2017. május 31., szerda

Mit tegyél, ha nem jön el a kliens?


Segítőként gyakran bosszankodunk, amikor egy kliensünk az utolsó pillanatban mondja le az oldást vagy éppen minden bejelentés nélkül, egyszerűen csak nem jön el. Pedig ez mindannyiunkkal előfordul, sem szégyen, sem bűntudat nem kell, hogy kapcsolódjon hozzá. Ám jó, ha megvizsgáljuk, mit tehetünk ilyenkor.

Amikor nem jön el a kliensünk, könnyen dühösek leszünk rá, fortyogunk magunkban, vagy panaszkodunk kollégáinknak, hogy milyen méltatlanság esett meg velünk. Érthető is a haragunk, a felháborodásunk, hiszen abból a kivetített félelemből fakad, hogy ha ez így megy tovább nem lesz miből megélnünk... 

Miért fontos másképp szemlélnünk ezt a kérdést?

Amikor dühösek vagyunk és félünk, akkor áldozatnak érezzük magunkat. Ám amint megjelenik a stressz generálta üss vagy fuss reakció, kiadjuk a kezünkből az irányítást, és a saját viselkedésünk helyett a másikéra tesszük a hangsúlyt. 

Megjelennek a stresszel terhelt mások felé felállított mércék. "Legalább szólt volna!" "Miért nem jelezte hamarabb, hogy nem tud jönni?" "Hogy lehetnek ilyen felelőtlenek az emberek?"

Rosszabb esetben akár önmagunkat is ostorozhatjuk. "Biztos nem vagyok elég jó segítő." 

Pedig egyáltalán nem biztos, hogy erről van szó! Sokkal inkább az energia áramlásáról. Ha a "véletelen" (már aki hisz még az ilyesmiben...) úgy hozza, hogy valaki nem él azzal az értékes lehetőséggel, amit te adni tudsz, akkor az energiát nem mások, hanem önmagad, a saját életed megsegítésére kell fordítanod. Minél hamarabb túljutsz a mérgelődésen, annál gyorsabban és örömtelibb módon pótolhatod az energiáidat.

Hogyan szemlélhetjük másképpen ezt a kérdést?

Az első kérdés, amit feltehetünk magunknak ilyenkor, hogy "Mire kapom az időt?" Az idő ugyanis egy fontos és hasznos dolog. Ha kimarad egy oldásunk, akkor lehetséges, hogy van más, annál fontosabb vagy értékesebb dolog, amit meg kell tennünk. Érdemes áthangolni magunkat erre, ahelyett, hogy elvesztegetett időként tekintenénk a naptárunkban keletkezett "lyukra". 

Nézzünk néhány példát, hogy mire fordíthatjuk a felszabadult időnket?

Néha egy kis belső nyomozást igényel, hogy kiderítsük, mi számunkra az értékes idő. Hangolódjunk magunkra, mert az első mérgünk elpárolgásával élvezetes dolgok várhatnak ránk. Ehhez adok néhány ötletet alább, de a lista természetesen tetszés szerint bővíthető.

1. Aludj egyet. Segítőként lehetsz olyan kimerült, hogy a legjobb amit a felszabadult idővel tehetsz, az a pihenés. Ne gondolkodj tovább, mars aludni!

2. Mozogj egy kicsit! Menj, sétálj egy nagyot egy közeli parkban! Vegyél egy fagyit vagy egy kapuccsínót magadnak! Élvezd a nyugalmat!

3. Írj! Könyv, blog, cikk, fb poszt, napló? Bármelyik jó szórakozást jelenthet!

4. Nézz vicces videókat a youtube-on! Feldobhatod a napod vele.

5. Meditálj! Az elme lecsendesítésének legjobb módja. Segíthet, hogy nyugodtan és békésen érezd magad a legnehezebb körülmények között is.

Hogyan tisztelheted az idődet?

Természetesen felelős vagy a bevételeidért, a család és a vállalkozásod eltartásáért. Ezért törekedj arra, hogy jó klienseket vonzz magadhoz, azokat pedig, akik nem tisztelik az idődet, szeretettel engedd tovább az útjukon. Tehát amellett, hogy igyekszel feltöltődni, fontos lehet az is, hogy kiderítsd mi történt a klienseddel, illetve meghúzd a megfelelő határokat szükség esetén.

1. Írj kedvesen egy érdeklődő sms-t a késő kliensnek. Sajnos mindenkivel történhet vis major. Az is lehet, hogy dugóban áll vagy éppen kórházba került vagy elhagyta a telefonszámodat.

2. Legyen várólistád! Ha már abban a helyzetben vagy, hogy nem tudsz pár napon belül időpontot adni, akkor érdemes várólistát vezetni, és ha valaki 1-2 nappal korábban visszamond egy időpontot, hívhatsz helyette olyan klienst, aki már alig várja, hogy jöhessen. 

3. Bevezethetsz lemondási díjat. Én használom ezt. Pl. 24 órán belüli lemondásnál a vizitdíjad 50%-a, ha valaki el sem jön, akkor 100%-a. Sokan szokták kérdezni, hogy hogy pan hajtom be a lemondási díjat? A rövid válaszom: sehogy😊. Nem ez a lényeg! Vis majornál eleve nem is kérem el. Egyébként meg úgy kap legközelebbre időpontot a "felejtős" kliens, ha az összeg a számlámon megjelenik.

4. "Bünti időpont". Egy kollégám nem lemondási díjat használ, hanem csak 3-4 hét múlvára ad következő időpontot. "Addig még had' érjen a helyzet." - indokolta nekem egy beszélgetésünkben.

Tehát ha nem jön a kliens, akkor feltétlenül keresd meg, hogy mire kapod az időt, és gondolkodj el, nem kellene-e valamit tenned a határaid védelmében?

Sikeres oldásokat, és változni vágyó jó klienseket kívánok!





2017. május 10., szerda

Változtass az életeden!



Az élet néha olyankor is változik, amikor mi nem szeretnénk, máskor pedig nagyon is akarunk egy változást, ám azt sem tudjuk, hogy hogyan fogjunk bele. Ebben a bejegyzésben kapsz néhány tippet ahhoz, hogy hogyan kezdj bele céljaid megvalósításába!

A változás ellensége, avagy ragaszkodás a megszokott rosszhoz


A változás a legnagyobb ellensége hitrendszerünknek. Sokszor már a változás gondolata is fenyegetőnek tűnik számára. Ezért van az, hogy sokan inkább ragaszkodnak a megszokott rosszhoz, mintsem megkockáztatnának egy olyan változást, ami a vágyott jó irányába vinne.

A változás akadálya gyakran az, hogy a múltbeli kudarcok miatt korlátozottan látjuk a lehetőségeinket, sőt olyan, mintha tudatalatt szinte azt várnánk, hogy a kudarc ismét megtörténjen.

A feladat ilyenkor, hogy merjünk tenni a céljainkért. Ne várjuk meg, amíg a körülmények tökéletesek lesznek. Vállaljunk egy kis kockázatot, nyújtózkodjunk kicsit, merjük elhagyni a komfortzónánkat.

Mondhatod erre, hogy az én múltammal hogyan tehetném ezt meg?

Vedd számba a sikereidet és a hozzájuk vezető jó tulajdonságaidat!


Összpontosíts tehát az erősségeidre! Vedd számba a sikereidet. Írj össze most 10 olyan dolgot, amiben sikeres voltál. Sikernek számít, amikor jól érezted magad egy helyzetben. Amikor megdícsértek azért, amit tettél. Amikor elértél egy bizonyos eredményt, amire régóta vágytál.

Csukd be most a könyvet, vegyél elő egy darab papírt vagy nyiss meg egy word dokumentumot, és írd össze 10 sikeredet. Több lehet, ha úgy szeretnéd, de kevesebb nem!

Visszatértél? Megcsináltad?

Jó, akkor folytassuk tovább, még mindig a gyakorlatoknál maradva!

Minden sikered mellé írd le 3 olyan tulajdonságodat, ami hozzásegített ahhoz a sikerhez. Így számba veszed azokat a képességeket, amelyekkel valóban rendelkezel. Még a hitrendszered sem állíthatja, hogy ezekkel nem rendelkezel.

Persze megpróbálkozhat olyasmivel, hogy ez csak „akkor” működött, mert még fiatalabb voltál, vagy egyébként is jobban mentek a dolgaid, de ne higgyj neki! Minden pozitív képességed a birtokodban van most is. Legfeljebb beporosodott kissé, mert nem használtad, vagy megbizhatatlanul működik, mert ritkán nyúlsz hozzá, így tudatosan nehezebb előhívni.

Szóval elő a tollat, legyen itt egy újabb szünet, és most írd le a sikereid mellé azt a három jó tulajdonságodat, ami segített a siker elérésében.

Ha megvan, akkor figyeld meg, hogy milyen érzések vannak most benned? Hogyan változtak a test érzeteid? A légzésed ritmusa? Az izmaid feszültsége? A hangulatod? Jobb lett? Vagy esetleg rosszabb? Vedd észre a változásokat!

Ha jobban érzed magad, akkor folytasd a következő gyakorlattal, ha nem, akkor ideje egy szakembert, akár kineziológust is felkeresni, hogy megvizsgáljátok a kudarcvárásnak, vagy a siker elkerülésének mélyebb okait.

Nyisd meg az ötletgyárat!


Folytasd most a tervezéssel! Nyiss egy külön füzetet a nagy célodnak. Az első oldalra írd fel a célodat, a következőre azokat a jó tulajdonságaidat, amelyek támogatnak a sikerhez vezető úton. 

Aztán írj össze 10 ötletet a célodhoz! Ne törődj vele, hogy van-e rá pénzed, időd, tudod-e részleteiben, hogyan kell végrehajtani. Még az sem fontos, hogy ezek a lépések most azonnal megvalósíthatóak-e vagy csak egy későbbi időpontban lesz rájuk szükség. A fontos, hogy legyen 10 ötleted, így beindítod az energia áramlást a célod irányába. És innentől kezdve minden nap írj fe 5 db ötletet. Ez öt munkanappal számolva 25 ötlet hetente. Hétvégén pihenünk!😀

Ám a hétvégén szánj rá 10 percet, és szelektálj! Húzd ki az „agyament” ötleteket, a megvalósíthatókat pedig rendezd sorba: mi az amit még ma negtehetsz a célodért? Mi az amit a következő héten véghez vihetsz? Mi az, amit egy hónapon vagy féléven belül tudsz megvalósítani ahhoz, hogy közelebb kerülj a célodhoz. Aztán a következhet az újabb hét. Tervezd be a megvalósításra szánt időt is a hetedbe! És folytasd az ötletelést meg az értékelést. Nem baj, ha a heti 25 ötletből csak kettő tűnik jónak!

Tervezz időt a megvalósításra!


Semmit nem ér az az ötlet, amit nem valósítanak meg!

1-2 hónap után már jó pár megvalósítható ötleted lesz. Ekkor szánj rá 1 órácskát a tervezésre! 
3 kategóriába sorold az ötleteidet:

  1. Még ma! Ide egyetlen ici-pici dolog kerüljön, ami a  céloddal összefügg, és vállalj kötelezettséget arra, hogy még ma megteszed! Bármilyen apróság is ez látszólag, mégis hatalmas lökést ad a célodnak.
  2. Egy héten belül! Ide rövidebb lélegzetű dolgok kerüljenek. 1-2 kisebb horderejű lépés, amit be is teszel az időbeosztásodba, hogy el ne felejtsd.
  3. Egy hónapon belül! Ide már nagyobb lélegzetű dolgok is kerülhetnek, szintén beillesztve havi terveid, később heti, napi terveid közé!
Sok sikert kívánok a megvalósításhoz!


2017. május 1., hétfő

Megoldható a problémád? Az attitűdödön múlik!

Attitűdünk az a hozzáállás, viselkedés, amely segíti vagy éppen gátolja előrehaladásunkat az életben, támogatja vagy épp ellehetetleníti aktuális problémáink megoldását.

Attitűdjeink változóak, változékonyak lehetnek. Hiszen minden helyzet más. Mig egyszer az az attitűd, hogy okos vagyok, vagy rugalmas vagyok, átsegít a helyzeten, máskor éppen okoskodóvá, szervilissé, megalkuvóvá tehet.

Attitűdjeink többségét azonban már kisgyerekkorunkban megkapjuk, mint egy pecsétet. Egyik kliensem egy oldásban így fogalmazott: "Nálunk én voltam az okos, a húgom volt a szép." Ám csak képzeljétek el, milyen akadályt jelent a párválasztásnál ez az örökség.

A jó hír az, hogy attitűdjeinkre tekinthetünk úgy, mint személyiségünk változó, változtatható részére.
Megvizsgálva, hogy honnan jönnek, miért rögzítettük őket, miért váltak megrögzött viselkedésünk alapjává, lehetővé teszi, hogy a szükséges mértékben változtassunk rajtuk, és megtanuljunk olyan újabb attitűdöket, amelyekkel az adott életterületen sikeressé. válhatunk.

Légy tehát azzá, aki lenni szeretnél! Vizsgáld meg, hogy ki van az álarc mögött, hogy végre úgy élj, ahogy jól érzed magad!

Ebben segít a 2017. május 5-én a Chiron Stúdióban tartandó minitanfolyam.
A tanfolyam feltétele: One Brain 2. szint.
Jelentkezni lehet a 06703372194 telefonszámon vagy a simon.kata@chironstudio.hu email címen.

2017. április 18., kedd

Verni vagy nem verni - ez itt a kérdés


Történet egy régi gyerekverésről


Hosszú évekkel ezelőtt egy idősebb hölgy keresett fel azzal, hogy súlyos nyelési problémái vannak, és ezzel szeretne oldásra jönni. Az oldás során 2 éves korába vezetett a tesztelés. A stresztkiváltó érzelmek a harag/hisztéria, félelem a veszteségtől/nem szívesen látottság érzése valamint az elkülönültség/elhagyottság volt. Streszokozóként az édesapa jött fel. A hölgy azonnal heves, mondhatnám hisztérikus tiltakozásba kezdett, hogy ő SOHA nem haragudott az apukájára, aki egy falusi tanító volt, és akitől csupa szépet és jót tanult, SOHA SEMMI negatívum a papa részéről nem érte. Én rákérdeztem, hogy a papa vajon hogy kezelte a dacot? (2 éves kor a dackorszak, a hisztik kezdete lehet), a hölgy először nem emlékezett semmire, majd homlok/tarkó tartásban feljött egy kép, amelyben a papa egy mogyoró pálcával csap a kicsi tenyerére, ami ettől fölhasad és vérezni kezd... "Biztosan megérdemeltem." kommentálta a hölgy a látottakat. Feloldva a verés traumáját, elmúlt a nyelési gond - szerencsére.

És nem ez az egyetlen történet, ahol a gyerekkori "megérdemelt" pofon, verés traumatikus élményként akár fizikai tüneteket, rendkívűl alacsony önértékelést vagy súlyos agressziót okozva köszön vissza felnőtt korban. Szinte közhelyszerű történetek a szakmában. Azt hinnénk,  ma a 21. században, már nem kérdés, hogy az agresszió félelmet, haragot és újabb agressziót szül - ahogy ezt Ranschburg tanár úr évekkel ezelőtt gyönyörűen kifejtette a könyvében.


Ám ma reggel a facebookon szörfölve szembejött a wmn cikke, amiből kiderült, hogy biblia ide vagy oda, Magyarországon tilos a gyerekverés immár 2005 óta. Majd délután egy kedves tanítványom elküldött nekem egy cikket, ami idézte a "keresztény" szerző művét, amiben a szerző részletesen leírja, hogyan kell "szakszerűen" megverni 2-6 éves korú gyermekünket.

Általában türelmes, megértő és elfogadó vagyok... De most, bevallom, elszakadt a cérna! Ma Magyarországon megjelenik egy olyan könyv, ami nyiltan a hatályos törvények, nemzetközi egyezmények áthágására bíztat. Az "agyam eldobom" - pestiesen szólva.

Ám kineziológusként mégsem a jogi, henem inkább a lelki, stresszkezelési szempontokra, hosszútávú következményekre hívnám fel a figyelmet.

Mit mond tehát a kineziológus?


Nézzük meg pontokba szedve, szigorúan szakmai szemmel, hogy milyen következményei lehetnek a verésnek kisgyermekünkben.

  1. A verés valóban mély nyomot hagy a kisgyerekben. Hosszú évekig, évtizedekig hordozhatja magában a fájdalmát testi, lelki vagy mentális szinten. Rombolva önbecsülését, önértékelését.
  2. Megtanítja a gyermeket, hogy az erősebb bánthatja a gyengébbet, sőt a bántással "jót akar" neki.
  3. Megtanítja a gyermeket, hogy nincs választása a viselkedését illetően, mert a szülő rákényszerítheti az akaratát.
  4. Az agresszió a gyermekben félelmet és haragot szül, ami újabb aggresszióba torkollik a nálánál gyengébbek (kisebb gyerekek, állatok) irányába, vagy az elfojtott harag akár testi tüneteket okoz.
  5. A verés rombolja a bizalmat a szülő és a gyerek között. A gyerek megtanulja, hogy a hozzá legközelebb állótól fájdalmat szenvedhet el megértés helyett. A verés a legdurvább visszautasítással egyenlő.

Mit tehetünk a verés helyett?


Vizsgáljuk meg alaposan azokat a helyzeteket, amikor a gyerek szerintünk verést érdemelne! Ehhez szeretnék néhány szempontot adni:

  1. Mi zavar pontosan a gyerek viselkedésében? Gondoljuk át, írjuk le tényszerűen, amit helytelenítünk.
  2. Mit akarhat üzenni a gyermek ezzel a zavaró viselkedéssel? (Figyelj rám jobban? Tölts velem több időt? Mutasd ki a szeretetedet irántam? Játssz velem?)
  3. Hogyan érzem magam, amikor ezt a viselkedést tapasztalom? (Dühös leszek? Szomorú? Tehetetlennek érzem magam?)
  4. Hogyan szeretném érezni ehelyett magam a gyermekem társaságában? (Békésnek? Megértőnek? Nyugodtnak? Biztonságban levőnek?)
  5. Mit tehetnék, hogy elérjem a vágyott állapotot, amikor a gyermekem számomra zavaróan viselkedik? Hogyan tudnám megértetni vele az igényeimet?
Lássuk be, hogy a gyerek részéről a rosszalkodás, az engedetlenség egy kommunikációs forma. A gyerek üzen nekünk valamit. Talán fáradt, talán éhes, talán túl van pörögve vagy egyszerűen csak a figyelmünkre vágyik. A "helytelen" viselkedésében az érzelmei mozgatják a gyermeket.

Ám a verés a szülő részéről is egy kommunikáció, amivel azt üzeni a gyereknek: "Nem érdekel, hogy mi van veled! Hagyd abba azonnal, ne zavarj az érzéseid kommunikálásával. Tehetetlen vagyok veled szemben." A kérdés csak az: biztosan ezt szeretnénk üzenni a gyermeknek? Biztosan olyan felnőttet akarunk nevelni belőle, aki hozzászokik, hogy az ő érzéseire, szükségleteire senki nem kíváncsi? Még a hozzá legközelebb álló, érte felelős felnőtt sem? Én nem ilyen világot szeretnék. Nem ilyen gyerekeket és nem ilyen szülőket. Ezért dolgozom immár több, mint 16 éve.

Kommunikálni a gyerekkel verés helyett? IGEN!


Ha valaki szeretne a gyerekekkel való kommunikációban elmélyedni, akkor szeretettel ajánlom Thomas Gordon: PET - a gyereknevelés nagy könyve című könyvét.




2017. február 18., szombat

Az örökbefogadás stresszei


Nemrég azt kérdezte egy kedves ismerősöm, hogy vajon egy örökbefogadásnál nem lehet-e nagyobb a szokásosnál is a stressz mind a baba, mind a szülők részéről? Hogyan lehet ezt a stresszt kezelni?

Vizsgáljuk meg a helyzetet közelebbről a gyermek és a szülő oldaláról is.

A gyermek oldala


A gyermek, akit otthagynak a kórházban vagy az örökbeadás már magzatkorban felmerül nagy valószínűséggel egy nem kívánt, nem várt baba. Mivel az anya arra készül, hogy "odaadja"kevésbé kötődik hozzá. A vérszerinti édesanya sokszor maga is komoly egzisztenciális és morális gondokkal küzd. Kétségek gyötörhetik, félelmek kínozhatják. Legtöbbször nincs mellette senki, aki bátorítaná, vígasztalná. Ráadásul, az örökbeadás miatt komoly bűntudat is kínozhatja a szülőanyát. 

Ezeket az érzéseket a magzat átéli, és így kicsit nehezebb a fejlődése, kiteljesedése, mint azoké a gyermekeké, akiket vártak. 
Ám ne feledjük, hogy az anyai test testi szinten még így is megadja a baba számára azt az egységet, amiben növekedni tud.

A születés után ezek a gyerekek nem csupán a születés fájdalmát kell kisírják magukból, hanem az anya elvesztésének gyászát és a magzatkori sérüléseket is. Mindez hozhat magával egy apatikusabb viselkedést vagy egy jóval túlpörgetettebb, figyelem igényesebb, sírósabb reakciót is.

A felnövekedés során akár többször is szükség lehet arra, hogy a gyermeknél a kötődés képességét oldjuk.

Az örökbefogadó szülő oldala


Az örökbefogadó szülő sok esetben szintén számos stresszen túl lehet már, mire odajut, hogy  elindítja az örökbefogadást. Sok esetben éveken keresztül "próbálkoztak", hogy gyermekük szülessen, és az ebbéli kudarc vezette őket az örökbefogadás gondolatához. (Akik még ebben a fázisban vannak, azoknak ajánlom a témáról szóló fb videómat)

Márpedig, ha úgy érzem, hogy az élet büntet engem azzal, hogy nem lehet gyerekem, akkor nehezen hihetem el magamról, hogy jó szülője lennék valaki más gyermekének.

Tehát szülői szemmel a legfontosabb a motivációm tisztázása: Vajon az örökbefogadással csak "bizonyítani" akarom, hogy mégis lehet gyerekem? Csak meg akarok felelni egy társadalmi elvárásnak? Vagy tényleg hajlandó vagyok az életemet megosztani egy másik emberi lénnyel úgy, hogy én életem végéig az ő segítője leszek?

Ez egy óriási vállalás! És sokkal nehezebb, mint a saját gyermek nevelése, (bár az sem fenékig tejfel, mint tudjuk), mert itt nincs meg köztünk a genetikai kapocs, az "ismerősség" érzése. És ez a genetikai, reakció és viselkedésbeli különbözőség bizony nem könnyen áthidalható, néha egyenesen az "idegenség" érzéséhez vezethet bennünket.

Ha a motivációnk nem  tiszta, nagy nehézséget okozhat az örökbefogadásnál, hogy a gyermek rekcióit (apátia, sírósság, hiperaktivitás) túlságosan személyesen fogjuk fel, és megsértődünk a "hálátlanságán". Úgy érezhetjük, hogy mi mindent megteszünk, mégsem szeret minket a baba.

Mi a megoldás?


Itt csak néhány ötletet szeretnék adni, mert a megoldás csak személyre szabott lehet mindenkinél. 

Tehát, ha ilyen terveink vannak, akkor mindenképpen keressünk már a felkészülés időszakában segítséget. Menjünk oldásra, terápiára, amire csak szükségünk lehet, hogy minél tudatosabban felkészülve, a nehézségekkel őszintén szembenézve, a párunkkal is mélységében tisztázva a terheket dönthessünk abban, hogy akarjuk-e az örökbefogadást szívünk mélyéből.

Ha már megvan a döntés, akkor pedig a kövezótkezőket tehetjük:

  1. Tekintsük magunkat várandósnak már a döntés pillanatától kezdve. Hiszen nem tudjuk, mikor "kapunk" babát, így készen kell állnunk, amikor megérkezik.
  2. A "várandósság" időszakában beszélgessünk jövendő gyermekünkkel éppúgy, mintha a pocakunkban lenne. 
  3. Beszéljünk gondolatban az édesanyához. Küldjünk neki pozitív, megnyugtató gondolatokat. Köszönjük meg gondolatban, hogy ránk bízza a gyermekét. Nyugtassuk meg, hogy jól fogunk bánni a gyermekkel, szeretni fogjuk őt, ahogyan csak tőlünk telik
  4. Ne akarj a szülő helyébe lépni, mert az képtelenség! Fogadd el, hogy te a gyermek életre szóló felnőtt segítője vagy.
  5. Tanuld a ráhangolódást. Magadra és a gyermekre is. Nem kell genetikai kötelék, hogy megértsd a gyermek jelzéseit. Olvass könyveket a témában.
  6. Hozz létre magad körül támogató csoportot. Kineziológus, pszichológus, más örökbefogadó szülők támogathatnak abban, hogy túljussatok a nehéz időszakokon.
  7. Ne titkoljuk az örökbefogadás tényét! Az nem szégyen, sőt!!! Legyünk büszkék magunkra, hogy egy ilyen feladatot fel mertünk vállalni. Legyen önbizalmunk, hogy végig tudjuk vinni az elhatározásunkat.
Szeretnél értesülni mindig a legfrisseb hírekről, blogbejegyzésekről, tanfolyamokról?
Akkor iratkozz fel hírlevelemre!

2017. február 3., péntek

Blogszülinap - 5 éves a kinezkata blog


Repül az idő, felnőnek a gyerekek hamar!
És bizony nincs ez másképp egy blog életében sem. Az idén lett 5 éves a "kinezkata blog", aminek elkezdésekor azt a küldetést szántam, hogy népszerűsítse magyarországon a kineziológiát, különösen szívem csücskét, a One Brain módszert, és szakmai támpontot adhasson kollégáimnak, tanítványaimnak. A visszajelzések alapján bátran mondhatom, hogy jó úton haladunk! (Én is, és a blog is😊 )

Az első bejegyzés 2012. január 22-én született, stílusosan egy 1-es napon. Arról szólt, hogy hogyan gondolkodjunk stresszben? Ide kattintva elolvashatod. Ezt a cikket akkor 52 ember olvasta, és nagyon köszönöm nekik az érdeklődésüket, mert nélkülük nem folytatódott volna a cikk sorozat.

A blog eddigi élete számokban:

Az öt év alatt 130 bejegyzés született, amelyre 56822 látogató kattintott kíváncsian. 

Az 5 legnépszerűbb bejegyzés:

  1. A legnépszerűbb bejegyzés az árakról szól: melyik szolgáltatásom mennyibe kerül? Erről sokan nem beszélnek nyíltan, ám nálam megtaláljátok itt. 1874-en voltatok kíváncsiak rá!
  2. 1663-an olvastátok el, hogy Mikor forduljunk kineziológushoz? Itt megnézheted, ha te még nem láttad.
  3. A harmadik legnépszerűbb cikk a tanulást segítő gyakorlatokról szólt: Kapaszkodj egyre magasabbra a tanulási létrán!  1450 olvasót érdekelt.
  4. Szintén népszerű köreitekben az "Ugorj a békákkal" gyemektanfolyamról szóló cikkem, amelyik a 4. helyen végzett 1300 olvasóval.
  5. És a népszerűségi lista 5. helyezettje: Miért érdemes kineziológiát tanulni? 1246 olvasója volt.
És akkor álljon itt a legkevésbé olvasott cikk linkje is: Felnőnek-e a gyerekek? Tettem fel okosan a kérdést, ám mindössze 10-en voltatok kíváncsiak a válaszokra😀

És most nézzünk benneteket, olvasókat!

Legtöbben Magyarországról olvastok 41063 olvasás, de vannak olvasóim Oroszországból, az USA-ból, és a környező országokból is. Kedvenc böngészőtök a Chrome, az oprációs rendszeretek pedig a Windows.
A keresési kulcsszavak: stressz, belső gyermek meditáció, kinezkata, Simon Kata kineziológus.

Legtöbben a FB-ról találjátok meg a blogot, de jöttök a Google keresésekből és a Stúdió honlapjáról is www.chironstudio.hu .

Köszönöm szépen eddigi támogató figyelmeteket! Örömmel veszem, ha javaslatokat tesztek olyan témákra, amelyek érdekelnek benneteket!





2017. január 23., hétfő

A gyász megélése avagy visszatalálás az egységbe



Ma nemzeti gyásznap van. 
Az okot mindannyian tudjuk: szombat éjszaka hatalmas karambol történt Olaszországban, amelyben 16 ember, felnőttek és gyerekek vesztették életüket.

Halál és elkülönülés


Az emberi érzéseink legalapvetőbbike az egység iránti vágy mindazokkal, akiket szeretünk.
A halál élménye ezt a vágyunkat töri ketté, hiszen minden pillanatban szerettünk hiányát éljük át. Aki meghalt, az az érzékszerveink számára érzékelhetetlenné válik. Nem tudjuk többé átölelni, nem érezzük az illatát, nem halljuk a hangját. Így egy szerettünk halála a legmélyebb elkülönülés megélésébe taszít minket.

Az egységbe vezető út


A gyász feldolgozása azt jelenti, hogy újra kiépítjük a kapcsolatot elhunyt hozzátartozóinkkal. Ehhez első sorban az kell, hogy emlékezzünk rájuk. Emlékeinkben ott él a kedves arc, a mozdultai, még az illata vagy az ölelésének az érzete is. Fényképekről könnyen magunk elé idézhetjük a vonásait. Fontos, hogy "beszélgessünk" eltávozott szeretetteinkkel. Pont úgy, mintha még élne, meséljük el a napunkat, kérdezzük meg, hogy hogy van, van kérjük a segítségét mindennapi ügyeinkben. 

Fejezzük ki felé az érzéseinket is. Mondjuk el, hogy hiányzik, hogy fáj, hogy meghalt. Beszéljünk neki a haragról, amit esetleg érzünk. Ha volt köztünk megoldatlan konfliktus, akkor beszéljünk neki erről is. Esetleg írhatunk neki egy levelet, amiben tisztázzuk a félreértéseket. Minél alaposabban tisztázzuk a nehézségeket, a fájó érzéseket, annál tisztábban jelenik meg eltávozott szerettünk emléke. 

Az idő szerepe


Azt mondják, hogy az idő begyógyítja a sebeket. Ha ezt 100%-osan nem is képes megtenni, talán adhat egy megfelelő távolságot ahhoz, hogy elhunyt szerettünkre már ne csak a hiány szemüvegén keresztül tudjunk rátekinteni, hanem a szeretetteli emlékezés szemével lássuk őt.

Fontos, hogy merjünk végig menni a gyász szakaszain. Egy friss halálesetnél, főleg, ha olyan váratlanul ért bennünket, mint a balesetet szenvedettek hozzátartozóit, minden megengedett az első hetekben, hónapokban. Sírjunk, zokogjunk, üvöltsünk ha kell. Dühünkben püfölhetünk párnát, de az is lehetséges, hogy csak nézünk magunk elé bután és értetlenül. Ilyenkor egyetlen feladatunk van: elfogadni a hullámokban ránk törő érzéseket. 

Később, amikor már enyhülni kezd az első sokk, jó, ha mindennap szánunk valamennyi időt a gyászunkra. Ilyenkor tudatosan gondolhatunk veszteségünkre. Ám lehet, hogy az elején ez még túlságosan fájdalmasnak bizonyul. Feltörő érzelmeink elengedésében nagy segítségünkre lehet a homlok/tarkó tartás és a mély légzés. Szintén jó lehet, ha fényképeket teszünk ki az eltávozottról. Ha gyertyát gyújtunk érte. Vigyázzunk, hogy csak annyi érzelmet hozzunk elő, amennyit egyszerre kezelni tudunk. 

A gyász folyamat része, hogy vannak csendesebb és intenzívebb szakaszok. Mindenképpen ilyen intenzív szakasz az ünnepek ideje: a Húsvét, a Karácsony, a név- és születésnapok újra és újra felelevenítik a hiány megélését. Ha tudjuk ezt, és számítunk rá, akkor megengedhetjük magunknak, hogy időről időre, akár már egy hosszabb nyugodt szakasz után, újra "rosszabbul" legyünk.

Ha feldolgoztuk veszteségünket, akkor megélhetjük, hogy ugyanolyan közeli kapcsolatban vagyunk szerettünkkel, mint életében. Néha még akár közelebb is érezhetjük magunkhoz.

Hogyan segítsünk a gyászolónak?


Ha ismered, akkor legyél vele a gyászban. Kérdezd meg, hogy mire van szüksége. Beszélj, ha beszélgetni akar, hallgasd meg ha arra van szüksége. Öleld át, ha megengedi. És ajánlj neki szaksegítséget, ha úgy látod, hogy szüksége lenne rá.

Ha nem ismered, csak hallottál, olvastál a tragédiáról, akkor is segíthetsz egy támogató tér megteremtésében. Gyújts gyertyát. Küldj fényt, szeretetet az elhunytaknak és hozzátartozóiknak. Imádkozz a hitednek megfelelően értük.

És végül egy Bach virág esszencia keverék, ami támogatja a veszteség feloldását:

Jerikói lonc (16) a múlt elengedéséhez, Dió (33) az új helyzet elfogadásához, Vadrózsa (37) az életkedv támogatásához, Ernyős madártej (29) a trauma feloldásához.

Kívánok minden gyászolónak megnyugvást és az egység újra megtalálását szeretteivel.