A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanulási nehézségek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanulási nehézségek. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 7., csütörtök

A tanulás szeretete - 4 ok, hogy felülírd a rejtett tantervet



Régóta tudjuk, hogy az életünk végéig tanulni kell. Igazából nincs is ebben semmi szokatlan, hiszen már magzatként is azonnal próbálgattuk újdonsült testrészeink használatát, mozgattuk apró kezünket-lábunkat. A születésünk után is folytattuk a tanulást szorgalmasan, így legtöbben 1 éves korunk körül eljutottunk odáig, hogy már megtettük első lépéseinket, sőt általában első szavaink is elhagyták ajkunkat. Azt lehet mondani, hogy ekkor még élveztük és természetesnek tartottuk a tanulást. 

Később az iskolába kerülve sok minden változott. Megtanultunk írni, olvasni, számolni. Volt testnevelés és ének óránk. Kézimunka és történelem. Ám mindezek mögött akaratlanul megtanultuk a "titkos tantervet is".

"Légy engedelmes! Csináld, amit mondanak, és ne kérdezd miért!"
"Fogadd el a tekintély véleményét, és ne gondolkodj önállóan!"
"Soha ne tévedj! A kudarc borzalmas."
"Csak egyetlen jó válasz van."

A rejtett tanterv legerősebb átka, hogy éppen a tanulás örömétől foszt meg bennünket. Pontosan ellenkezőjére tanít mindannak, amit az életben igazán használnunk kell, amitől sikeresnek, elégedettnek vagy éppen boldognak érezhetjük magunkat.

Nézzük meg, miért kell meghaladnunk a rejtett tantervet!

Ahhoz, hogy fejlődj időről időre át kell lépned a korlátaidat.

Biztonsági játékosként legfeljebb átmenetileg érezheted boldognak és egészségesnek magad. Lassan beborít az unalom, kreatív energiáid elhamvadnak, lelkesedésed odalesz.

A saját életedben te vagy a tekintély.

Tiéd a felelősség az életedért. Igazából rajtad kívűl senki más nem tudja megmondani, mivel kellene foglalkoznod, kell-e gyereket szülnöd, vagy mikor kell fordítani egyet életed kerekén. Nincs mindenkire érvényes válasz. Találhatsz segítőket, támogatókat, de az életedet magadnak kell felépítened.

Merj tévedni! Örülj a kudarcnak!

Láttál már kisgyereket építő kockákkal játszani? Gyakran igyekszik rátenni a kisebbre a nagyobbat, vagy éppen kipróbálja, hogy élére állítva is megáll-e a kocka. És hosszasan kísérletezik a különféle statikai lehetőségekkel. Ez az igazi tanulás. Többet ér, mint sok fizika óra, ahol csak a képleteket kellett bemagolni. 
A tévedés, a kudarc is az életünk része. Sok híres ember vallja, hogy a kudarcaiból tanult a legtöbbet. Én magam pedig pontosan a legnagyobb életválságom áldásaként váltam azzá, aki most vagyok. A kudarcoktól, a hibáktól nem félnünk kell, hanem tanulni belőlük. 

Az élet problémáira annyi megoldás van, amennyien megoldjuk azt!

Mindannyian egyedi lények vagyunk. Egyedi DNS-sel, egyedi életsorssal. Problémáinkra, kérdéseinkre is egyedi válaszokat adunk. A válaszunk jóságát pedig azon mérhetjük le, hogy hogyan is érezzük magunkat a bőrünkben a megoldás után? Ha jól vagyunk és a körülöttünk lévőkkel is harmóniában tudunk lenni, akkor jó megoldást találtunk a magunk számára. Ha nem, akkor meg kell néznünk, hogy hol a hiba, és kijavítanunk.

Kívánom, hogy az iskolák rejtett tantervétől sokan eljuthassunk az örömteli tanulás tudatállapotába!


2016. január 28., csütörtök

Nincs kudarc! - Tanulj a hibáidból, és tiéd lehet a siker!

 "A kudarcainkból lehetnek a legnagyobb sikereink, ha tanulunk a hibáinkból."
/Gordon Stokes/


Volt már úgy, hogy sokat készültél egy feleletre, dolgozatra, vizsgára, és megbuktál?
Volt már olyan, hogy életed nagy szerelme elhagyott?
Érezted már azt, hogy a világ legnagyobb lúzere vagy?

És mit tettél, amikor ezt tapasztaltad?

Bántottad magad? Szidtad magad? Elhortad magad minden elképzelhető borzalomnak, ami csak eszedbe jutott?

Igen, legtöbben ezt tesszük, amikor valami nem sikerül. Ezt tettem én is, amikor 23 évesen egy szörnyű főnök irányítása alatt kezdő mérnökként annyit sem kerestem, hogy új téli cipőt tudjak venni magamnak a kilyukadt régi helyett. Szégyenszemre kölcsön kellett kérnem apukámtól, hogy legyen mit a lábamra húzni... És bizony szidtam magam, a főnökömet, a kezdő fizetésemet - ám, sajnos, ettől nem változott lényegében semmi.

Mennyivel gyorsabban kijöhettem volna ebből a helyzetből, ha akkor már tudom azt, amit ma tudok!
Ha már akkor ismerem a One Brain módszer tanulást támogató gyakorlatait!

Mert valójában kudarc nem létezik.
Csak visszajelzés van arról, hogy amit tettünk az közelebb visz-e a célunkhoz, vagy éppen nem.

A tanulás ugyanis egy folyamat. Ha már tudnánk, amit még nem tudunk, akkor nem is lenne szükségünk a tanulásra.

Bármely kompetencia megszerzésének, azaz a tanulásnak, 4 szintje van.


Sokan tudnak biciklizni. Nézzük meg most ezen keresztül a tanulás lépcsőfokait!
  1. Tudattalan inkompetencia - amikor még nem tudod, hogy nem tudod.
    Ez az a szakasz, amikor még soha nem ültél biciklin, és csak látod az embereket magad körül, akik már könnyedén bicikliznek. Kívűlről ez erőfeszítés nélkülinek látszik, csak tekerik a pedált, a bicikli meg gurul, ők pedig szépen haladnak.
  2. Tudatos inkompetencia - már tudod, hogy nem tudod.
    Ez az a pillanat, amikor először felülsz a biciklire. Az eredmény? Legtöbbünk szinte azonnal leesik róla...
    Mondhatjuk, hogy tudunk biciklizni? Hát azt egyáltalán nem!
    Mégis, ez már a tudás megszerzésének 2. fokozata.
  3. Tudatos kompetencia - ha nagyon figyelesz, már tudod. 
    Ilyenkor már elég hosszú ideig képes vagy fennmaradni a biciklin. De még a figyelmed jelentős részét leköti az egyensúlyozás. Ha váratlan körülmények közé kerülsz vagy túl hosszú az út, akkor még mindig könnyen leeshetsz.
  4. Tudattalan kompetencia - már álmodból felkeltve is tudod.
    A tudásod magabiztossá vált. könnyedén biciklizel a megszokott utakon. Élvezed, sőt keresed az új kihívásokat tudásod fejlesztésére. Egy-egy nehéz terep nem riaszt vissza, sőt!
    Most már te vagy az, akit vágyakozva figyelnek azok, akik még nem tudnak biciklizni...


Mitől jut el az egyik ember a 4. fokozatba, míg mások a 2. fokozatnál feladják?


Ez nem más, mint a kudarc kezelésének képessége.
Hogyan kommentálod magadnak azt, amikor nem sikerül egy munka, egy kapcsolat vagy egy vizsga?

Ha szidod magad megrekedsz ott, ahol vagy. Feladod a továbblépés lehetőségét.
Ha tudatosítod, hogy egy tanulási folyamatban vagy, sőt, megvizsgálod, hogy az esetből mit tanultál, akkor gyakorlással eljuthatsz a tudásnak arra szintjére, amire vágysz.

Ha azonban nem tudsz túljutni a kudarcaidon, blokkolva érzed magad a tanulási folyamataidban, akkor érdemes szakemberhez fordulnod. A kineziológia One Brain módszere, amivel magam is dolgozom, nagyszerű segítséget jelenthet neked ebben. Keress meg bátran elérhetőségeimen!

Sikeres tanulást kívánok!



2015. november 12., csütörtök

5 tipp, ha a Te gyermeked is unja az otthoni gyakorlást, tanulást


Manapság a lehető legellentmondásosabb helyzetben vagy szülőként, ha a gyermeked nem az elvárásoknak megfelelően teljesít az iskolában.

A szülői éned, és gyakran a pedagógus is, arra bíztat, hogy gyakoroljátok otthon az olvasást, az írást, a számolást, míg más szaktekintélyek, mint például Vekerdy tanár úr azt ajánlja, hogy hagyd békén a gyereket, mert a tanulás a gyerek és az iskola dolga. Ezt a dilemmát még tovább élezheti gyermeked, aki gyakran mereven ellenáll az otthoni gyakorlásnak.

A kérdés az, hogyha mégis rászánod magad a "segítésre", akkor mit tehetsz, hogy a gyakorlásra fordított idő hatékony legyen?

Az alábbiakban 5 olyan tippet olvashatsz, ami segít hatékonyabbá tenni az otthoni tanulást, gyakorlást.

Higgadj le, és tisztázd a motivációdat! 


Soha ne kezdj gyakorlásba a gyerekkel, ha te magad ideges, feszült esetleg éhes vagy. Előbb tegyél önmagadért valamit, amitől jobban leszel, és amikor megnyugodtál, jól laktál, akkor hívd csak a gyereket tanulni. 

Fontos, hogy tisztázd magadban, hogy mi a gyakorlás célja? Ez vajon egy pontosan mérhető cél-e? El tudja-e érni a gyerek ezt a célt? Fontos-e ez a cél a gyerek számára? A cél kitűzések mikéntjeiről itt olvashatsz.

Olyan célt kell kitűzni, ami mérhető (pl olvasásnál hány perc legyen egy oldal elolvasása?), fontos a gyereknek is, és képes is rá a gyerek. Ha ezen feltételek nem teljesülnek, akkor érdemes átfogalmazni a célt, a gyereket is belevonva a folyamatba, úgy, hogy az számára is elfogadható és motiváló legyen.

Ha a cél jó, de mégis minden alkalommal ideges leszel, jobb, ha a család egy másik tagja vagy egy kívülálló gyakorol a gyerekkel.

Jól van-e a gyerek?


Nem csak te lehetsz frusztrált egy hosszú nap után, hanem a gyerek is. Ha nagyon ellenáll a gyakorlásnak, akkor gondold végig mi hiányzik neki. Talán a mozgás, a közös játék öröme, a nyugodt játék egyedül? Vajon nem éhes-e? Nem szomjas-e? Vagy éppen nem készül valamilyen betegség kitörni rajta? 

Fontos, hogy csak jó állapotban szabad csak nekiállni a tanulásnak. Ha kell, előtte játsszunk vele, menjünk a szabad levegőre, stb.

Vegyük végig a motivációit. Gyűjtsük össze, hogyan válna hasznára, ha mindennap gyakorolna. Ezt akár le is rajzolhatjuk együtt, és kitehetjük a falra. Amikor céljaink ilyen formában szemmel látható fizikai formát öltenek, agyunk könnyebben rááll, hogy valóságként kezeéje a helyzetet.

Egyezzetek meg a gyakorlási időben!


Nyugodtan lehet ez egy pici idő, amit a gyerek határoz meg. Mondjuk 5 perc. beállíthatunk a telefonunkon egy időzítőt, ami jelez. Vigyázat! Tilos csalni! Ne éljünk vissza a gyere bizalmával.

Tudatában kell lennünk annak, hogy csak az örömteli gyakorlasi idő számít valódi gyakorlásnak. Ha a gyerek unja vagy utálja a gyakorlást, az inkább az ellentétes hatást váltja ki. Jobb mindennap 5 perc önként vállalt gyakorlás, mint egy fél óra, amit veszekedéssel töltünk! Ráadásul, ahogy fejlődik a képessége, egyre szívesebben gyakorol a gyerek. Az igazi siker az, amikor megszólal az időzítő, és a gyerek már nem ugrik fel, hanem azt mondja, hogy ezt még befejezem.

Végezzetek egyszerű kineziológiai gyakorlatokat a tanulás megkezdése előtt!


Egy előző a cikkemben részletes bemutattam jó néhány tanulást segítő gyakorlatot. Így energikusabban, hatékonyabban megy a tanulás. Végezd te is a gyerekkel együtt, mert így te is nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb leszel a gyakorlás során, és még jó példát is mutatsz a gyereknek.

Dícsérd meg a szorgalmáért! Mutass rá, hogy miben ügyesedett az elmúlt alkalmakhoz képest!


A gyakorlás nehéz dolog, nagy önfegyelmet igényel. Ezért jár a dícséret azért is, ha csupán valahogy kibírta a gyakorlásra szánt időt. Akkor is dícsérd, ha nem volt annyira sikeres a gyakorlás. Találj konkrét dolgokat amiben fejlődött.

Adj valamilyen jutalmat cserébe a gyakorlásért: extra mese, közös játék, ölelés mind szóba jöhet.



Végül ne felejtsd el, a gyerekek imádnak tanulni, de gyűlölik, ha erőltetik őket!


2015. július 29., szerda

10 tipp, ha nyáron (is) tanulnod kell


Vannak olyanok köztünk, akiknek akkor is tanulni kell, amikor mások a Balatonnál vagy a tengerparton nyaralnak, a különféle nyári fesztiválokon buliznak vagy éppenséggel élvezik a grillezés, a kerti partik örömeit a barátaikkal.


  • Lehet, hogy te is azok közül való vagy, akiknek nem sikerült a felvételi, és pótfelvételire készülsz. 
  • Lehet, hogy az egész év félrecsúszott, és augusztus végén pótvizsgáznod kell.
  • Lehet, hogy a munkád miatt csak ilyenkor van időd elmenni egy-egy olyan tanfolyamra, amire már régóta vágysz. 


Bármelyik is legyen az ok, ebben a bejegyzésben hasznos tippeket találhatsz ahhoz, hogy hatékonyan, energikusan tanulhass, és még élvezd is a dolgot.

Jöhetnek a tippek?



  1. Kezdjük a testtartással! Figyeld meg: vállad hátul vagy elől van? A fejed "lóg" vagy a gerinced tetején ül? Bármit is figyeltél meg, most változtass! Húzd ki magad! Vállak hátul, mellkas emelt, fej magasan nyújtózik! Maradj így egy percig, és figyeld meg, hogyan változtak az érzéseid, az energia szinted?
  2. Milyen az arckifejezésed? Unott, szomorú, dühös? Bármit is figyeltél meg, most változtass! Legyen az arcodon egy igazás széles mosoly! Mosolyogj 1 percig! Tudatosítsd a változásokat!
  3. Lélegezni jó! Próbáld ki! Lassan, mélyen szívd be a levegőt, míg 4-ig számolsz, 2-ig tartsd bent,  majd ismét 4 alatt fújd ki. Ismételd egy percig, és érezd a levegő áramlását a testedben! Utána figyeld meg és tudatosítsd a változásokat.
  4. Unod a tanulást? Semmi kedved? Elfáradtál? Elő a zenével! Tedd be a kedvenc számodat, tekerd fel a hangerőt, és táncolj, mozogj, ugrálj rá! Élvezd a zenét, add át magad neki! És, persze, élvezd a megnövekedett energiaszintet!
  5. Mozogj, miközben tanulsz! Hányszor szóltak ránk az iskolában, hogy "maradj már nyugton"? Pedig minden kutatás azt mutatja, hogy agyunk hatékonyabb a tanulásban, ha az mozgással kötődik össze! Így hát sétálj, ha memorizálnod kell valamit. Vagy vedd fel a telefonodra a cuccot, és menj futni úgy, hogy közben a tanulnivaló szól a füledben! Sokkal hatékonyabb leszel!
  6. Miért tanulsz? Azért mert muszáj? Mert anyu azt mondta? Mert le KELL vizsgáznod? Rossz válaszok! Most rögtön írj össze 10 dolgot, amit nyerhetsz abból, amit tanulsz! Ezt a listát függeszd ki egy számodra jól látható helyen, és mindennap olvasd át!
  7. Válassz ki most egyet a fenti listáról! És képzeld el, hogy megvalósul! Képzeld el, hogy levizsgáztál, hogy boldog egyetemista vagy, és így jó szakmád lesz, remek barátokra teszel szert. Vagy képzeld el, hogy hogyan változik meg az életed attól, hogy elvégzed azt a tanfolyamot, amire beiratkoztál! Képzeld el olyan élénken, mintha ott lennél, mintha megtörténne! Képzeld el, ahogy boldogan meséled anyukádnak vagy barátaidnak a sikeredet! Lásd élénken a színeket, hallgasd a gratulációkat, érezd a siker illatát! Ha még hatékonyabbá akarod tenni ezt a gyakorlatot, akkor fogd meg a homlokodat és a tarkódat is hozzá!
  8. Tudtad, hogy egésznap magunkban beszélünk? Hogy mindent, ami történik körülöttünk, azt kommentáljuk? Nem, nem vagyunk őrültek. Ez egy természetes folyamat. Belső párbeszédnek hívják. A baj csak az, hogy sajnos a belső beszédünk többnyire negatív, főleg, ha valamiben már kudarcot vallottunk. Gyakran ilyeneket mondunk tanulás közben: "Á, én ehhez hülye vagyok." "Mindig utáltam a matekot." "Mindenki nyaralhat, csak nekem kell ezzel a baromsággal szívni."
    Ugye kitaláltad már, hogy ezen is változtatni kell ahhoz, hogy sikeres legyél? Naná!! Tehát: használj megerősítéseket! Például az "én hülye vagyok ehhez" helyett mondhatod, "hogyha más is megtanulta, nekem is sikerülhet"! Vagy a "mindig utáltam a matekot" helyett mondhatod, hogy "attól, hogy nem a kedvencem, még megtanulhatom". Találj ki magadnak 1, 2, 3 megerősítő mondatot, és mindennap ismételd, ahányszor csak eszedbe jut. Amikor neki állsz tanulni, amikor sétálsz az utcán, amikor beszélsz a barátaidnak magadról, a tanulásról, a céljaidról. Még hatékonyabbak a megerősítések, ha tükörbe nézve hangosan mondod őket!
  9. Számos kineziológiai gyakorlat segíthet abban, hogy energetikailag frissen, a két agyfélteke összekapcsolásával támogasd a tanulást. Ide kattintva találhatsz részletes leírásokat róluk.
  10. Keress támogató közösséget! Ma az internet korában bármikor találhatsz olyan fórumokat, FB csoportokat, akik ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint te. De jó támaszt adhatnak a barátok is. Ha elakadnál, ha úgy éreznéd, hogy belefáradtál, ha nincs több ötleted, hogyan léphetnél tovább, kérj segítséget. Jelentkezz zárt csoportunkba, ahol mindig kaphatsz segítséget, tippeket, ha elakadnál.

+1: Hogyan szervezd rendszerré mindezt?

Iratkozz fel itt hírlevelemre, és máris meg tudhatod!

2014. február 11., kedd

Könyvjánló - "Kineziológia gyerekeknek"

Sokak érdeklődésére tarthat számot Ludwig Koneberg és Gabriele Förder könyve, amely 2013-ban jelent meg a Móra kiadó gondozásában, "Kineziológia gyerekeknek" címmel.

A szerzők elsődlegesen a tanulási nehézségek legyőzésében kívánnak a szülők és gyerekek segítségére lenni. Módszerüket "pedagógiai kineziológiának" nevezik, amely a Brain Gym kineziológiai ág energetikai gyakorlatait összekapcsolja a modern agykutatás eredményeivel, az NLP felismeréseivel és a modern kommunikációelméletek bizonyos elemeivel.

Hasznos és jól alkalmazható leírást ad a könyv a tanulási blokkok felismeréséről és kezeléséről, agyunk működéséről, a stressz tanulást romboló hatásairól, sőt arról is, hogy szülőként hogyan ismerhetjük fel saját, a gyermekünk problémáira adott stresszreakciónkat, és utat mutatnak ezek feloldásához is.

A szerzők szerint lehetnek nyilvánvaló tanulási blokkjai egy gyereknek, amikor például írás-, olvasás, vagy számolási zavarral küzd. Ám lehetnek rejtett tanulási blokkok is, mint az álmodozás, a figyelmetlenség, a hangoskodás, az erőszakosság vagy a túlzott félénkség, betegeskedés. A könyv komplex módon közelíti meg a tanulási problémák, magatartászavarok kialakulását, a környzeti hatásoktól a táplálkozáson keresztül az érzelmi sokk hatásokig.

A gondolkodás szerintük három dimenzióban zajlik, hasonlatosan a test mozgásához. Ilyen módon lehet blokk a jobb és bal agyfélteke együttműködésében, amelyre az összes tanulási zavar mintegy 50%-a vezethető vissza. Gyakori ilyenkor a jobb és bal kezesség valamilyen zavara is.
Lehet blokk a lent-fent irányban is. A "lent" blokkoltságával küzdő gyerekek nagyon okosak, de könnyen elveszítik testi egyensúlyukat, míg a "fent" blokkosoknak kevés az önbizalmuk, és nehezen illeszkednek be a csoportokba. Az "elől" blokkoltak álmodozásukkal tűnnek ki, míg a "hátul" blokkoltak nehezen tudnak kikapcsolni, ami miatt nehézséget okozhat egy-egy helyzetet átfogóan átgondolniuk.

Kineziológusként szívből ajánlom a könyvet valamennyi kollégámnak és szülőtársamnak, mert rendkívül sok hasznos információt tartalmaz közérthető nyelven megfogalmazva, sőt konkrét gyakorlatokat is találunk benne, amelyek megkönnyíthetik gyermekünk tanulását. Hasonló gyakorlatokat tanítunk a gyerekeknek gyerektanfolyamunkon is.

Ha azt tapasztaljuk, hogy a gyakorlatok néhány héten belül nem vezetnek eredményre, érdemes elhozni őt egy "One Brain" módszer szerinti oldásra, ahol kideríthetők és oldhatok a tanulási zavarok okai. Szükség esetén szeretettel várom az érdeklődőket elérhetőségeimen.

2013. április 17., szerda

Zseninek születtünk - tanulás egy életen át


Mindannyian úgy születünk, hogy rendelkezünk a tanulás képességével. Tulajdonképpen életünk minden pillanatában tanulunk.

Tanulunk, amikor újszülöttként ismerkedünk a környezetünk tárgyaival, felfedezve azok színét, szagát, ízét. Tanulunk, amikor az oviban társas kapcsolatokat alakítunk ki, barátokra teszünk szert, vagy megküzdünk ellenfeleinkkel. 

Tanulunk az iskolában is, amikor a tanító néni/bácsi megpróbál rávenni bennünket arra, hogy használjuk a logikus agyunkat és raktározzuk el azokat az információkat, amelyek fontosak lehetnek.  

Aztán tanulunk, amikor tizenévesen szerelmekbe, később párkapcsolatokba bonyolódunk, tanulunk, amikor gyerekünk születik. Tanulunk munkahely változtatásoknál, költözésnél, tulajdonképpen tanulunk egész életünkön át.

A tanulást az emberi testben leginkább az agyhoz kötjük. Lássunk is erről a szerkezetről néhány különös tényt:

  • Az agy legalább ezerszer gyorsabb a világ jelenleg leggyorsabb szuperkomputerénél.
  • Az agyban annyi idegsejt van, mint csillag a tejúton kb. 100 milliárd
  • Az agykéregben a szinapszisok (idegi kapcsolatok) száma 60 trillió
  • Az agy homokszemnyi része 100 ezer idegsejtet és 1 milliárd idegi kapcsolatot tartalmaz.
  • Az agy mindig be van kapcsolva,akár ébren vagyunk,akár alszunk.
  • Az agy folyamatosan újabb és újabb módon hoz létre agyi kapcsolatokat = tanul

Egy kicsike agy is fantasztikus teljesítményekre képes. Annak navigációjához, hogy egy cinke szélben egy meghatározott faágra szálljon le, egy szuperkompjuternek napokig tartó számolásra lenne szüksége, sőt, lehet, hogy ez a probléma számítástechnikailag megoldhatatlan. A madarak mégis rendszeresen leszállnak szélben faágakra…

Mit is jelent a tanulás az agy szempontjából? Az idegsejtek hálózatának
újrarendeződése jön létre egy tanulási folyamat során.
Az emberi agy pedig az élővilágban is a legbonyolultabb szerkezetnek számít. Alapvetően kétféle módon tanulunk:

  • Logikus agyunkkal: olvasunk, megértünk, megjegyzünk adatokat, összefüggéseket
  • Tapasztalataink útján tanulunk.
Ez utóbbi a tanulásnak lényegesen hatékonyabb módját képviseli.
Külön izgalmasnak tűnik, hogy agyunkban minden nyomot hagy.
A tanulás folyamata egész életünkön keresztül tart és korántsem korlátozódik az iskolapadban eltöltött időre. Minél bonyolultabb egy élőlény, annál fejletlenebbül születik meg, és annál tovább tart a „felnőtt állapot” elérése. Ezen értem az alkalmazkodáshoz szükséges fizikai, emocionális és mentális képességek kialakulását

A tanulás életen át tartó folyamatát könnyítheted meg önmagad számára, ha részt veszel a "Stressz nélkül gyerekjáték..." tanfolyamon. A tanfolyamainkról honlapunkon keresztül tájékozódhatsz.

2012. szeptember 17., hétfő

A gyermeki gondolkodás titkai

Szeptemberi cikkeim szorosan kapcsolódnak a tanuláshoz. Az első gyermekeink tanulásra való ösztönzéséről szólt, míg a másodikban olyan gyakorlatokat mutattam be, amelyek magasan tartják energiaszintünket, hatékonyabbá teszik a tanulást és mindennapi életünket.
Most a miértekről lesz szó. Arról, hogy milyen módon közeledjünk a gyermekhez, ha hatékonyan szeretnénk tanítani.

Az egyik legfontosabb dolog, amellyel szülőként, pedagógusként tisztában kell lennünk, hogy a gyermekek akkor tanulnak könnyen, ha az új információkat lépésről lépésre adjuk át nekik. Ha új anyagrésszel találkozik, időre van szüksége, hogy alaposan átgondolhassa ezeket, és biztatni kell, hogy kérdezzen nyugodtan, ha nem ért valamit. A gyermek ugyanis egészben szereti látni a dolgokat, és addig nehezen alkalmazza az új anyagot, ameddig ebben a képben homályos foltok vannak. Ha nem adunk módot a kérdésekre, vagy sürgetjük, akkor butának érzi magát,és egyre inkább a sértett visszahúzódást választja.

Szintén fontos, hogy a tanításnál támaszkodjunk a gyermekek fejlett képzelőerejére. Minél kisebb a gyermek, annál jobb szolgálatot tehetnek a mesék, a történetek, amelyek megvilágíthatják a tanulni valókat. Felhasználhatjuk gyermekünk eredendő belső tudását (intuícióját) is úgy, hogy pl. egy matek példánál még a megoldás előtt feltesszük a kérdést: szerinted mennyi lesz a végeredmény? Ezután persze ki is számoljuk a példát, és így leellenőrizheti, pontosíthatja a tudását.
Ezzel a módszerrel a gyermek kapcsolatban marad a "tudom"
érzésével, és segítjük abban, hogy előre megbecsülje, reális-e a kapott végeredmény.

A gyermekek szeretik a cselekvést és a mozgást. Ezért szívesebben tanulnak, ha a testük is részt vehet a folyamatban. Lehet ez akár egy rajz az adott témáról.
Az ülés a gyermek számára nem könnyű. Ha azt tapasztaljuk, hogy tanulás közben izeg-mozog, akkor tartsunk szünetet, és mozogjunk kicsit együtt. Egy alsó tagozatos gyermek számára a fenti módszerek mellett elegendő lenne 15-20 perc tanulás otthon, és ha ez kevés, akkor egy kiadós szünet után még 10 perc beleférhet anélkül, hogy a gyermek (sőt a szülő!!!) kimerülne.

Kamaszoknál ez az idő fokozatosan növelhető, ők már szívesebben ülnek, de számukra is fontos, hogy a belső tudásukat ébren tartsuk a tanulási folyamat során.


 


Mindannyiunk érdekében kívánom, hogy a tanításban egyre inkább vegyük figyelembe a gyermeki gondolkodás sajátosságait. Ilyen módon csökkenhetnek azok az érzelmi stresszek, amelyek a tanulási, viselkedési problémák hátterében állnak.


2012. április 25., szerda

Mit tanulunk a kezdő tanfolyamon?

„Miért nem csak kérdezünk? 
Miért használjuk az izomtesztelést?
Hogy hozzájussunk saját belső igazságainkhoz, 
melynek egyetlen forrása mi magunk vagyunk”
/Daniel Whiteside/


1. tanfolyam: A Szakma Eszközei – 2 nap


Feltétel: Nincs. Bárki elvégezheti, aki érdeklődik a módszer iránt.

 

v     Mi az, amit igaznak hiszel a világról és hogyan határozza ez meg a valóságodat?
v     Izomtesztelés, tiszta izomáramkör megtanulásának segítségével meghatározhatod, hogy mi az, ami a TE igazságod szemben azzal, amit igaznak hiszel magadról.


v     Stressz mértékének és fokozatainak meghatározása, hogy tudd, milyen erővel tart vissza a stressz attól, hogy az legyél, aki vagy.
v     A változás motivációjának mérése, hogy tudd, mennyire vagy hajlandó változtatni a hozzáállásodon a saját igazságodhoz.
v     A Viselkedési Barométer megismerése, hogy tudd, hogyan érzel és mire vágysz egy adott ügyben, és így legyen VÁLASZTÁSOD.
v     HOMLOK/TARKÓ tartás, hogy legyen egy „kéznél levő” eszközöd a stresszek oldására.


2. tanfolyam: Alap Egy Agy – 3 nap

 

Feltétel: Szakma eszközei végzettség


v     Újabb ismeretek a Barométerről: a belső érzéseink milyen külső viselkedést váltanak ki.
v     Energiablokkok azonosítása és oldásuk: sokféle eljárást tanulunk, hogy célzottan és hatékonyan oldhassuk klienseink, családtagjaink és persze önmagunk stresszeit.

v     Elvárásoknak való megfelelés oldása: Mi a legnagyobb stresszokozó számodra? Az önmagad elé állított elvárások, mások feléd irányuló elvárásai vagy a te mások felé irányuló elvárásaid? A válasz meghatározása mellett oldjuk is az elvárásokra vonatkozó stresszeket, hogy önmagad legjobbját adva teljesíts a különböző „vizsgahelyzetekben”.
v     Ezen a tanfolyamon a tanulásra, agyunk jobb és bal agyféltekéjének kiegyensúlyozott használatára, és saját igazságunk megtalálására fókuszálunk
  

Kiknek ajánlom:

v     Aki hivatásos segítő (kineziológus) akar lenni;
v     Aki már segítő és hatékonyabbá szeretné tenni a munkáját;
v     Aki mélyebb önismeretre vágyik;
v     Aki szeretné jobban kézben tartani az életét;
v     Aki szeretne segíteni gyermekeinek a mindennapi stresszek, tanulási és egészségügyi problémák kapcsán;
v     Pedagógusoknak, akik eszközöket keresnek a hatékony tanításhoz;
v     Aki eddig is „lelki szemetesládaként” működött és most eszközöket szeretne kapni önmaga és mások támogatáshoz.


Mi az amit jobban fogsz tudni a tanfolyam után

v     Hogyan kezelheted a mindennapos stresszokozó helyzeteket?
v     Hatékony eszközöket kapsz a tudatosság megtartásához nehéz helyzetekben is.
v     Hogyan hozhatsz jobb döntéseket az életedben?
v     Hogyan élvezd az életed bármilyen körülmények között?
v     Hogyan tanulj hatékonyan?
v     Hogyan segíts hatékonyan?
v     Önmagad és embertársaid elfogadása olyannak, amilyenek.

A tanfolyamokról tájékozódhattok a honlapunkon .

2012. március 31., szombat

Ugorj a békákkal - kineziológiai gyermektanfolyam


A gyermektréning célja kettős: az egyik, hogy a gyermek könnyebben vegye az akadályokat élete minden területén, valamint, hogy felkészítsük őt a stresszmentes tanulásra.

A tanulás meghatározza földi életünket. Az első években még a tanulás könnyű és örömteli legtöbbünk számára. Hiszen az alapvető mozgások, a beszéd elsajátítása, a kapcsolatteremtés okozta siker, örömmel tölt el minket. Mégha hibázunk is, addig gyakoroljuk az adott tevékenységet, ameddig sikeresen nem megy.
Amikor bekerülünk az iskolába, gyakran megtanulunk félni attól, hogy hibázunk, hogy megbukunk.Aztán egyre többször feladjuk, sőt kezdünk másképp gondolkozni. Ez végképp megnehezíti a dolgunkat. Diszlexiásak leszünk, "lassúvá" válunk, stb. Néhányan ezeket a címkéket egész életükön át hordozzák, önképük részévé teszik. "Nehézkes vagyok", "nekem mindent háromszor kell elmondani", "a matek nem erős oldalam", "nincs érzékem a nyelvekhez", "nem vagyok muzikális". Ismerősen hangzanak? Ezek többnyire saját magunk számára szolgálnak önigazolásként, hogy ne kelljen felvállalnunk a kockázatát annak, hogy átlépjük saját korlátainkat.
A tréning folyamán először alaposan megvizsgáljuk a tanuláshoz kapcsolódó stresszeket, amelyeket kicsi korunk óta cipelünk magunkkal. Felkeltjük az érdeklődését a tanulás iránt, és megtanítjuk, hogyan segítsen magán egyszerű kineziológiai módszerekkel,  gyakorlatokkal.

A tréning segít megelőzni a tanulási nehézségeket, írási, olvasási problémákat, magatartászavart, önbizalomhiányt. Támogatja a helyes énkép kialakítását, valamint a pozitív önértékelést.

A módszer része a megerősítő gyakorlatok otthoni elvégzése, hiszen ezek segítségével válnak tartóssá az eredmények! Éppen ezért hangsúlyt helyezünk a szülőkkel való kapcsolattartásra, konzultációra is. Ennek kereteiben a szülőknek is megtanítjuk a stresszoldó gyakorlatokat, így a tanfolyam az egész család harmóniáját szolgálja.

A legközelebbi tanfolyam időpontjáról a http://www.chironstudio.hu/tanfolyamok/ oldalon tájékozódhattok. 
A tanfolyamot két korcsoportra bontva tartjuk: 6-12 éveseknek, illetve 13-18 éveseknek.