Az ügy megtalálása - avagy hogyan lássuk meg a kliens problémái mögötti valóságot

"A probléma soha nem a probléma, a probléma az, ahogyan érzünk a probléma iránt."

Gordon Stokes

 Kedves Kollégáim,

Van-e közöttünk olyan, aki már ült döbbenten a klienssel szemben, és alig tudott a panaszáradat elől kitérni?

Van-e közöttünk olyan, aki a kliens különféle témák között ide-oda ugráló szóáradatából nem tudta leszűrni az oldás elején a lényeget?

Van-e közöttünk olyan, aki a némán sírdogáló vagy éppen ellenállása miatt hallgató klienst nem tudta szóra bírni?

Pont az ilyen esetek miatt jött létre ez a blogbejegyzés.

Tudom, hogy sokan sokféle módszert használunk, hogy eljuttassuk a kliensünket a számukra vágyott állapot megfogalmazásához.

Ahhoz, hogy a kliensünk úgy érezze: megértettük őt, megértettük a problémáit, és megtalálta azt a célállapotot, ami változást hozhatna a problémáiban, nagyon fontos, hogy értő figyelemmel hallgassuk meg a problémáit. 

 

Az alábbiakban szeretném összefoglalni azokat a szempontokat, amelyek alapján figyelek a kliensre, próbálom megérteni a mondani valóját.

1. Az egyik legfontosabb stresszokozó, hogy szeretnénk elérni egy célt, de nem igazán bízunk önmagunkban, a képességeinkben, hogy ez sikerülhet. Ilyenkor olyasmit hallunk a klienstől, hogy „az én koromban…” „3 gyerek mellet ezt hogyan is tehetném…” Ugyanilyen kifogásokat hallhatunk, ha szeretnénk elengedni egy helyzetet, de a megszokás vagy a jövőtől való félelem miatt nem merjük meglépni a változást.
   
2. A másik nagy stresszokozó kör az elvárások köre. Mindhárom esetben az a cél, hogy megtanuljam kezelni ezeket az elvárásokat, és a viselkedésemet ne az elvárásokhoz, hanem ahhoz igazítsam, hogy hogyan érezhetném jól / érezhetnénk jól magunkat a jelenben.
   
1. Problémát okozhat az elvárás, amit önmagunk felé állítunk. Pl. legyen akkor is katonás rend otthon, ha 3 kicsi gyerek van. Ez ugye lehetséges, főleg, pillanatokra, de egy ilyen elvárás, amikor elvárom magamtól, hogy rendet tudjak tartani megölhet. Teljesen irreális.
   
   
2. A másik elvárás típus, amikor mások elvárásának akarunk megfelelni. Például, én nem főznék minden nap, de a férjem elvárja a meleg ételt esténként, hiszen úgyis otthon vagyok a gyerekekkel, és nem csinál semmit. (Apropó, ismeritek a viccet, amikor a férj hazatér, és nem találja a feleségét. Ellenben a nappaliban két gyermekük a szétdobált játékok között visítva verekszik, míg a harmadik éppen a popsi kenőccsel próbálja kidekorálni a falat és a papírokat. Vacsora sehol, a konyhában halomban áll a mosatlan edény. A férj rémülten, rosszat sejtve keresi a feleségét szobáról szobára járva, míg rátalál a hálószobában. Az asszony arcpakolással az arcán, köntösben fekszik az ágyon, kellemes zenét hallgat és egy női magazint lapozgat. A férj ráförmed: „Normális vagy? Nem hallod, mit művelnek a gyerekek. Azt hittem valami komoly bajod van!” A feleség nyugodtan emeli fel a szemét az újságból: „Nincs semmi gond, Drágám, csak megakartam neked mutatni, hogy milyen az, amikor én csak itthon meresztem a seggem, és nem csinálok semmit.”)
   
3. A harmadik elvárás, ami stresszt okozhat az az, amit mi várunk el másoktól. Hogy a háztartásnál és a házastársnál maradjunk, lehet, hogy amikor hazaérek, azt várom a férjemtől, hogy kezdjen velem beszélgetni. És ha ezt nem teszi, mert mondjuk meccset néz, akkor dühös leszek rá, jól megsértődöm, és akkor persze, mint tudjuk, szex, az nem lesz.
   
3. A harmadik típusa az ügyeknek a szerkezet funkcióhoz kapcsolódik. Az is stresszt okozhat, hogy a párunk, a gyerekünk a főnökünk másmilyen, tőlünk eltérő szerkezettel bír. Pl egy önbizalom C mindent azonnal akar, általában nem kér segítséget, sőt, ha kér is, hamarabb megcsinálja, mint ahogy a másik odaér. Lányok, nem tudom, van-e valakinek ilyesfajta személyes tapasztalata? Persze itt is van elvárás, hiszen azt várom el a másiktól, hogy olyan legyen, úgy reagáljon, mint én. Ahogy apukám szokta volt mondani: „De kár, hogy nem én csináltam minden embert”
   .
4. A negyedik esetben valamilyen jellemző érzelmet fedezhetünk fel Ilyen lehet a félelem, a harag, a tehetetlenség vagy a közömbösség érzése. Nekünk One Braineseknek nagy szerencsénk, hogy rendelkezésre áll a Viselkedési Barométer. Így ha be tudunk azonosítani egy stresszelő érzelmet, akkor máris ott a túloldalon a vágyott állapot. Pl. ha valaki fél, akkor több önbizalom, biztonság érzet kell, ha valaki dühös, akkor tisztáznia kell, hogy mi a megfelelő szándék a részéről, amiért tenni tud, ha levertnek érzi magát, akkor arra vágyik, hogy legyen ereje törődni a dolgaival.

 Azonkívül, hogy mit hallunk meg a kliens szavaiból, fontos az is, hogy hogyan közöljük vele, amit hallottunk. Lehet ezt nyersen: „ja, hát akkor neked az a bajod, hogy állandóan meg akarsz felelni a férjednek” Néhányan még azt is hozzáteszik: „Be kellene már fejezni ezt végre!”. És ez a mondat talán még igaz is! De a kliensben azt az érzést keltheti, hogy nem elfogadható a viselkedése, és már megint valaki meg akarja mondani neki a tutit.

Két eset lehet, elfogadja amit mondunk vagy fellázad ellene, és azzal a rossz érzéssel távozik, hogy nem értették meg, sőt valamit rá akartak kényszeríteni. Én egy sokkal gyengédebb módszert, az értő figyelmet szeretném figyelmetekbe ajánlani. Erről Thomas Gordon: P.E.T. – Szülői eredményességi Tréning című könyvében olvashattok bővebben.
Jó, ha néha összefoglaljuk, amit megértettünk:” Jól értem, hogy arra gondolsz…” De „a gondoltál már arra…”, „előfordulhat, hogy…”, „esetleg van-e olyan szófordulatok is remek eszközök arra, hogy a kliens gyengéden megvizsgálhasson egy-egy alternatívát. Ha úgy érezzük, hogy megvan az ügy, akkor javasoljuk, hogy a kliens fogalmazza meg a saját szavaival. Ha van egy mondata, akkor mondja ki. Onnan tudom, hogy jó a cél, hogy a stressz miatt elenged az izom.