Ki a főnök? Avagy lehetek-e tekintély önmagam számára?

Minden alkalommal, amikor alárendeljük magunkat egy másik embernek, kételkedni kezdünk önmagunkban, és megerősítjük saját önbizalom hiányunkat. Ilyenkor valódi bűnt követünk el önmagunk ellen, feladva erőnket, amivel beteljesíthetnénk, sőt kiteljesíthetnénk életünk célját és küldetését.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi késztet bennünket erre a végzetes ballépésre? Nem más, mint az a gyermekkorból származó mély, és ellenállhatatlan vágyunk, hogy szeressenek és elfogadjanak bennünket olyanokként, amilyenek vagyunk. Ostoba módon azt gondoltuk, hogy ha feladjuk önmagunkat Apunak, Anyunak, a tanároknak, a társaknak, vagy más általunk fontosnak vélt személyeknek, akkor majd megkapjuk tőlük azt a szeretetet, megbecsülést, elismerést, amire vágytunk. Ám - ó borzalom! - lehet, hogy még csak észre sem vették, hogy mekkora áldozatot hoztunk a kapcsolat érdekében.

Amikor nem vállaljuk fel önmagunkat, akkor egyfajta érzelmi adósságot hozunk létre, és amíg ezt ki nem egyenlítjük , addig a legrosszabbat várjuk önmagunktól, az élettől, és mintegy önbeteljesítő jóslatként, sajnos meg is valósítjuk ezt a legrosszabbat.
Ezek az érzelmi adósságok nagyon gyakran olyan kicsi gyermekkorban gyökereznek, hogy nem is emlékszünk rájuk, ezért hajlamosak lehetünk azt  gondolni, hogy mindig ilyenek voltunk, és beletörődni a megváltoztathatatlanba. Pedig önképünk legnagyobb részben félreértéseken és tanult félelmeken alapul. Akár hasznunkra, akár kárunkra vannak hiedelmeink, ezek alapján működünk.

És a múlt ezen emlékei még akkor is jelentősen befolyásolják jelenbeli reakcióinkat, ha tudatosan egyáltalán nem tudjuk felidézni őket.
Ha valamiről azt tapasztaltuk, hogy nem vagyunk rá képesek, az annyira zavarba ejtő, hogy inkább elkerüljük az adott tevékenységet, nehogy fény derüljön hiányosságainkra. Pedig egyetlen módja a hibák kijavításának, hogy felismerjük, és kijavítjuk őket. Némelyik hibánkat többször is ismételjük, míg végre megtanuljuk azt, amire ebből a tapasztalatból szükségünk van. Ilyenkor többé már nincs szükségünk az adott hiba elkövetésére.

Történhet azonban még rosszabb is. Csak azért, hogy elfedjük a nyomokat, letagadjuk, hogy szégyelljük magunkat, és eljátsszuk, hogy semmirekellők, magunknak valók vagy ostobák vagyunk.

A megoldás: negatív érzelmeink "lefegyverzése". Így megszabadulhatunk attól a kétes "mágnesességtől", amivel magunkhoz vonzzuk életünk kudarcait, és nem kívánatos tapasztalatainkat.

Hatalmas lépés ezen az úton az "Attitűdök oldása" tanfolyam, ahol felismerhetjük, és oldhatjuk ezeket a régi, számunkra már haszontalan énkép elemeket.