Agyunk bal féltekéjében egy kb. 10 forintosnyi terület felelős a túlélésért.
Nevezhetjük ezt stressz-központnak is. Feladata, hogy folyamatosan figyelje az érzékszervektől bejövő hatalmas mennyiségű információt, és riadót fújjon, ha bármilyen veszélyt érzékel. Három dologra különösen érzékeny:
Félelem,
Fájdalom,
Félelem a jövőbeli (lehetséges) fájdalomtól.
Ilyenkor bekapcsolja az adrenalin-termelést, és minden nem létfontosságú tevékenységtől megvonja az energiát, hogy biztosítsa fizikai túlélésünket. Emiatt van az, hogy fizikai támadás esetén anyaként akár egy háromajtós-szekrény méretű pasival is szembeszállunk - gyakran sikerrel! - csakhogy megvédjük gyermekünk életét, vagy egy dühös kutya elől menekülve megdöntjük a 100 méteres síkfutás világrekordját. Emiatt a stresszreakció közismert neve: üss vagy fuss.
És mi van, ha nem fizikai stresszhelyzetbe kerülünk? Például a gyerek intőt hoz, összeveszünk a párunkkal vagy nem sikerül egy randevú? Ezeket a stresszhatásokat nevezzük érzelmi stressznek. Sajnos agyunk nem tud különbséget tenni a fizikai és érzelmi stresszek között, tehát ugyan azt a reakciót indítja be, mint amiről fentebb olvashattatok. Egy baj van: általában ezek a helyzetek nem oldhatók meg az "üss vagy fuss reakcióval". Sőt, sajnos, a "nem létfontosságú" tevékenységek közül elsőként áll le az a kreatív gondolkodás, amelyre a probléma megoldásához szükségünk lenne, hiszen ez idő-, és energia igényes dolog.
Mit tehetünk? Mindenek előtt oldanunk kell az érzelmi stressz hatását, hogy stressz-központunk ne érzékelje a gyerek intőjét életveszélyes helyzetnek, így visszaadja az irányítást annak az agyterületnek, amely a kreatív gondolkodásért és döntéshozatalért felelős. Ehhez nyújthat segítséget a kineziológia általam is művelt és oktatott ága, a One Brain módszer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése