Azzal már sokan tisztában vagyunk, hogy elnyomott érzelmeink tünetként jelennek meg testünkben, ám nem mindig okoznak tényleges fájdalmat. Egy krónikus eltérés akkor fáj, amikor érzelmileg is átélünk egy fájdalmat, nehézséget.
Jó példa erre az a Németországban végzett vizsgálat, melynek során több ezer ember gerincéről készítettek röntgen felvételeket. Ezeken a felvételeken világosan látszott, hogy a középkorú emberek jelentős része komoly gerincproblémákkal küzd. Ez, azt hiszem, nem is olyan meglepő, ha belegondolunk, milyen sokat ülünk életünk során, és bizony a gerincünk nem erre az "üzemmódra" lett kitalálva. Mégis, csak a gerincferdüléses betegek kis része számolt be konkrét fizikai fájdalomról, a nagyobb részük nem érzékelte a tünetet.
Na, ilyen esetekben jegyzik meg barátaink:
"Fejben kellene rendet tenned!"
Hogy milyen igazuk van! Mert mi is történik a fejünkben, amikor egy problémát érzékelünk?
- Az érzékelésünk alapján keletkezik egy kép, melyet a beszédközpontunk lefordít a szavak nyelvére.
- Ez a kép, gondolat érzelmeket vált ki belőlünk. Ezek az érzelmek lehetnek kellemesek, vagy éppen kellemetlenek.
- A kellemetlen érzésekről már megtanultuk, hogy nem szabad kifejeznünk őket, ezért inkább elnyomjuk, hogy ne kelljen éreznünk.
- Ez az elnyomott érzés a tudatalattinkba, majd a testünkbe kerül, és a testünk pedig fájdalom formájában jeleníti meg az elnyomott érzelmet, szimbolikusan kifejezve a problémát, ami által visszairányítja a figyelmet az elnyomott érzelemre.
Először is, amikor valamilyen fizikai fájdalmat érzünk, legyünk hajlandóak elfogadni, hogy érzelmi fájdalom is áll a háttérben. Jó, ha ilyenkor végig gondoljuk, hogy az utolsó 3-4 hétben milyen sérelmek értek bennünket, kire haragudtunk meg (ne felejtkezünk el önmagunkról sem!), minek állunk ellen, mit nem tudunk elfogadni. Ha megtaláltuk a problémás helyzetet, fogjuk meg egyik kezünkkel a homlokunkat, másik kezünkkel tarkónkat, és mélyeket lélegezve idézzük fel minél részletesebben a problémát okozó helyzetet.
Ne ijedjünk meg, lehet, hogy rossz érzéseink előszörre ahelyett, hogy csökkennének, még erősebbekké válnak. Pörgessük le a szituációt újra és újra magunkban a fent leírt stresszoldó tartásban, mély légzéssel mindaddig, amíg azt érezzük, megnyugodtunk, és nem zaklat fel többé minket az esemény. Ekkor - még mindig tartva fejünket - találjunk ki olyan új lehetőségeket, ötleteket, amelyekkel sikeresebben megoldhattuk volna problémánkat, és ezt is "vetítsük le" magunknak.
Hasznos lehet ilyenkor a Bach esszenciák közül a kisezerjófű, a fűzfa vagy az erdei fenyő, illetve a féldárakövek közül a lápisz lazuli vagy a rózsakvarc.
A fent leírt stresszoldó módszer nagyon hatásos a jelenben minket ért sérelmek, illetve a testi tünetként jelentkező fájdalmak oldására! A fájdalom JÓ. Ahogy autónkban a motorhiba jelző is üzen, úgy fájdalmaink is jeleznek: ideje szervizeltetni, körülnézni önmagunkban, milyen sérelmek értek, azonosítani, pontosan mit is érzünk.
VálaszTörlésAhogy egyre tudatosabban figyeljük önmagunkat, felismerhetjük, miért is dédelgetünk egy fájdalmat vagy félelmet, illetve kineziológus szakember segítségével megkereshetjük azt az életkort és okot, ahonnan az egész fájdalom, félelem (vagy fájdalomtól való félelem) eredeztethető.
Kineziológus hallgatóként a 3 in 1 Concepts, azaz a One Brain módszerre esküszöm.
Jade
Kineziológusként azt kell mondanom, h a további lehetőségekhez képest a OB nagy nudli. Jó-jó, kellemes játszadozás, de évekig tötyörög 1-1 problémán, amit mással megoldok pár óra alatt. 6-8-10 kinez ágnál már van miből válogatni...
TörlésBennünket segítőket a legtöbb esetben a kliens valamilyen fizikai problémával keres meg, amiről, mi tudjuk: az már az okozat! Természetesen, nem állítunk fel diagnózist, nem gyógyítunk, mi megnézzük, hogy az adott ügyön milyen mértékű stressze van az illetőnek, és az honnan ered, tehát mi az ok! Ezt el is mondhatjuk neki.
VálaszTörlésDe nem úgy, ahogy azt mostanában több fórumon is hallottam és tapasztaltam. Manapság, „ezoterikus körökben”, hamar jön az ítélet: ezt vagy azt a betegséget megteremtetted magadnak! Ilyen-olyan betegséggel küzdesz? Te vagy a hibás! Dönts másképp! És az embertársunk ott áll leforrázva, és újra átéli most is mint már annyiszor, hogy vele valami baj van, ő nem „normális”
Lehet ezekkel a szavakkal dobálózni, de nagyon kártékonyak lehetnek. A kliensünk problémáit nem kezelhetjük úgy, hogy egyfajta ítéletet mondunk. Ha valaki elakadt, megakadt az életútján és az valamilyen tünet formájában megmutatkozott, akkor a tünetek értelmezése hozzásegítheti a pácienst ahhoz, hogy tovább tudjon haladni.
A vágy, hogy valaki fölött ítélkezzünk, sajnos a keresztény kultúrtörténettel függ össze. A bűn a keresztény vallás központi témája, hiszen „bűnösök” vagyunk, „bűnben fogantunk” és miután kiűzettünk az „egységből” szenvednünk kell egész életünkben. Pedig maga Jézus nem volt az-az ujjal mutogatós fajta, amit tanainak hivatalos képviselői itt a földön oly tökélyre fejlesztettek.
Igen! Lehet, hogy valakinek a betegségbe való menekülés azt jelenti, hogy ki akarja magát vonni a felelősség alól, hiszen valahol tudat alatt mindenki tudja, hogy az elveszített „egységet” saját magának kell újrateremtenie. És ahogyan ezt elérheti, az nagyon-nagyon egyéni. A leg egészségesebb táplálkozás mellett, elegendő mozgással, valamint pozitív gondolatokkal élők sem lehetnek bizonyosak abban, hogy képesek magukat megóvni minden bajtól. Értsük, és értessük meg, a tünetek nem büntetések, hanem feladatok.
Persze, tegyük fel a kérdéseinket: Hol téveszthettél célt? Hol rekedhettél meg? De semmi esetre se keltsünk bűntudatot a legkisebb mértékben sem embertársainkban. Legyünk nagyon gyengédek, mint maga a „One Brain” rendszer. Hiszen ha a kliensünknek a tünetei mellé, még jókora bűntudatot is a hátára rakunk, akkor sokkal rosszabb eséllyel indul az egész-ség, tehát az egység érzése felé.