. Lassú mozdulattal teszteljük a karját. Így biztonságosabbnak tűnhet számára a tesztelési folyamat, amirő, lássuk be, kiccsit furcsa lehet annak, aki először tapasztalja, hogy a teste az ő akarata nélkül is "csinál valamit". Márpedig csinál!
  4. Figyelmeztessük, hogy engedje le a vállát. Sokan felhúzott vállal állnak, így nem csak a delta izmot teszteljük, hanem a csuklyás izom is besegít. 
  5. Figyeljünk arra, hogy a tesztelés pillanatában mind a kliens, mind a tesztelő lélegezzen KI. Ez lazítja az izmokat, oldja a feszültségeket és támogatja a könnyed izomjelzést.

Emlékeztetőül: a tesztelés három feltétele a tesztelőnél:

  1. Ráhangolódás: Hangolódj rá a tesztelt izomra. Merre mozdul? Simán megy? Akadozik? És mindezt a tapasztalatot jelezzük vissza a kliensünknek.
    Hangolódjunk el a félelmünktől és az önbizalomhiányuktól.
  2. Önbizalom: Bízz a tesztelési képességeidben. Bízz a kliensben, hogy előbb-utóbb ráérez a megfelelő tartásra.
  3. Érdeklődés: a figyelmed a kliensen, és az ő problémáján legyen. hagy "az ajtó előtt" minden saját gondot, véleményt, elvárást.

És a tesztelés feltételei a klienseknél: (meg fogtok lepődni:))

  1. Ráhangolódás: Kliensként is hangolódj az izmodra. Figyeld hogyan tart? Mennyire feszül? A helyes érzés a tartásnál: könnyű tartani. Ha nehéz, akkor engedd mozdulni, míg meg nem áll "magától".
  2. Önbizalom: Bízz a folyamatban, és magadban, hogy megbírkózól azokkal az ügyekkel, amelyek miatt kineziológushoz fordultál. 
  3. Érdeklődés: figyelj a tesztelés során előkerülő információkra. Fedezd fel: mit tesznek hozzá az ügyedhez? Milyen új nézőpontot adnak? Hogyan változnak az oldás során a testérzeteid, az érzelmeid!
Dia második kérdésére, ami a szurogát tesztelésről szól, a jövő héten válaszolok:)

Szeretnéd jobban megismerni a kineziológiát? Gyere el a tanfolyamainkra!

www.chironstudio.hu/tanfolyamok






2014. október 7., kedd

Ki szívja a véredet? - Avagy az energia rablás 10 ismérve

Neked is van olyan rokonod, barátod, barátnőd, szomszédod, volt házastársad, akinek ha meglátod a telefonszámát a kijelződön legszívesebben a kukába dobnád a telefonod?


Bizony, valamennyien találkoztunk már energiavámpírokkal. Sokszor legközelebbi barátaink, családtagjaink közül kerülnek ki ők. Ám viszonytól függetlenül közös jellemzőjük, hogy jönnek, látnak, és.... viszik az energiánkat.

Nézzük meg hát, hogy miről ismerhetjük fel őket, és hogyan kezelhetjük a különféle energiarabló technikákat?

fontos tudnunk, hogy az energiavámpírság nem bűn. Ezeknek az embereknek komoly gondjaik vannak, de nem a megfelelő helyen keresik a segítséget. Ám pont a közeli kapcsolat miatt mi magunk még akkor sem tudunk segíteni nekik, ha egyébként szakemberek vagyunk.

Nézzük, melyek a jellemzőik?

  1. Állandóan panaszkodik: akár személyesen akár telefonon beszéltek, az idő nagyobb részében ő beszél és csak az ő problémáiról van szó. Még ha néha meg is kérdezi: hogy vagy, a válaszod első mondatáról eszébe jut az ő egyik gondja, és már megint nála a szó.
  2. Érzelmileg zsarol: A skála az "engem már nem is szeretsz-től" a "legszívesebben meghalnék-ig" terjedhet, attól függően, hogy melyik fokozatra kapcsol be nálad a "szegénykém" effektus, és már áramlik is felé az energiád.
  3. Arra kényszerít, hogy csak vele foglalkozz: Nem érdekli, hogy mit csinálsz, mi a dolgod, ha belép a képbe azonnal vele kell foglalkoznod. Elvárja, hogy mindent hagyj abba, dobj el, és teljes figyelmeddel fordulj felé.
  4. Tőled várja el a problémái megoldását: Ha előadta a gondjait, elvárja, hogy mondj jó megoldást. Ám minden tanácsodnál elmondja, hogy azt miért nem lehet, vagy ő miért nem tudja megvalósítani.
  5. Veszekszik, kiabál veled: semmi sem jó, amit csinálsz. Agresszíven rendre utasít, lepattint, ha mondanál valamit.
  6. Sértődötten hallgat, nem mondja el, mi a gondja: ha egyszer véletlenül nem értél rá, amikor neki kellet volna, akkor napokig nem beszél veled, nem hív, arra kényszerítve téged, hogy te "érdeklődj" iránta. Szélsőséges esetben még el is utasít: "nincs semmi bajom".
  7. Bűzlik az önsajnálattól: ez nem igényel hosszú magyarázatot. Az egész világ ellene van. Ismeritek a viccet? Bemondják a rádióban, hogy akik az autópályán közlekednek, legyenek óvatosak, mert egy őrült szembemegy a forgalommal. Valaki hallgatja az autójában, és így szól: "Mi az, hogy egy?! Mind szembejön!"
  8. Nem kérdezi meg, mi van veled: Erről már az első pontban is volt szó. Csak ő a fontos, csak róla lehet szó.
  9. Állandóan ő akar a középpontban lenni: Sérülései miatt most tőlünk kizárólagos figyelmet kíván. Mindazt velünk szeretné pótoltatni, amit szüleitől, férjétől, munkatársaitól nélkülöz.
  10. Dühös vagy sértett, amikor erről beszélni akarsz vele: Ha szóba hozod a problémát, akkor nem is érti, hogy miről van szó, elutasítóan reagál, és már megint kiderül, hogy nem vagy elég jó barát...
+1  legszívesebben átmennél a túloldalra, ha meglátod, vagy nem vennéd fel a telefont, amikor az ő neve jelenik meg a kijelzőn.

Mit tehetünk?

Mindenképpen beszéljünk vele a problémáról!
Tartsuk a határainkat, merjünk nemet mondani.
Végső esetben szakítsuk meg a kapcsolatot legalább időlegesen.
Ha nem boldogulsz egyedül, bátran kérj segítséget. Egy kineziológiai oldáson rájöhetsz arra, hogy te magad mit tegyél másképp annak érdekében, hogy megőrizd energiáidat.


2014. szeptember 22., hétfő

5 tévhit az ÉLETről, amivel folyamatos stresszben tarthatod magad

  1.   Gondtalan életet kellene élnünk


    Sokan vágyunk arra, hogy gondjaink megszűnjenek, és problémáinktól megszabadulva könnyedén, az életet élvezve, boldogan éljük mindennapjainkat. Ez pillanatok, időszakosan létre is jön, de aztán legtöbben azon kapjuk magunkat, hogy megint "jönnek a problémák", hogy soha nem lesz vége a gondjainknak. 

    A feladat: vegyük tudomásul, hogy a probléma nem az, amit problémának látok, hanem a probléma a félelem, a kisebbrendűségi érzés, az önbizalom hiány, a harag, amit érzek. A "nem tudom, mit akarok tenni", a "mikor lesz már vége ennek" hozzáállás. Szembe kell néznünk azzal, hogy mit akarok tenni az ügyben? Mi az, amit megtehetek, hogy az általam vágyott pozitív célállapotot elérjem. És, ha nem látom tisztán a kérdést, akkor érdemes segítséget kérnem, mert egy kineziológiai oldás oldhatja ezeket a negatív érzelmeket, és egy új, gyümölcsözőbb hozzáállás választását teheti lehetővé.

  2. A konfliktusok nem az élet természetes velejárói


    Nem szeretjük a konfliktusokat. Szeretnénk megúszni, hogy ütköztetni kelljen érdekeinket. Ameddig lehet, megpróbáljuk elkerülni a "vitát" a nyugalom és a harmónia érdekében.. 

    A feladat: tudomásul venni a problémát, és kommunikálni. Valódi harmónia csak abból alakulhat ki, ha megismerjük egymás álláspontját, és nyitottan keresünk olyan megoldásokat, amelyek mindkettőnk számára elfogadhatóak.
     
  3. A konfliktusok csak veszekedésekkel oldhatók meg


    Ezt sokan gyanítják. A tapasztalat, a hozott minta azt mutatja, hogy az erősebb kutya ... khm, khm, ...nyer. Tehát vagy lenyomom a másikat, vagy feladom magam. A cél pedig a win-win helyzetek kialakítása a fontos kapcsolatokban.

    A feladat: elsajátítani és gyakorolni az én közléseket és az értő figyelmet. Hogy mik ezek?
    Itt olvashatsz az én közlések technikájáról, itt pedig az értő figyelemről.
    A témában figyelmedbe ajánlom Thomas Gordon könyveit is.

  4. Másoknak könnyebb


    Ez a kedvencem! Kicsi korunktól kezdve hozzászokunk ahhoz, hogy összehasonlítanak bennünket másokkal, majd felnőve kitartóan folytatjuk azt, ami már régen is sok érzelmi fájdalmat okozott. Pedig nincs két egyforma ember (lásd a következő pontot), nincs két egyforma életút, tehetség. És sokszor nem látjuk, hogy a többieknek mibe kerül az a siker, amit elértek látszólag olyan könnyedén.

    A feladat: elfogadni az életünket, sorsunkat, tehetségeinket. Befejezni az összehasonlítgatás önromboló szokását. Ha látok valaki, akinek tetszenek a sikerei, vizsgáljam meg, hogyan hozhatom ki itt és most a legjobbat abból, amim van. Ahogy anyukám szokta mondani: a kamrából főzünk! 
    Vagy hajlandó vagyok-e erőfeszítéseket tenni azért, hogy elérjem mindazt, ami másnál látszólag olyan természetesen működik.

  5. Nem normális, hogy mások másmilyenek!

     

    Mindannyian egyedi, individuális lények vagyunk. Genetikailag is különbözünk egymástól, még az egypetéjű ikrek sem teljesen egyformák. Mégis van egy közös dolog bennünk: mindannyian abból indulunk ki, hogy az a NORMÁLIS, ahogy mi gondolkodunk, az a NORMÁLIS, ahogy mi cselekszünk. Emiatt el is várjuk másoktól, hogy úgy gondolkodjanak, cselekedjenek, reagáljanak, ahogy azt mi szeretnénk. Ha pedig nem ezt teszik, akkor mélységesen csalódottakká válunk, és vagy megpróbáljuk meggyőzni őket, hogy nekünk van igazunk, vagy lenyeljük a békát, és feladjuk a saját igazságunkat.

    A feladat: fogadjuk el a másik gondolkodásmódját. Ha a személyes vagy szakmai életemben ez nem befolyásol, akkor lépjünk túl rajta. Ha a személyes vagy szakmai életemre jelentős hatása van az illetőnek, akkor elfogadva a különbségeket, addig kell "gyúrnunk" az ügyet, amíg olyan egyezségre nem jutunk, amelyik minden fél számára elfogadható, megfelelő. 

    Mi lehet a megoldás?


    Ha azt látod, hogy a feladatoknál leírtakat lépésről-lépésre meg tudod valósítani, be tudod építeni az életedbe, és ilyen módon kiegyensúlyozottabban érzed magad, akkor semmi más dolgod nincs, mint gyakorolni, csiszolni, fejleszteni, kiegészíteni ezeket a technikákat a saját szájad íze szerint.

    Ha azt látod, hogy hiába próbálod, neked nem megy, vagy eleve reménytelennek érzed, hogy a feladatoknál leírtakat megvalósítsd, akkor érdemes felkeresni egy jó kineziológust, aki segít feltárni a gátló múltbeli mintákat, és oldani a mintát fogva tartó blokkokat.

2014. szeptember 15., hétfő

5+1 ok, hogy miért NE forduljunk kineziológushoz

Amikor megkérdezem a klienseimet, hogy jutottak arra az elhatározásra, hogy végül megkeresnek, sokan számolnak be arról, hogy hosszan hezitáltak, mielőtt rászánták volna magukat a mindent eldöntő telefonhívásra vagy emailre.

Mivel nagyon fontosnak tartom, hogy merjünk segítséget kérni, összefoglaltam az általam leggyakrabban hallott okokat, amiért valaki NEM kér segítséget.

Nem tudom, hogy az én problémámon tud-e segíteni a kineziológia? 


A kineziológia egy stresszoldó módszer, ami nem a tünetekre fókuszál, hanem az okokat deríti fel és a megoldásban segít. Éppen ezért a problémák nagyon széles körében nyújthat segítséget a  kineziológia, hiszen, ha oldódik a stressz szembeötlenek azok a megoldások, amelyeket megvalósíthatónak látunk. Lássunk néhány olyan ügyet, problémakört, amellyel hozzám fordultak,  - a teljesség igénye nélkül - és amelyeknél sikeresen segítettem az elmúlt 13 évben: allergiák, alvászavar, beszédzavarok, dyslexia, energiahiány, életközepi válság, hiperaktivitás, koncentrációzavar, migrén, pánikbetegség, szorongások, tanulási problémák, viselkedészavarok.

Nem kell annyit foglalkozni magunkkal, ami nem öl meg, az erősít!

 

Óriási tévhittel állunk szemben!!! Ahogy National Geographic egy DVD-jén is látható: A Stressz a csendes gyilkos. Amikor elnyomva negatív érzéseinket hosszú ideig belekényszerítjük magunkat egy feszült helyzetbe, legyen az munkahelyi, párkapcsolati vagy pénzügyi helyzet, akkor testünket elszakítjuk a normális élettani működéstől. Ennek sokféle következménye lehet a magas vérnyomástól a fejfájásokon át egészen a rettegett rákig. Tehát helyesebb azt mondani: hogy ami nem öl meg azonnal, az sajnos még hosszú távon rengeteg kárt okozhat. Fontos tehát a problémák megelőzése. A cél azonban mégsem ennek vagy annak a fenyegető betegségnek, rossz állapotnak az elkerülése, hanem az, hogy jól érezzük magunkat a jelenben, jól érezzük magunkat a kapcsolatainkban.


Nem hiszek ezekben az ezoterikus maszlagokban. 


Erre régen azt mondták, hogy hinni a templomban kell...
Mégis van erre bővebb, és talán elgondolkodtatóbb válaszom is. Először is nagyon sok mindenben hiszünk, még ha nem is tudunk róla. Hiszünk például a fájdalomcsillapítókban. Nem tudjuk, hogyan működik, okoz-e károkat, mégis hiszünk benne, hiszen ha nem hinnénk nem vennénk be, amikor pl. fáj a fejünk. Másodszor a kineziológia hatásai nagyon jól érthetők és megmagyarázhatóak a modern agykutatás, sejtbiológia és genetika eredményeivel. Tehát a kineziológia semmivel sem ezoterikusabb, mint az autónk vagy mobiltelefonunk, amiket legtöbben anélkül használunk sikerrel, hogy pontosan tudnánk, hogyan működik.

Régen is voltak problémák, mégis megoldották az emberek, pedig nem volt még kineziológia!


Sajnos sokan hiszik ezt a mai elkülönült világban, hogy egyedül is menni fog. Igen, régen nem volt kineziológia, ám a családban, a rokonságban, vagy a faluban akadt egy-egy olyan Pista bácsi vagy Mari néni, akivel megbeszélték a problémákat, ki kérték a tanácsát, hallgattak rá. Ma már ez a lehetőség sok helyen nincs, a családok is szeparáltabbak, a mikroközösségek megszűnőben vannak, és azt se felejtsük el, hogy mások lettünk. Az elmúlt 100 évben nagyot változott a világ. Ma már nem nagyon szeretünk tanácsokat kapni. Nem is lehet hatékony sok esetben a tanács, hiszen valamennyien individuumok vagyunk, egyediek az élethelyzeteink, így a magunk megoldásaira kell rátalálnunk. A kineziológia nagy előnye, hogy nem ad tanácsot, hanem a blokkoltságaink oldásával hozzásegít ahhoz, hogy könnyebben megtaláljuk saját megoldásainkat.


Sokba kerül.

 

Valóban nem támogatja a TB a kineziológiai kezeléseket, csak magánpraxis keretein belül fordulhatunk kineziológushoz. Sok esetben azonban a magán egészségpénztárak részlegesen finanszírozzák a kezeléseket. Kérdezd meg a kineziológust, hogy mely egészségpénztárakkal van kapcsolata. Ha a munkahelyed nem fizet számodra egészségpénztári hozzájárulást, te magadnak is köthetsz ilyen biztosítást. Így apránként összegyűjtött összegekből tudod finanszírozni az esetleges kezelést.

Engem ne befolyásoljon senki!

 

Ha jó kineziológust választasz, akkor nem kell félned a befolyásolástól. A kineziológus szerepe hasonló a tolmácséhoz: érzékelhető módon közvetíti számodra, hogy mi az, ami a tested jelzései szerint stresszt okoz, akár tudtad ezt tudatosan, akár nem. Tehát az önmagaddal való kommunikációt támogatja, hogy egyre világosabban értsd és érezd, hogy TE mit akarsz tenni az egyes helyzetekben.

+ 1 Rajtam úgysem lehet segíteni!

 

Van egy jó hírem és egy rossz hírem. A jó hír: nincs reménytelen eset vagy helyzet, csak a reménytelenség érzése van, ami oldható. A rossz hír: ha elhiszed, és igazán hiszed, hogy rajtad nem lehet segíteni, akkor az az elmédben egy idő után ténnyé válik, és tapasztalni fogod ennek a hatásait. Engedd meg magadnak a változásokat, és csodákat fogsz tapasztalni az életedben.

  Ti milyen okokat tudtok még? Írjátok meg a hozzászólásokban!


2014. szeptember 7., vasárnap

Az ügy megtalálása - avagy hogyan lássuk meg a kliens problémái mögötti valóságot



"A probléma soha nem a probléma, a probléma az, ahogyan érzünk a probléma iránt."
Gordon Stokes

 Kedves Kollégáim,

Van-e közöttünk olyan, aki már ült döbbenten a klienssel szemben, és alig tudott a panaszáradat elől kitérni?
Van-e közöttünk olyan, aki a kliens különféle témák között ide-oda ugráló szóáradatából nem tudta leszűrni az oldás elején a lényeget?
Van-e közöttünk olyan, aki a némán sírdogáló vagy éppen ellenállása miatt hallgató klienst nem tudta szóra bírni?

Pont az ilyen esetek miatt jött létre ez a blogbejegyzés.
Tudom, hogy sokan sokféle módszert használunk, hogy eljuttassuk a kliensünket a számukra vágyott állapot megfogalmazásához.


Ahhoz, hogy a kliensünk úgy érezze: megértettük őt, megértettük a problémáit, és megtalálta azt a célállapotot, ami változást hozhatna a problémáiban, nagyon fontos, hogy értő figyelemmel hallgassuk meg a problémáit. 
 
Az alábbiakban szeretném összefoglalni azokat a szempontokat, amelyek alapján figyelek a kliensre, próbálom megérteni a mondani valóját.

  1. Az egyik legfontosabb stresszokozó, hogy szeretnénk elérni egy célt, de nem igazán bízunk önmagunkban, a képességeinkben, hogy ez sikerülhet. Ilyenkor olyasmit hallunk a klienstől, hogy „az én koromban…” „3 gyerek mellet ezt hogyan is tehetném…” Ugyanilyen kifogásokat hallhatunk, ha szeretnénk elengedni egy helyzetet, de a megszokás vagy a jövőtől való félelem miatt nem merjük meglépni a változást.
  2. A másik nagy stresszokozó kör az elvárások köre. Mindhárom esetben az a cél, hogy megtanuljam kezelni ezeket az elvárásokat, és a viselkedésemet ne az elvárásokhoz, hanem ahhoz igazítsam, hogy hogyan érezhetném jól / érezhetnénk jól magunkat a jelenben.
    1. Problémát okozhat az elvárás, amit önmagunk felé állítunk. Pl. legyen akkor is katonás rend otthon, ha 3 kicsi gyerek van. Ez ugye lehetséges, főleg, pillanatokra, de egy ilyen elvárás, amikor elvárom magamtól, hogy rendet tudjak tartani megölhet. Teljesen irreális.

    2. A másik elvárás típus, amikor mások elvárásának akarunk megfelelni. Például, én nem főznék minden nap, de a férjem elvárja a meleg ételt esténként, hiszen úgyis otthon vagyok a gyerekekkel, és nem csinál semmit. (Apropó, ismeritek a viccet, amikor a férj hazatér, és nem találja a feleségét. Ellenben a nappaliban két gyermekük a szétdobált játékok között visítva verekszik, míg a harmadik éppen a popsi kenőccsel próbálja kidekorálni a falat és a papírokat. Vacsora sehol, a konyhában halomban áll a mosatlan edény. A férj rémülten, rosszat sejtve keresi a feleségét szobáról szobára járva, míg rátalál a hálószobában. Az asszony arcpakolással az arcán, köntösben fekszik az ágyon, kellemes zenét hallgat és egy női magazint lapozgat. A férj ráförmed: „Normális vagy? Nem hallod, mit művelnek a gyerekek. Azt hittem valami komoly bajod van!” A feleség nyugodtan emeli fel a szemét az újságból: „Nincs semmi gond, Drágám, csak megakartam neked mutatni, hogy milyen az, amikor én csak itthon meresztem a seggem, és nem csinálok semmit.”)
    3. A harmadik elvárás, ami stresszt okozhat az az, amit mi várunk el másoktól. Hogy a háztartásnál és a házastársnál maradjunk, lehet, hogy amikor hazaérek, azt várom a férjemtől, hogy kezdjen velem beszélgetni. És ha ezt nem teszi, mert mondjuk meccset néz, akkor dühös leszek rá, jól megsértődöm, és akkor persze, mint tudjuk, szex, az nem lesz.
  3. A harmadik típusa az ügyeknek a szerkezet funkcióhoz kapcsolódik. Az is stresszt okozhat, hogy a párunk, a gyerekünk a főnökünk másmilyen, tőlünk eltérő szerkezettel bír. Pl egy önbizalom C mindent azonnal akar, általában nem kér segítséget, sőt, ha kér is, hamarabb megcsinálja, mint ahogy a másik odaér. Lányok, nem tudom, van-e valakinek ilyesfajta személyes tapasztalata? Persze itt is van elvárás, hiszen azt várom el a másiktól, hogy olyan legyen, úgy reagáljon, mint én. Ahogy apukám szokta volt mondani: „De kár, hogy nem én csináltam minden embert”
    .
  4. A negyedik esetben valamilyen jellemző érzelmet fedezhetünk fel Ilyen lehet a félelem, a harag, a tehetetlenség vagy a közömbösség érzése. Nekünk One Braineseknek nagy szerencsénk, hogy rendelkezésre áll a Viselkedési Barométer. Így ha be tudunk azonosítani egy stresszelő érzelmet, akkor máris ott a túloldalon a vágyott állapot. Pl. ha valaki fél, akkor több önbizalom, biztonság érzet kell, ha valaki dühös, akkor tisztáznia kell, hogy mi a megfelelő szándék a részéről, amiért tenni tud, ha levertnek érzi magát, akkor arra vágyik, hogy legyen ereje törődni a dolgaival.
 Azonkívül, hogy mit hallunk meg a kliens szavaiból, fontos az is, hogy hogyan közöljük vele, amit hallottunk. Lehet ezt nyersen: „ja, hát akkor neked az a bajod, hogy állandóan meg akarsz felelni a férjednek” Néhányan még azt is hozzáteszik: „Be kellene már fejezni ezt végre!”. És ez a mondat talán még igaz is! De a kliensben azt az érzést keltheti, hogy nem elfogadható a viselkedése, és már megint valaki meg akarja mondani neki a tutit.

Két eset lehet, elfogadja amit mondunk vagy fellázad ellene, és azzal a rossz érzéssel távozik, hogy nem értették meg, sőt valamit rá akartak kényszeríteni. Én egy sokkal gyengédebb módszert, az értő figyelmet szeretném figyelmetekbe ajánlani. Erről Thomas Gordon: P.E.T. – Szülői eredményességi Tréning című könyvében olvashattok bővebben.
Jó, ha néha összefoglaljuk, amit megértettünk:” Jól értem, hogy arra gondolsz…” De „a gondoltál már arra…”, „előfordulhat, hogy…”, „esetleg van-e olyan szófordulatok is remek eszközök arra, hogy a kliens gyengéden megvizsgálhasson egy-egy alternatívát. Ha úgy érezzük, hogy megvan az ügy, akkor javasoljuk, hogy a kliens fogalmazza meg a saját szavaival. Ha van egy mondata, akkor mondja ki. Onnan tudom, hogy jó a cél, hogy a stressz miatt elenged az izom.


2014. május 4., vasárnap

Anyák napja

 Anya, Anyu, Anyuci, Mama, Mami, Édesanya, Mamóca - és még hányféle név az, amivel azt a személyt jelöljük, aki a testében táplált, növesztett, világra hozott bennünket, majd jó esetben ápolt, gondozott, nevelt, tanított, szeretett minket. Persze vannak rossz esetek is...

Azt mondják, hogy a szülő-gyerek kapcsolat életünk leghosszabb és legmélyebben bevésődött kapcsolata. És ez igaz is, hiszen a szülői mintát mindaddig magunkban hordjuk, amíg élünk, és gyermekeink is magukkal viszik a tőlünk kapott csomagot élethossziglan.

Nézzük, hogy mit kapunk örökségül
édesanyánktól a kineziológia szemével nézve. Először is innen származik jobb agyféltekénk, vele együtt a kreativitásunk és a tudatosságunk képessége. Ha jó kapcsolatban vagyunk édesanyánkkal, akkor könnyen merülünk el kreatív, alkotó tevékenységekben, csendes szemlélődésben, sőt az élethelyzeteinket is magasfokú teremtőerőnk segítségével oldjuk meg.

Anyánktól tanuljuk meg az önmagunkról való gondoskodás képességét, valamint a feltétel nélküli szeretetet.
Anyánk elleni lázadásunk nyilvánul meg abban, hogy nem törődünk testünkkel, elhanyagoljuk magunkat, egészségünket, agyon dolgozzuk magunkat.

Szerepeink közül - akár férfiak vagyunk akár nők - anyánktól tanuljuk, hogy milyennek kell lenni egy nőnek, hogyan viselkedjünk, mit tehetünk vagy mit nem tehetünk. Akár másoljuk a mintát, akár lázadunk ellene, mindenképpen ez a viszonyítási alap. Szintén anyánktól tanuljuk, hogy milyen az anyai szerep, milyen elvárásoknak kell megfelelnünk anyaként, vagy milyen anya legyen a párunk.

Ha gondunk van anyai mintánkkal, érdemes tudatosan odafigyelni viselkedésünkre, és minél jobb anyává válni önmagunk számára. Ha már felnőttünk, akkor végre megadhatjuk önmagunknak mindazt a gondoskodást és figyelmet, amit anyánktól vártunk volna de ő nem tudott vagy nem akart megadni. és ahogy önmagunk felé szeretettel fordulunk, úgy javulhat kapcsolatunk szülő anyánkkal is. Amennyiben mégsem sikerül, érdemes szakemberhez fordulni, aki oldhatja ezeket a mintákat, hogy kreativitásunk birtokában alakíthassuk életünket.

2014. március 20., csütörtök

A kezdő kineziológus 5 legnagyobb félelme

Gyakran keresnek meg kollégák és tanítványok egyaránt ötletekért, amikor úgy érzik elakadt a szekér, vagy csupán egy kis bátorításra vágynak, mert átmenetileg rosszul alakulnak a dolgaik. Ebben a bejegyzésben végig veszem a kezdők alap félelmeit, amelyeken én is átmentem, és azt is megmutatom, hogy milyen megoldásokat találtam ki rájuk, hogy szembe nézzek velük, és kezelni tudjam őket.


Elegendő-e a tudásom, hogy másokon segítsek?

Valószínűleg soha nem lesz "elegendő" a tudásunk. Ez a munka a folyamatos önképzés és önfejlesztés útját jelenti. Ha ez nem tetszik neked, bizony rossz utat választottál...
Fontos, hogy végezd el az általad választott kineziológiai ág teljes tanfolyami spektrumát, ami ahhoz kell, hogy az adott rendszerben hivatalosan segítővé válj. Ez pl. a One Brain esetében jelenleg 13 tanfolyami szint! És járj el a továbbképzésekre is, esetleg ismételd meg azokat a tanfolyamokat, amelyeknek az anyagában nem vagy egészen biztos.
DE! Ha valaki elmegy hozzád, és van engedélyed elvégezni rajta az oldást, akkor elegendő a tudásod, hogy segíts neki megoldást találni a problémájában.

Mi van, ha nem lesz elég kliensem? 

Ez a kérdés többnyire akkor merül fel, ha kimerítetted a barátokból, családtagokból, közeli ismerősökből álló kört, akik első, és többnyire ingyenes oldópartnereid voltak. Amikor bővíteni
akarod kliens körödet, akkor több dolgot is tehetsz:
  1. Vigyél a helyi bioboltba, vagy ismerős masszőrhöz szórólapot. A reklámért cserébe felajánlhatsz egy ingyenes oldást, vagy kiteheted az ő szórólapjukat.
  2. Tarts előadást a helyi nyugdíjas klubban, iskolában, fitnesz teremben a stressz káros hatásairól, és kezeléséről.
  3. Minden kliensednek adj a kezébe szórólapot és névjegy kártyát, és kérd meg őket, hogyha jól érezték magukat, adják tovább a híredet
Mi van, ha annyira blokkol a kliens, hogy nem tudok rajta mégcsak tesztelni sem?
Azt hiszem legnagyobb félelmeink egyike ez kezdőként. Ahhoz, hogy ezt a félelmet le tudjuk győzni, tudnunk kell, hogy a blokkolás azt jelenti: El a jelenből! Tehát kliensünk nem akar velünk lenni az oldásban, nem akarja, hogy fény derüljön a probléma okára, és tudat alatt talán megoldást sem
szeretne rájuk találni, legalábbis nem veled! Ilyenkor ki kell derítenünk, hogy miért nem akar jelen lenni, és ennek megfelelően lépni tovább.
  1. Emlékeztesd a kliensedet, hogy lélegezzen, és legyen jelen.Esetleg itass vele vizet, tarts homlok / tarkó tartást, vagy végezz feszíttetést. Ez azoknál a klienseknél remekül beválik, akik ugyan szeretnék a változást, ám egy nagy problémával dolgozunk, ezért a tudat alatti ellenállása miatt időről-időre előjön a blokkolás.
  2. A kliens nem szabad akaratából van ott, hanem a felesége / férje / anyja / barátnője küldte. ez sokszor a bevezető beszélgetésből kiderül. Ilyenkor gyakran hallod a következőket: "Én nem hiszek az ilyen dolgokban, csak a feleségem, férjem, stb miatt vagyok itt." Ha ezt hallod, merd bátran felvállalni, hogy a kliens szabadon elmehet. Ne tegyél rajta erőszakot, ne akarj megfelelni annak az elvárásnak, hogy mindenképpen meg akard menteni, akár annak kedvéért, aki őt küldte, és akivel esetleg nagy sikereket értél el.
  3. Túl közeli baráttal, vagy családtaggal dolgozol. Itt a leggyakoribb tapasztalatom szerint a 
  4. blokkolás, mert a hozzád közelállóknál gyakori a félelem, hogy olyanokat tudsz meg róluk, amit ők nem szeretnének az orrodra kötni. Ilyen esetekben jobb, ha illetőt egy kollégához irányítod, ahol a távolabbi kapcsolat miatt inkább ki tud nyílni.
Mi van, ha túl magasak az áraim?

Az árak meghatározásánál figyelembe kell venned, hogy mekkorák a költségeid. A költségekbe bele kell számolnod mindent, ami a megélhetéseddel kapcsolatos, illetve a vállalkozásod fenntartásával kapcsolatos. Sok kezdő kolléga nem meri belekalkulálni az árba a szabadságon töltött idő költségét. Márpedig, ha nem nem adjuk meg magunknak a pihenést, az hamar kiégettséghez vezet, sőt akár bele is betegedhetünk.  A kiégettség veszélyeiről ide kattintva olvashatsz.

Mi van, ha elégedetlen lesz a kliens? Mi van, ha nem jön rendbe?

Tudnod kell, hogy a gyógyulás felelőssége a kliensé. A te felelősséged tesztelőként, hogy a szakma szabályait betartva, a legjobb tudásod szerint végezd el az oldást, és bízz a kliensben. Ha nem érez változást, akkor fontos megkérdezned:
  1. Végezte-e a házi feladatot? Sok esetben kiderül, hogy nem, akkor pedig visszakapcsol a stressz, és hiába dolgoztatok. Tudatosítani kell benne, hogy ez az ő felelőssége, és nélküle a módszer nem fog működni.
  2. Kérdezz rá a részletekre: ugyanolyan erős-e pl. a fejfájása, ha azzal jött? Ugyanolyan gyakori-e? Stb. Sokszor kiderül, hogy van javulás, de még nem oldódott meg a probléma. Fontos tudnod: a pozitív változásokat könnyebb létrehozni, mint észrevenni.
Remélem, tudtam segíteni félelmeid felismerésében és legyőzésében.

2014. február 1., szombat

Hosszú tél - avagy ép testben épphogy élek...

A téli fényszegény, hideg időszak alaposan megviseli szervezetünket. És amikor már túl sok a stressz, akkor jöhetnek a betegségek, hogy testünk valahogy újra önmagára irányíthassa figyelmünket.

Vizsgáljuk meg a fő stressz okozókat:

  1. Kevés a fény, ami blokkolja a fényérzékeny mirigyek működését, és alvó üzemmódba kapcsol bennünket. Ám mi télen- nyáron azonos munkarend szerint dolgozunk, így nem engedhetünk testünk természetes igényeinek.
  2. A hideg és a korai sötétedés miatt kevés időt töltünk a szabadban. 
  3. Kevesebbet mozgunk. Egyes felmérések szerint a felnőtt lakosság mindössze heti egy órát sétál, amiben benne van az az idő is, amit a lakás ajtó és a kocsi között megtesz!
  4. Zsíros, nehéz ételeket eszünk, ezáltal testünk méreganyagokkal telítődik
  5. Nem fordítunk kellő figyelmet a megfelelelő öltözködésre, testápolásra.

Ha már tudjuk a bajt, akkor felmerül a kérdés, hogy mit tehetünk?

Nézzünk meg a válaszhoz néhány önsegítő módszert, amelyek segítségével közelebb kerülhetünk jól-létünkhöz:
  1. Minél többet legyünk levegőn, lehetőleg, emikor van még természetes fény. Lassan hosszabbodnak a napok, így véget ér a "sötétben megyek, sötétben érek haza" időszak. De kihasználhatjuk az ebédidőt vagy a hétvégéketbis. A természetes fény akkor is pozitívan hat ránk, ha éppen nem süt a Nap!
  2. Mozogjunk rendszeresen. Különösen fontosak a nyújtó gyakorlatok, vagy a törzsizomzat  
  3. erősítő gyakorlatok, mint amilyeneket a jóga és a pilates órák tanítanak. Egy remek tipp ehhez: A Wekerlei mozgásműhely
  4. Igyunk elegendő folyadékot. Remek a sima víz vagy a citromos víz! Égyünk sok idény zöldséget, gyümölcsöt. Most van a szezonja a citrus féléknek is. Fogyasszuk őket bátran.
  5. Öltözködjünk rétegesen, ápoljuk bőrünket olyan természetes testápolókkal, szappanokkal, illóolajokkal, mint amilyeneket pl. a Mannaszappanosok gyártanak.
  6. És, ha úgy érezzük, hogy önerőből nem bírunk téli rosszkedvünkkel, bátran keressünk segítséget. Ilyen segítség lehet a kineziológia One Brain ága, amely a test, lélek, szellem harmóniáját segít megteremteni. Ezzel a kineziológiai ággal dolgozom magam is.
  7. Szintén jó ilyenkor akár önismereti céllal is belefogni a tanulásba. Ehhez számos jó lehetőséget találhatsz honlapunkon

2013. június 22., szombat

Életkilátások - akár 120 évig élhetünk!

"Nem az a lényeg, hogy meddig élünk, hanem az, hogy ameddig élünk, hogyan élünk?"
(Daniel Whiteside)

A National Geografic 2013. májusi számában izgalmas cikket olvashatunk az öregedésről, illetve a várható élettartam jelentős meghosszabbodásáról. Eszerint genetikailag nem kizárt, hogy akár 120 évig is élhessünk, ráadásul magas vérnyomás, Alzheimer kor, és egyéb, az életet megkeserítő betegségek nélkül.

Érdemes átgondolni, hogy mitől is öregszünk? Miért veszítjük el fokról fokra a vitalitásunkat, miért épülnek le fizikai és szellemi képességeink?

Ennek oka nem más, mint  a bennünket nap mint nap érő stressz.

A stressz hatására megváltozik egész testünk működése. Agyunk mindent a túlélésnek rendel alá, így sejtjeink képtelenek a számukra normális módon működni, és arra koncentrálni, hogy a lehető legjobban lássák el feladataikat, és a lehető legegészségesebb utódsejteket hozzák létre. Sőt, újra és újra átélve a ránk jellemző negatív érzelmeket, függővé válnak ezektől, és egy idő után már nem hajlandók felvenni a táplálékot, hanem a szokott helyzetek felé irányítanak bennünket. Így aztán a test lassan sorvadásnak indul, és egyre inkább beszűkült tudattal, már csak a szokott tevékenységeinket végezzük. Száműzzük a kreativitást az életünkből éppen úgy, mint a szórakozást. Esetleg különféle anyagokkal, kényszeres viselkedésekkel próbáljuk a nem kívánatos érzelmeket elnyomni.

Ha azonban különféle eljárásokkal oldjuk a stresszt, akkor ez a folyamat megállítható, sőt megfordítható. Képesek vagyunk rávenni a sejtjeinket arra, hogy regenerálódjanak, sőt megfiatalítsák egész testünket.

Az általam ismert módszerek közül a leghatékonyabb a kineziológia, ami széles eszköztárával hatékonyan segíthet abban, hogy mind testileg, mind szellemileg teljes egészségben éljük mindennapjainkat. Örömet találva életünkben éppen úgy, mint  a kapcsolatainkban.


2013. május 3., péntek

Párkapcsolati gondok - Mit tegyünk? Válás vagy terápia

Magyar pszichológusok szerint a válások többsége nem megoldhatatlan érték különbségek, családon belüli erőszak, egymás testi lelki bántalmazása miatt történik, hanem egyszerű kommunikációs hiba okozza. A konfliktus helyzetekben való értő figyelem használatával egész cikksorozatban foglalkoztam, így most inkább arra térnék ki, hogy mit tehetünk, milyen külső segítőket vonhatunk be, ha magunk között nem sikerült tisztázni, méltó kompromisszummal megoldani a helyzetet.
Sokunkban él az az elképzelés, hogy csak a hülyék nem tudják megoldani a konfliktusokat, így nagyon kis százaléka fordul csak a pároknak, családoknak szakemberhez, amikor elakad a konfliktusok megoldásában. Pedig, ha körülnézünk szüleink, barátaink, ismerőseink kapcsolataiban alig-alig látunk jól működő, egyenrangú kommunikáción alapuló kapcsolatokat. Többnyire az én nyerek/te veszítesz alapon oldják meg a helyzeteket, miközben némi megértéssel és engedékenységgel, illetve a "vesztes fél" felől kellő önérvényesítéssel nyertes/nyertes helyzeteket is kialakíthatnánk.
Ezt a fajta kommunikációt tanulni kell, legtöbbünknek a hétköznapokban nem a sajátja még akkor sem, ha munkahelyi szituációkban, tréningekben rendszeresen alkalmazzák.

Milyen módszerek segíthetnek?

  1. Család-, illetve párterápia:
    A családterápia érdeklődésének középpontjában a személyen belüli jelenségek megfigyelése helyett a személyek közötti kapcsolati összefüggések állnak. A családterápia ezáltal az egyéni problémák helyett inkább a család egészének együttes működésére összpontosít. Az egyes tüneteket a teljes családot figyelve próbálja megérteni, s a nehézséget is az egész család (mint társas kapcsolatok rendszere) megsegítésével, módosításával igyekszik megoldani. Ritkán foglalkozik az egyénekkel külön, az üléseken olykor több generáció is jelen van. Két családterapeuta, optimális esetben mindkét nemet képviseltetve, foglalkozik a családokkal, párokkal. A terápiába minél nagyobb létszámban hívják be a családot, hogy mindenkit meg tudjanak ismerni és közösen együttműködve dolgozhassanak a terápiában. 
  2. Erőszakmentes kommunikáció:
    Az erőszakmentes kommunikáció vagy együttműködő kommunikáció (EMK) Marshall Rosenberg amerikai pszichiáter/pszichológus által kifejlesztett módszer, amelynek célja, hogy az emberek nagyobb együttérzéssel és világosabban (kevesebb félreértéssel) tudjanak kommunikálni egymással. Az EMK-nak két fókusza van: az egyik az empátia, vagyis a másikra való együttérző odafigyelés, a másik az őszinte önkifejezés: oly módon, hogy az a másikat lehetőleg együttérző odafigyelésre indítsa. A EMK-nak négy fő alkotóeleme van: a megfigyelés, az érzés, a szükséglet és a kérés. Az EMK-zsargonban az erőszakmentes kommunikációt szokás zsiráfnyelvnek is nevezni, szembeállítva a hétköznapokban csaknem mindenki által használt sakálnyelvvel. Az EMK-nak mint módszernek lényeges aspektusa, hogy alkalmazásának nem feltétele, hogy a kommunikációs partner is tudjon és/vagy akarjon erőszakmentesen kommunikálni.
  3. Családállítás:
    Bert Hellinger felfigyelt arra, hogy testi-lelki bajaink kialakulását nem lehet csak a saját életünk eseményei alapján megérteni. Úgy tűnik, mintha sorsunk elválaszthatatlanul összefonódna a kibővített családunk tagjainak sorsával. Mintha lenne egy közös családi lélek, egy olyan energiamező, amelyben mindenki benne foglaltatik, aki csak a kiterjedt családhoz, az ún. klánhoz tartozik, akár tudunk a létezéséről, akár nem. A tagokból összeállt új egészt Hellinger „családi léleknek”, Albrecht Mahr „mindentudó mezőnek” nevezi. A családállítás irodalmában mindkét elnevezéssel találkozhatunk. A tagokból összeállt új egész, mint minden rendszer, több mint részeinek összege, és megvannak a maga működési mechanizmusai. Ebbe a nagy egészbe ágyazódik bele az egyes ember élete, és sokszor oly módon irányítja azt, hogy az illető arról nem is tud.
  4. Kineziológia:
    Egyéni oldásokban lehetőségünk van rátekinteni, hogy hogyan hozzuk létre mi a problémát. Nagyon hatékony lehet, ha a konfliktusban résztvevők mindegyike kér oldást a problémára. Így kiküszöbölhetik azoknak a múltból hozott negatív érzelmi stresszeknek a hatását, amelyek rombolóan hatnak a kapcsolat működésére. Ha a konfliktusban érdekelt felek készen állnak rá, akkor páros oldás is végezhető, amikor a pár egy közös célon dolgozik. Több sikeres kapcsolat rendező oldással a  hátam mögött mondhatom, hogy hatékony segítség lehet a kineziológia is a konfliktus kezelésben.

Mi tehát a teendőnk?

  1. Vegyük észre, ha sok  a konfliktus, és emiatt önmagunkban vagy párunkban nő a feszültség.
  2. Használjunk olyan kommunikációs technikákat, amelyek az értő figyelem felé vezetnek minket.
  3. Ha nem rendeződik a feszültség merjünk külső segítséget kérni.
Hiszem, hogy sok házasság megmenthető, sőt jobbá válhat, mint valaha volt, ha hajlandóak vagyunk tenni érte.